Nézd. Én nem tudom mi a magyarázata, hogy jön, hiszen az antennám sem vertikálisan van felszerelve, de az tény, hogy jön. Jelerősség 72, bithiba még soha nem mozdult el 0-ról, HD adás képe tökéletes.
Magyarázat lehet az is, hogy a Duna völgyében jön be a jel, de ez nem változtat azon, hogy jobb a vétel, mint a környéken bármelyik magyar adóról. Rossz antennaállással ráadásul.
én ezt azért nem mondanám itt lakok Szlovákiába és az előttem lévő fórum társnak igaza volt hogy a nagy városokba meg van oldva a kis hegyes településeken még nem , a faluban az analóg korszakban volt erősítő most az erősítő megvan csak épen mobilhálózat van rá kiépítve kérte a falu a digitális hálózatot azt mondták hogy több eurót ha fizetünk érte akkor megcsinálják itt a társaságnak nem érdeke hogy kis helyeken is legyen lefedettség
Nem csak a kapacitás lehet szűkös, korábbi visszajelzések alapján az is benne lehet a pakliban, hogy ennyi fért bele az előfizetési díjakba.
Szerintem, ha beesne egy ként csatorna, hogy ők szabadon fogható kínálatot szeretnék bővíteni, akkor tudnának helyet szorítani nekik. Olyankor ugyanis más az üzleti modell, mert a csatorna fizetne az AH-nak, míg az extránál az ügyfél fizet az AH-nak, az AH pedig a csatornáknak fizet.
Régebben olyasmi is volt a kommunikációban, hogy valamennyi helyet fenntartanak későbbi fta adásra. Nem néztem mostanában, hogy van-e még null packet sugárzás, mint régebben volt egyik muxon.
Én meg azt néztem, hogy nagyon gyér a kínálat, legalábbis a Sturovoi adón összesen 2 MUX van, egyiken csak rádiók, a másikat nem tudom, mert azt nem fogom, 1 kW sincs. Az is érdekes, hogy amin a rádiók vannak, azt meg nagy erőkkel 15 kW-on tolják.
Az biztos, hogy a magyar mögött sokkal jobban megszervezett stratégia van. A Szlovák nagyon fejetlennek tűnik.
A vételi problémákat meg reméljük, hogy előbb-utóbb megoldják.
UPDATE: ja, van rajta 3 tv is, csak elég furán rendezte el a tv-m, és átsiklottam fölötte. :)
Egy kicsit off..."ateszko"-nak igaza lehet, mert a szlovákoknál is probléma van a DVB-T lefedettséggel. Ott a hegyek között komplett településeken elérhetetlen a szolgáltatás, régi analóg több száz kW-os gerincadók helyett 3-5 kW-os DVB-T adók indultak, sőt a Bp-en is fogható volt "Besztercebánya" néven ismert, a Körmöci hegység egyik csúcsán lévő Sucha-hora adóállomásról el sem indult a digitális sugárzás. Azt látom, hogy északi szomszédunknál a DVB-T sugárzást kizárólag a nagyvárosok környékén építették ki, a hegyek között lévő pár száz lakosú települések nem célpontja az ottani szolgáltatónak, így akár több 10 ezren nem érik el szolgáltatást. Nálunk ennél sokkal jobb a helyzet, még akkor is, ha ez a Dunakanyarban élőket nem vigasztalja.
akkor te a ritka kivétel vagy, mert inkább fordítva szokott lenni, TV-rádió szinten egyaránt, de ezt gondolom rengeteg illetékes fogja megerősíteni itt rövidesen ;)
Nekem nem fog jönni több, az antennám ugyanis észak-kelet felé néz, azaz mögöttem van Sturovo. :) Visszaverődő jel lesz a szemközti hegyoldalról. Néztem, hogy két MUX van azon az adón, de a másik nagyon gyengus, valami 0,9 kW, az nem jön.
Csak azt nem értem, hogy foghatom jobb minőségben, mint a magyart, mikor a szlovák az vertikális. :O
Hali!
Amennyiben most vásárolnék uj tv-t mennyiben lenne fontos szempont, hogy tudja a DVB-T2-őt? Magyarul: beláthato időn belül lesz-e idehaza ilyen adás?
Köszi!
