Phoenix kártyaolvasó valamint multicam Nokia és Sagem Dbox2-be eladó 5000 Ft/db.
Sagem multicam esetén kérem a modemet és a kártyafoglalatot keretestől, hogy a képen látható módon össze tudjam szerelni.
PÜ-t kérek.
Olyannal is találkoztam amire ha neutrinót teszek megyen egy darabig.
Én is fóliára gondolok pontosabban a furatgalvanizálásra.
Csak már kezd elmenni a kedvem ezektől a boxoktól annyi időt fecséreltem rájuk.
Biztos, hogy nem a tuner hibája.
Találkoztam már a jelenséggel néhányszor a tuner cserén mát túl vagyok és a kiszerelt tunert is kipróbáltam másik boxban működik.
Az elkókat is kicseréltem egyszerre az összeset ez sem segített.
A Betachip-re könnyű ráfogni a dolgot de ugyanez van a Sagemben is ott mégsem jelentkezik ez a hiba.
Legalább tíz ilyen box van nálam és elég idegesítő, hogy nem bírok rájönni mi lehet a baja
Tudom, hogy van de nem bízom benne mert ha tényleg leesik akkor biztos annyi a boxnak ráadásul jelen esetben éppen függőlegesen kell állnia.
Akkor inkább ott van az FBS azt ha nagyon muszáj le lehet venni
Ezért kérdeztem mert eddig még csak az LNBP-t cseréltem benne más baja nemigen szokott lenni. Az ic elméletileg túláram védett tehát a rövidzárat is ki kellene bírnia. Azt kellene leellenőrizni, hogy nem melegszik -e nagyon és esetleg gondoskodni a hűtéséről.
( Eredetileg az IC alja a hűtőfelület ami a nyákhoz van forrasztva, hogy elvezesse a hőt csere után már nem egészen így működik a dolog). Én szilikonzsírt szoktam alá tenni -ugyanis beforrasztani körülményes lenne- és még nem küldtek vissza egyet sem azért mert megint bedöglött.
Lehet, hogy annak tűnik de nem szoktam nagyzolni akik ismernek tudják az tény, hogy fárasztó de meg lehet csinálni. Az is kivehető volt az írásaimból, hoigy nem csinálom minden nap -tényleg strapás volna- csak azt mondtam, hogy meg lehet csinálni
Teljesen egyetértek veled -abban valóban a digi a hibás, hogy kürtöli az ingyenességet és nem tájékoztatja megfelelően az ügyfeleket.
Adhatnának pl más tartókat is - a beüzemelésin meg is van a helye és akkor még azért sem kellene elkérni pénzt utólag kiszámlázná a digi.
( lehet, hogy nekünk nem volna jó de elkerülhették volna az ehez hasonló eseteket.
Azt általában megértik, hogy más tartó kell esetleg több kábel, de én az olyanokról beszélek akik látatlanul azt mondják, hogy X összegbe fog kerülni a szerelés.
Én csak egy szerelő vagyok mégis legalább harminc panasz jött hozzám ilyen az utóbbi időben és mit kezdjek vele?
Persze vannak olyan esetek is amikor egy szerelés egy nap és a végén azt mondja az ügyfél, hoy inkább szerelje le mert nekem ez nem jó - nem tud felvenni videóra másik cstit- volt már ilyen is.
Nem értem mit nem értessz!
Lényeg az, hogy nem volt rossz meló ez a digi akkor sem ha szar az antenna meg a tartó és még hiányosak is a szettek meg lehetett csinálni az esetek 90%-ában abból amit kaptál, de vannak olyanok akik ebben az egészben a meggazdagodást látták -vagy nem tudom mit- és elkezdték lehúzni az ügyfeleket most ennek isszuk a levét.
Ha jelen pillanatban ( vagyis két héttel ezelőtt) csak ebből éltem volna kb négyszer annyit kerestem volna mint a főállásom mivel másodállásban csinálom annyi jön be mint a fizetésem és csak délután vagy hétvégén melózok.
Aki reggeltől estig csak digit szerel lazán megcsinál nyolcat tízet naponta. Számold ki mennyi az egy hónapban.
De ha azt számoljuk, hogy elmész egy parabolát felszerelni valakinek (nem digit) elkérsz érte mondjuk tizenötöt és vitted a tartót meg a kábelt stb. és nem folyamatosan van ilyen melód akkor még mindig jobb a digi.
Csak az a helyzet,hogy több százan állnak sorban a diginél, hogy szerződést köthessenek mint disztributorezért ha a mostaniak azt mondják, hogy nem akkor van helyette másik.
Ezt köszönjük meg azoknak akik úgy kezdték a szerelést, hogy hatezer + az anyag.