Na kíváncsi leszek hogy erre mit írnak azok akik itt néhány hete istenítették ezt a szolgáltatást, és győzködtek, hogy minden így jó ahogy van.
Gondolom semmit, mert nekik működik minden rendesen, a többiek pedig nem érdekesek.
A puszilgatógép fedőnevű fórumtárs véleménye is érdekel. Mert Ő a fő szószóló ebben a kérdésben.
Ne csúsztass, én soha nem írtam, főleg nem győzködtem senkit, hogy minden jó úgy ahogy van. Azt írtam, hogy nálam jól működik, és én a szolgáltatással úgy komplett meg vagyok elégedve. Ez azért nem ugyanaz...
Mégegyszer mondom, nagyon sajnálom azokat, akiknél nem működik, de mivel sem NHH sem Antenna Hungária nem vagyok, nem tudom orvosolni a problémájukat.
Segítséget szeretnék kérni.
Adott egy USB-s DVB-T stick, a megfelelő antenna hozzá, adott egy MindigTVExtra kártya és egy infinity usb kártyaolvasó.
Megoldható, hogy a MindigTVExtra szolgáltatás csatornáit a kártyaolvasó segítségével tudjam nézni? Ha igen milyen programmal és milyen beállítással?
A segítséget előre is köszönöm!
>Egyébként meg mondd el, kb. milyen konkrét esetleírásokat mondjak el, amikor az illető kezébe nyomok egy tesco gazdaságos antennát, elmondom neki a kézi keresés mikéntjét, és másnap jön vigyorogva, hogy jó. Nincs haszna ezt részletezni. Csak leírtam, hogy ilyen is van szép számmal. Ennyi, nincs mit ragozni rajta.
-Olvass figyelmesebben!
Én ugyan ilyen körülményekről beszéltem; amit ismertettem... 'És ha hiszed -ha nem; ez pl. egy Pécs méretű városban, meglehetősen sokakat érint...
>Szerinted a nem sikerült a vétel konkrét példákkal illusztrálva mennyivel vitt előre akármit is?
-Sokkal... Ha valaki abszolut amatőr; felvázolhatja magában, hogy milyen körülmények között rizikós a vásárlás; mikor szinte tuti a jó vétel
>Egyébként a technika fejlődésével számtalan esetben csak visszalépünk ezer területen. Miért pont ez lenne a kivétel?
-Ne haragudj, de ez egy óriási csúsztatás (demagógia?).
>Érdekes kérdés, hogy milyen kiépítést javasolnál, ami nem lenne drágább, sőt...
-Újra csak: olvass figyelmesen.
Én az adó oldali kiépítésről; egyáltalán, a sugárzási/vételi mód kiválasztására céloztam... Mire gondolok? Olvasgass, néhány ország példája, tanulságos...
>Leginkább ez lenne a fórum számára érdekes, és ráadásul új információ
-evvel ok-okozati szerkezetben, ütöd az előzőeket...
Én a konkrét példát; pont ezért írtam le...
-De mindegy... aki akrja; úgy is megértette; aki nem.......
Te dolgod.
Azért javaslom, hogy olvass figyelmesebben -nem szövegkörnyezetből kiragadva -mint egyes politikusok (tessék; megint politika )
Másrészt: mea culpa -nem a te írásodra óhajtottam felelni...
('bár, figyelmesebb olva.......... ezt is ki lehetett volna találni -de akkor bocsánatot kérek, ha....)
Most elnézést kérek, de nekem tényleg nincs annyi feles időm, hogy tovább időzzek itt.
Nézd, ha okos hozzászólásomat akarod megelőzni, akkor sajnos nem jött be.
Az én hozzászólásom általában a minden szar, egyáltalán nem jó az egész típusú hozzászólások ellentételezéseként szoktak megszületni, mert nem szeretem, ha az egyszerű fórumolvasó egyoldalú vélemények alapján vonna le (szerintem téves) következtetéseket. Erről szól a szubjektív véleményalkotás.