Illetve még azt szeretném megkérdezni, hogy nekem a mai napon lejár az egy évre előfizetett Családi csomagom. Ha ujra előfizetek, az új előfizetésnek számít? Tehát újra kapok 1 hétig fullon minden csatit? Avagy, ha vásárolok egy másik kártyát ami nemsokkal kerül többe, mint egy feltöltőkártya, az új előfizetésnek számít? És ebben az esetben mi lesz a régivel? Illetve mivel most lejárt a kártya, válthatok havi díjasra?
igen, az a Nyitra körzetbeli MUX lesz, Sturovo gerincadóról
a Duna völgyében kúszik be, de a víz is rásegíthet :)
jöhetne onnan még több MUX is, kellene hogy döngessen arrafelé mindegyik
Vicces, most lekerestettem az összes csatornát, és talált egy muxot a 48-on, ami mint kiderült, szlovák.
Ez egy 250 + 60 méter magasan lévő adó, és jobb minőséggel veszem, mint a 850 méter magasan lévő, magyar sugárzást. Pedig a szlovák az vertikális, ráadásul messzebb is van tőlem.
Szomorú. :(
Kint rendes teljesítménnyel tolják, még nálunk csak villanykörték üzemelnek. NHH 4kW is csekély egy gerincadótól, arról nem is beszélve, hogy a telepített eszközök kisebb teljesítményűek, úgyhogy érdekes, hogy jött ki ez a 4-es is.
Érdekes adó ez a nagymarosi. Nyár elején 72-es jelerő, 0 bithiba volt a vételem. Nyár közepén ez lement 65/0-2 -re, akkor az volt a válasz, hogy biztos elburjánzott a növényzet.
Ma reggel már csak 55/3-4, közben a C-MUX már "Nincs teleweb szolgáltatás". Erősítő nélkül már egyik muxon sincs kép, holott nyár elején még így is ment.
Kíváncsi lennék, most mi lenne a magyarázat. Magasabb lett a domb, összement a ház, és lejjebb került az antenna, vagy most burjánzik csak igazán a növényzet...
Átforgattam az antennám a szemközti dombra, ahonnan verődik NHH adása, amivel csak az a baj, hogy vert jel lévén elég rossz a minősége, illetve nagyon frekvenciafüggő. Egy kb 60°-os szögben tudom forgatni az antennát, egyik végleten a C-MUX erős, másikon az A. Középen meg nem tudom, mert pont egy hatalmas diófa takarja a domboldalt.
Most lett C és B-re 80/0, A-ra pedig 75/0-3. D és E a leggyengébb 70/2-3-al.
Míg pl az M1 HD-n ugyenezek:
Video átlag: 5mbps
Audio átlag: 125kbps
És egy nem HD-s, mondjuk a History esetében:
Video átlag: 1,7mbps
Audio átlag: 64kbps
Amúgy jó is hogy ránéztem,mert most látom hogy az HBO nálam per pill nem megy, azaz kódoltat jelez az összes kártyámon. Be is szólok az ügyfélszolgálatra.
Üdv, mcll (Laci)
1x Vu+ Solo 4K (DVB-S2 x2, DVB-T2/C x1), 1x GigaBlue UE UHD 4K (DVB-C, DVB-S2x), 3x uClan Ustym 4K Pro (DVB-T2/C, DVB-S2x) [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2014-11-14 09:28:32]
A tesztcsatornák nem foglalnak el annyi helyet, amennyit egy sd csatorna igényelne. A tesztcsatornák meg gondolom azért kellenek, hogy az átlag felhasználó lássa hogy vajon stabil vétele van-e az adott mux-ról, ne akkor derüljön ki hogy nincs elegendő jelszint, amikor már megrendelt egy csomagot. A jelszintből nem mindig lehet következtetni, mert ahány vevő, annyiféle értéket jelez.
Szerintem a teszt csatornák nem foglalnak el nagy sávszélességet, bár valaki biztosan meg tudja mondani, hogy ugyan akkora bitrátával megy-e, mint a többi.
A teszteket lehet, hogy fentfelejtették, vagy direkt van fent, hogy a két új muxon is legyen 1-1 kódolatlan csati.
Ha ezek lekerülnek, szerintem akkor sem kéne a helyükre egyből 3 újat bezsúfolni, inkább szét kéne osztani a felszabaduló sávszélességet a többi csati között.
Srácok, nem igazán értek valamit. Tegyük félre a körítő dumát, szó volt most a bővítés után, hogy ez még mindig kevés. Jött a válasz, hogy elérték a maximum helyet, egyenlőre nincs tovább. De! Ha kikerült a Sport Klub az +1, ha a Teszt_D eltűnne az már +2, ha a Teszt_E eltűnne az már +3. És amit nem értek, minek tesztcsatorna arra a két MUX-ra? Még nem hivatalos? Hát dehogynem az, október 1-től nem? Tehát, ez így zavaros kicsit...