Megítélésem szerint újra kellene gondolni és tárgyalni a digitális sugárzás egyes elemeit. Középpontba helyezve a felhasználók, azaz a lakosság érdekeit.
Mire gondolok ?
Korrigálni a rossz elképzelést és kiírást, a tetőantennás vételt, helyette a szobaantennás vételt preferálni.
A megoldás az lenne, ha a jelenleginél kevesebb csatorna kapna helyet egy-egy mux-on, méghozzá más modulációval és nagyobb hibajavítással. Nem szükséges ekkora (24,88 Mbit/s) adatsebesség, elég lenne 16-18 Mbit/s.
A másik nagy probléma az AH üzletpolitikája, amelyet teljesen át kellene dolgozni, ugyanis jelenleg ellenérdekeltek...
Szeretném leszögezni, hogy a kialakult helyzetért nem az AH a felelős, hanem a rossz pályázati kiírás valamint annak elfogadása - az akkori kormányzat és parlamenti többség.
Természetesen a digitális átállás mindenképpen megtörténik, működőképes lesz akkor is, ha így maradnak a dolgok. Viszont nem lesz olyan jó és sikeres, mint például a sógoroké...
A négy közszolgálati jelenleg három platformért is fizet. Nem is keveset. Az analóg sugárzásra elköltött pénzt lehetne talán fejlesztésre fordítani. Erre vigosz és defihu tudna válaszolni.
Azzal hogy a műsorszolgáltatóknak jó e azzal vitatkoznék. Szerintem hidegen hagyja őket ez az egész dolog, hiszen a kábeles és műholdas platformon keresztül mindenkihez eljuthatnak. Manapság már csak annak nincsen előfizetése akit nem érdekel a tévé.
Én azt is elképzelem hogy egyszer egy nap bejelentik hogy eladják az AH-t.
Gyakorlatilag az hogy pl. fent van az Euronews kényszerhelyzet, hiszen csak így tudták növelni az ingyenes kínálatot. A fizetős kínálatróm meg annyit hogy olyan népszerű csatornák hiányoznak amik jo nézettséggel mennek, Viasat3, Sport1-2. Tehát még a fizetős kínálat sem olyan ami az elvárható lenne.
Ja, nekik tenyleg megeri a milliardos sugarzasi dij meg a koncesszios dij kicsengetese meg egy evre. :) Mikozben foldi analogot mar csak olyanok nezik oket akik erdektelenek a hirdetoik szamara.
Ők is fizetnek az analógért és a digitálisért is.
Ha csak az utóbbi létezne, az a hétszázezer háztartás - amiről Fenech úr beszél -, azonnal rohanna settopboxot venni, hogy nehogy lemaradjon a Valóvilágról.
Gyakorlatilag elismerte Jean-Francois Fenech úr hogy ez a csatornakínálat ami jelenleg van a dvb-t hálózaton, versenyképtelen, böviteni kellene minél hamarabb, de erre esély sincsen. Ez az interju nem a derülátásáról szolt. más országokkal ellentétben, itt a kormány csak hátráltatja a digitális átállást.
Az elmúlt hétvégén volt lehetőségem kipróbálni a digitális adást Budapest-Nagytétényben. A vevő Alcor HD-500-as CRT tévével, teszkós gazdaságos antennával erősítő nélkül. Hely lakótelepi 3. emeleti lakás (~9,5m). Délkeletre néző ablaknál a tévé közelében helyezve el az antennát volt a legnagyobb a jel az 55-ös és a 62-es csatornán. A vétel akadásmentes volt (Q=77 és 82%). Távolság a Széchenyi-hegytől 10,7km,Száva utca 12,7km.
Akinek nem jön be EPG információ az A-mux csatornáin az info gombot megnyomva, kérem, hogy ellenőrizze, most jó-e. Volt egy kis beállítási hiba. Kabhegy, Gerecse és Mór voltak az érintett adók.
Mivel az erősítőd a teljes UHF sávot erősíti, ezért lehet, hogy a sávban lévő más (akár analóg) adó azt túlvezérli, ezért kockázhat a vett jel. Próbáld az erősítőt az antennától távolabbra pl. félútra vagy a tv-hez közel tenni. Ilyenkor a kábelcsillapítás miatt már kisebb jeleket kap, és lehet, hogy jó lesz.
megnyugtatlak, nemcsak ti. partwis! Ment üzi. Ahol vagyok most, ottsembiztos hogy van vétel a völgyben. Pedig bejó lenne.. Ropogó tűzmellett hbot nézni.. Hmhm
csak ki lettem tiltva, csak azt nem tudom hogy miért :-D
Ez engem is érdekelne! Úgy tudom, idén november körül.... Persze mindig a mi környékünk kap meg mindent utoljára, bár szerintem lenne a MinDig Tv-re igény!
Az antennám nem lepke azzal én nem fogok itt semmit már belinkeltem hogy milyen antennám van az analógban is Gerecse van a környéken tőlem arról sem volt jó vétel soha a legjobb vételem ebből a pontból volt ahová most raktam fel az új antennát .
Természetesen megtettem, ugyanaz. Ha beállítom a z 55-ös csatin, minden működik, ugyanezt a 64-esen: "nincs információ". Ha jól emlékszem, Gerecse indulása utáni első napokban volt ehhez hasonló, utána rendesen ment minden.