Mindig leírja minden lelkes ember, hogy milyen esetekben nem elérhető a szolgáltatás. Ezt tudjuk. Régen is volt így, te is erről mesélsz. Nem azt mondom, hogy így jó, ahogy van, hanem azt, hogy nem teljesen rossz.
Egyébként meg mondd el, kb. milyen konkrét esetleírásokat mondjak el, amikor az illető kezébe nyomok egy tesco gazdaságos antennát, elmondom neki a kézi keresés mikéntjét, és másnap jön vigyorogva, hogy jó. Nincs haszna ezt részletezni. Csak leírtam, hogy ilyen is van szép számmal. Ennyi, nincs mit ragozni rajta.
Szerinted a nem sikerült a vétel konkrét példákkal illusztrálva mennyivel vitt előre akármit is? Én nem érzem.
Kiolvasom az írásaidból a hatalmas tapasztalatot, és elhiszem, hogy ott, abban a szituációban tényleg nem volt jó megoldás. De ezzel sok mindent nem tudunk kezdeni.
Egyébként a technika fejlődésével számtalan esetben csak visszalépünk ezer területen. Miért pont ez lenne a kivétel?
Érdekes kérdés, hogy milyen kiépítést javasolnál, ami nem lenne drágább, sőt... És a mai kornak megfelelne?
Leginkább ez lenne a fórum számára érdekes, és ráadásul új információ. Mert ilyen még tényleg nem hangzott el.
Nem mindegy milyen képernyőjű tv-vel akarod használni. Ha a régi 4:3, akkor kényelmesebb ha tudja az AFD-t is. Sajnos eléggé beszűkül a választék, ha ez is szempont...
Én konkrét esetleírást írtam -pont az ilyen "okos" hozzászólások megelőzésére...
Hasonló szituációban (helyen) próbálkozz; és avval példálózz; had tanuljunk belőle...
A "nálam meg a haveromnál jó" észrevételek, nem vezetnek sehová -szerintem...
Az alap gond (szerintem) igen is ott van; hogy eleve nem úgy épült ki a rendszer, ahogy a mai követelmények megkívánnák...
Ráadásul, nem került volna többe -sőt...
sajnos vannak helyek; ahol soha nem fogják tudni zavartalanul használni; még pl. ugyan annak az épületnek a túloldalán, igen...
Pl. eszméletlen dühítő, ha az egyik mux. jó és a másik nem ill. fordítva...
Pl. a 722Mhz szinte mindenhol OK. de a 842Mhz már gázos... Ha pedig arra hegyezed ki; akkor a 722 kockásodik...
A probléma szerintem az; hogyha teljes lesz az átállás; többen maradnak ki a szolgáltatásból; mint eddig... Őket nem fogja vígasztalni, hogy ahol jó; ott sokkal job a kép/hang...
Ha ismerős vagy erre; akkor Orfűi lakók és nyaraló tulajdonosok tudnak mesélni arról; hogy milyen az, ha (szó szerint) évtizedekig nem tudnak venni egy csatornát...
ennek a XXI századdal nem rosszabbodni; hanem javulnia kellett volna... Én újra csak a hozzá nem értésből fakadó politikai vagy gazdaságpolitikai döntést okolom.
Lezárom; mert még szt hiszik, politika mániás vagyok -pedig.....
a hátam közepére sem hiányzik...
Szép napot!
[Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2010-06-30 15:27:11]
Nagyon kevés olyan hozzászólást olvastam, amely szerint minden jó úgy, ahogy van. Más kérdés, hogy vitatkoztunk pár dologról.
Én továbbra is azt tudom leírni, hogy Pécs város szerte kb. 8-10 embert beszéltem rá a Mindig vételére, és mindegyiknek jól működik, talán csak egy közülük, aki nem szobaantennával használja.
