A következő problémába futottam bele:
Idősek hívtak(több helyről is), hogy próbáljak meg segíteni, mert kint voltak a "mindigtévések", de nem jön a kép. Amikor kimentem a következő kép fogadott, log-per antenna a tv tetejére ledobva, USB-s RF modulátor, gyenge jelszint. Az antennát kiraktam a megfelelő helyre, bilincset kerestem a kocsiban mert az antennáét nem hagyták ott(ellopták?!?), megnéztem a tv-t és volt rajta 21-pól. av csati, persze ezzel kötöttem össze. A jegyzőkönyvön minden értéket jónak írtak, pedig nem volt jelszint, az időseknek azt mondták, hogy a tv a rossz ezért nincs kép. Így kb. öt helyen voltam kint, a jegyzőkönyvek szerint ugyan az az egy cég "szerelői" dolgoztak.
Kérdésem: vajon lehet-e valahol reklamálni az elvégzettek miatt, hogy ne kelljen fizetős szerelőt hívni az ingyenes munka után, mert legtöbbjük kisnyugdíjas ?
Én csak azt nem értem, hogy ebben a rendeletben sehol nem szerepelnek a kereskedelmi adók. Tudom, hogy azokat is lekapcsolják, de milyen jogi alapon, ha azokra a rendelet hatálya nem terjed ki?
A térképen Úzd nem látszik (mint tudjuk, Pakstól nyugatra lévő TV átjátszóról van szó),
Mivel a Balaton-felvidéken sok vételi helyen Kabhegy a sokszoros szellemkép miatt nem vehető jól analógban, ezért a kezdetektől (kb. 22 éve) én is Úzdra állítottam az UHF yagit.
Úzd holnap lekapcsol, vagy csak október végén???
GTMEDIA Combo, Octagon SX 87, U2C B6 Full HD | DrHD D15 | Amiko Mini HD I IllusionSat M3-M5-Max2HD | Inverto LNB-k | Digipower és DM 3800 motorok | ofszet tükrök 60-180 cm-ig
amennyiben bécsújhely környékéről fogod, akkor teljesen egyirányban van sopron és kab-hegy. a soproni analóg csatornaszámok: 9; 32; 49, a kabhegyiek pedig: 12, 22, 57
aha.hat jol megvan kavarva.fingom sincs mi honnan jön,de ez a 7 csatorna van amit latok.digitalisan meg 79 csatornam van földileg meg a dvb-t2 rendszerben plusz 30.
Ahogy part wish is írja, Sopronban nem holnap lesz az analóg lekapcsolás, hanem október végén. A térkép hibás, mint ahogy teljesen félrevezető Mosonmagyaróváron "az átállás időpontja ebben a térségben: 2013.július 31." - azt az APRÓSÁGOT senki nem közli, hogy - amennyiben Ön a Kab-hegyi vagy a győri toronyról tévézik analógban.
A mosonmagyaróváriak jó része Sopronból veszi az adást digitálisan, de azért van Győr és Kab-hegy is.
(Analógban már más a helyzet, mert a leggyakoribb variáció 3 antennára: m1 - VHF 12 - Kab-Hegy, TV2 - UHF 22 - Kab-Hegy, RTL Klub - UHF 32 Sopron. Persze van más "kiosztás" is egyes házaknál. Így tehát az RTL Klub még marad, az M1 és a TV2 eltűnik. Mint a mesében... lesz is analóg lekapcsolás holnap... meg nem is... legalábbis a hozzá nem értőknek ez a fura helyzet áll majd elő Mosonmagyaróváron)
ez az általam jelzett problematika tipikus esete: lesz holnap nálad lekapcsolás, amennyiben a kab-hegyi frekiket hangoltad be és nem lesz, amennyiben a soproniakat.
ez erdekes,mert nalam ausztriaban a soproni toronyra allva az m1 tv2 rtl klub holnapi lekapcsolasra kerülö csatornai jönnek.meg ugyan ez a 3 lekapcsolasi info nelkül is.
nem. mint ahogy sopron, nagykanizsa, csávoly, kékes (és még lehetne sorolni) sem. Az NMHH térképe szerint a teljes budapesti-kab-hegyi-szentesi lefedettségi körzet az első lekapcsolásban érintett, függetlenül attól, hogy vannak olyan települések, ahol nyilvánvalóan a közelebbi gerincadóra állnak az antennák. az atallas.hu keresője is az "NMHH-analógia" alapján adja ki a találatokat, mert ez az adatbázis állt rendelkezésre.