Ismerjük a hullámterjedést, nem volt ez régebben sem máshogy, nem véletlen Pécsett a Krisztina téri átjátszó sem.
Azt gondolom nem vagy egyedül evvel a véleménnyel;
European Tv Media Ltd. -nek meg hagyjuk, had váltsa meg a világot...
-Nem igazán tudom (vagy 5x írom) hogy milyen jellegű választ vár; illetve (főleg) milyen megoldást...
Törvénymódosítást??? Vagy személy cseréket, mert "Móriczka" úgy gondolja?
A helyzet nem fog változni; ehhez kell alkalmozkodnunk; ill. elfogadni, hogy nem tehetünk mást... Ha nem megy valahol; le kell mondani róla és ennyi...
Lefogadom, hogy ha a képviselőket megkérdeznénk - vagy inkább azokat, akik a törvényt megszavazták , hogy mondjanak egy-két szót a digitális átállásról esetleg egy két fogalommagyarázatot is kérnénk. pl.: DVB-T, DVB-H , MUX, bitráta, ... etc. Szerintem a nagytöbbségtől elég furcsa válaszokat kapnánk.
Öreg vagyok ehhez...
> 14956. pirinyó Én is kíváncsi lennék...
-Bár, én már nem teszek fel kérdéseket -és főleg: nem várok semmit a szolgáltatóktól...
Az évek és a tapasztalat...
Politikai (óvatosan mondom: "zseb" kérdéseknél?) milyen válaszra számítanál???
Én is kíváncsi lennék...
-Bár, én már nem teszek fel kérdéseket -és főleg: nem várok semmit a szolgáltatóktól...
Az évek és a tapasztalat...
Amúgy visszatérve: magam szinte hasonló helyen, mint amit leírtam (keresztlányoméknál) szántam rá több időt...
Gyári antennákkal ott sem ment...
Oda "legyártottam" egy quad-t; aminek a reflektorát erősen túlméretezve sikerült csak valós eredményt elérni...
De a visszaverődések miatt ez sem 100% siker; mert itt is van óránként 10-20 kockásodás (akár beltérivel; akár HTPC-vel)...
sajnos...
Ráadásul (szerintem) nem várható el egy átlag embertől, hogy ifjú korát rádió-matörködéssel töltse; és neki merjen álni antennát méretezni; gyártani...
-De ezt (ahogy a példa mutatja) a politikai döntéshozók, másként gondolják...
Nálam a dombtetőn tökéletes szoba antennával is.Apáméknál(kb.5-600m légvonalban) a völgyben semmi,pedig ezzel az antennával is próbáltam:http://www.antennak.hu/index.php?kat=18&id=201 :(
Na kíváncsi leszek hogy erre mit írnak azok akik itt néhány hete istenítették ezt a szolgáltatást, és győzködtek, hogy minden így jó ahogy van.
Gondolom semmit, mert nekik működik minden rendesen, a többiek pedig nem érdekesek.
A puszilgatógép fedőnevű fórumtárs véleménye is érdekel. Mert Ő a fő szószóló ebben a kérdésben.
Pirinyó ráadásul nem is a világ végén az alföld közepén lakik.
Az is érdekel, hogy mi az András véleménye ebben a kérdésben? Vissza lehet vinni a kártyát? Tudod ahogy írtad, hogy a jó szándékú kereskedők visszaveszik a vevőt. Az AH felhasználóbarát, és visszaveszi a kártyát eredeti áron?
saját tapasztalatokat írtam le; nem hallomásokat...
A földi sugárzás ilyen (ilyen volt mindíg) >teljesen hely specifikus! A nyaralomban 14 éve a kert közepén a földtől egy méterre rögzítettem az antennát -felette NEM volt jó; 8m magasban sem... Ez van...
-De ettől még nem változik amit írtam: városon belül is sok helyen nem működik megfelelően; egy barom módra ki írt pályázat miatt megoldhatatlan sok helyen...
na jó de ismerősöm aki ugyanott lakik kb. 60-70%-al jön a jel rendes strong készülékkel, lepkével és még így is akadályozza egy hatalmas fűzfa is. itt a BER a lényeg sajnos. nekem északra kell a rálátás mindenképp nálam nem akadályozza semmi az hótziher
saját tapasztalat (Pécs).
-én a hegyen lakom, az adó toronytól, kb. 4km-re. tökéletes a vétel a dombok és nagy fák ellenére.
lent a városban már gáz van...
hiába van saját tv tornya a városnak a hegytetőn...
ha olyan lakásban próbálkozol, ahol kizárólag déli ablakok vannak; megette a fene...
szoba-antenna: felejtős...
kint az ablakban -max. akkor lesz vétel (visszaverődött jelekből) ha legalább egy 80 elemes log-per-t raksz ki... az egyik mux. (duna tv, stb.) így is gázos lesz...
barátaim (kb. 8 helyen), magam rokonságban, kb. 5 helyen próbálkoztunk...
nagyon rossz a tapasztalatom!
lényeges: mindegyik hely, az adótól kb. 12km-s körön belül volt -nem falvakban; hanem Pécsen belül!
ha nincs optikai rálátás (ablak, tető) lehetőség; akkor sosem lesz normális vétel!
Gyanítom; hogy még mindíg max. 50% adó-teljesítménnyel üzemel a pécsi torony.
(nesze neked Európai Kultúrális Főváros)
-Az volt az ökör (már bocsánat), aki a dvb-t pályazatot kiírta...
-Tető antenna?
Tetszik tudni: A világ "boldogabbik felén", írtak ám ki úgy pályázatot, hogy mobil antennával > mozgó járműben is biztosítani kell a vételt, a sűrün lakott helyeken...
-Lelkes voltam; de egyre inkább az a véleményem; hogy Magyarországon a dvb-t egy vicc-parádé (paraszt vakítás?)...
Mint itt sok más is; ez is üvőlt, a hozzá nem értésről...
Konkrét péda Pécsett:
ha 10 emeletesben laksz; földszinten...
Unakatesóm előfizetett...
Nuku vétel >telefon a mindig-nek: tetőantenna. Beszéltem én is az ügyintézővel: mondom, aranyoskám, számoljunk...
Az illető földszinten lakik; kizáróla déli ablakokkal. Ablakban antenna -kizárt... Tetőre???
Testvérek közt is legkevesebb 25m. Mondom: aranyoskám, 25m hány db is fog esni a jel???
Azt mondja, ők max. 10m-t javasolnak...
Mondom, a másik: hogy szerelem fel a 25m kábelt, hogy ne lengjen a házfalon, mint a tehén farka, és ki is nézzen valahogy??? Csengessek be mindenkihez???
-Ugye van még a kunyerálás mint módszer: vízszintesen megkerülöm a házat, és a túloldalon megkérsz valakit, hogy had fúrhass fel egy antennát (már képtelenség; de tegyük fel)...
A gond csak az, hogy ez egy háztömb (több egymásnak épített ház). Úgy még a 25m sem elég...
Patt helyzet...
Átpasszolod valakinek az előfizudat (persze buksz rajta); vagy mint unokatesóm: nézed így... Ha szép idő van, és nincs nagy teher-gépjármű forgalom >még nézheted is, amiért fizetsz (adóként az egyik csoportért; előfizetésként, a másikért)...
Ja, és mindezért egy jó minőségű 1.5 méteres antenna meredezik az ablakodból (nem mondom: gyönyörű!)...
(megjegyzem: a mostani az ötödik (!) fajta antenna, amivel próbálkoztunk -és egyik sem sufnis; hanem boltban vásárolt, nagy frekis (dvb-t sávra) készült antenna...)
Bocsi a sok locsogásért; de nekem tele a bakancsom az egésszel...
Mottó: ha nincs optikai rálátás; felejtsd el a tv nézést MO-n...