Hát az attól függ, honnan nézzük. Származásra az, küllemre a standardtól kissé eltér, a hazai állománytól meg nagyon eltér, jellemre nem tudom, csak videót láttam róla, de abból nem sok derült ki.
Hát, én biztos úgy állnék neki, hogy csak nagyon rövideket dobok egy darabig, jól rápörgetve engedem csak rá, és nagyon húzom, ahogy hozza, hogy pörögjön annyira, hogy ne legyen ideje leállni rágcsálni, játszani vele, és ahogy visszahozta, nagyon nagyot játszanék vele, hogy a lényeg, a legnagyobb öröm az legyen, amikor már visszahozta. Így a célja a visszahozás lenne, nem csak a bohóckodás vele.
Én asszem inkább az angolokat választanám, mint a németeket. Németországban ha jól tudom a staffbull is veszélyes fajta. Hehhh... ok, nyilván nem mindegyik staffbull olyan mint Csülök, meg nincsenek úgy túlszocializálva, de azért nemár.
Nyunyola, pont jó példát hoztál, hogy vegyen inkább beagle-t. Jót nevettem rajta, mert nálunk a családban pont fordított a helyzet. Csülök a staffbull teljesen jófej kutya mindenkivel, ő vagy szereti a másikat, vagy közömbös vele, de nem utál senkit. Tappancs viszont, szüleim beagle-je... hát, őt csak szájkosárban pórázon vagyok már csak hajlandó kivinni az utcára. Csülökkel nem lehet összeereszteni, mert konkrétan meg akarja ölni, nem, nem fordítva. És idegen kutyákkal sem jófej, kicsit sem, inkább kifejezetten agresszív. Persze egyértelmű, hogy a nevelés különbsége az okozója ennek a helyzetnek, csak annyira kikívánkozott belőlem, hogy leírjam annak kapcsán, amit írtál.
Hát, ebben a bizonytalanságot jelez a morgás dologban nem volnék teljesen biztos, de szívesen meghallgatnám többek véleményét, szerintük mi is van mögötte. Ezen a téren nincs annyi tapasztalatom, a nagyok sosem morogtak.
Nemrég volt szó itt a szaglásról, mondtam, hogy Mamba talán jól tudna nyomkövetni, így kíváncsi lettem, mennyire tudja jól használni az orrát. Hát, nyomkövetni nem tudok, nem értek hozzá, így arra még várnia kell, míg elegendő információm lesz a témában ahhoz, hogy bele merjek vágni. De azért a szaglását kipróbáltam. Elég nagy már a fű a kertünkben, úgyhogy eldugtam a labdáját közé. Először persze úgy, hogy látta melyik területre rakom. Pillanat alatt megértette a keresd vezényszót. Nagyon ügyesen megtalálta mindig. Meg várt a vezényszóra, és csak akkor indult keresni, és látszott, hogy egész tudatosan keresi a lasztit. Aztán mivel ez ilyen jól ment, kipróbáltam, hogy becsuktam a kutyát, eldugtam a labdát úgy, hogy már nem látta, hogy melyik részen kell keresnie. És így is nagyon gyorsan mindig megtalálta és boldogan hozta. Meg itt látszott igazán, hogy a keresd szót érti, mert ahogy kiengedtem, szépen várt, ahogy a vezényszó elhangzott, elkezdett cikázni a kertben és szagolt, szagolt, hogy merre lehet a laszti, majd hozta. Pedig nem szoktam neki ez előtt mondani sosem hogy keresd, tehát tényleg ezen alkalommal köthette csak hozzá.
Pár napja megmutattam neki a frizbit is, hát, az igazi kedvenc lesz, már látom. Nagyon tetszik neki. Gurítom persze, de már pár alkalom alatt megtanulta, hogy ha kérem, kerüljön meg gurítás előtt engem, és kicsit előrefutva várja a korongot. Elkapni még így is ritkán tudja, de majd belejön, a lényeg, hogy megy utána, és hozza szépen a kezembe. És vigyorog hozzá, és várja, hogy mégmégmég. Meg ügyeske, mert néhányszor közelről a szája felé dobva a korongot sikerült elkapnia is, meg egyszer a szája felé dobott labdát is sikerült már elkapnia, ami szuper ennyi idősen véleményem szerint.
Akikkel többet szoktunk beszélni, tudják, hogy nem voltam igazán megelégedve a tárgyakkal való közös játékunkkal, mert ahhoz képest, hogy milyen nagyon erős zsákmányosságot mutatott amikor elhoztam, és hogy mit vártam tőle, nem volt mindig minden helyzetben akármeddig teljes erőbedobással benne, hogy huzakodjunk vagy labdázzunk. Persze én Csülökhöz tettem a mércét, aki BÁRMIT megtenne egy labdáért, de talán még egy kis darab botért is. És bár tudtam, mégsem igazán vettem számításba, hogy neki is hullámzó volt kölyökkorában a labdássága.
No szóval jelentem, kezdek megnyugodni ezen a téren, mert úgy tűnik, ahogy érik a gyerek, az általam kívánt irányba halad mégiscsak, vagy inkább még pontosabban afelé talál vissza.
Mostanában már akkor beindul, mikor előveszem a kötélkéjét, és amíg bírja szusszal, menne rá. A morgás a huzakodás közben eddig is megvolt, az most is megvan. Tiszta félelmetes hangok jönnek ki belőle közben, ha nem hagyná abba azonnal, mikor eresztetem vele a madzagot, még tán én is megszeppennék tőle. Na jó azért nem, de komolyan hangzik.
A labdázás is nagyon izgi már neki, és szépen hozza is nekem a kezembe, akárhányszor dobom el. Persze ha már nem kap levegőt, nem nyúzom, meg lassul, de ez még a teljesen érthető kategória azt hiszem.
Úgy tűnik Mamba egy pár hete lelassította végre a növekedését az ég felé, majdhogynem meg is állt. Azért ennek nagyon örülök, mert már nem néztem jó szemmel azt az ütemet, amit produkált. Mostmár van egy kicsi szélessége is, persze közel sem hasonló mint a nagyoknak, csak épphogy hogy kutyaforma legyen.
Azért nekem az már kicsit sok lenne. Tudom, hogy vannak későn érő fajták, de azért 3,5 évesen már baromira unnám, hogy még mindig nem nőtt fel fejben az ebem.
Mindig pont akkor nem vagyok gépnél, mikor beindulnak az érdekes beszélgetések. Ráadásul a minap írtam egy tök hosszút, de közben valami baja lett az oldalnak, és a ctrl+c sem működött, így elszállt az egész. Nagyon mérges voltam, és ilyenkor már nem is kezdek hozzá újból, nincs idegzetem.
Szegény kismadár! Jessica viszont ügyesokos. Belegondoltam, hogy az enyémek mit tettek volna hasonló helyzetben. Hát, valószínű nem ugyanazt mint a tied.
Itt a fórumon nem csak nekem friss ez az élmény. De igen, pont mostanában gondolkoztunk, hogy basszus, még épphogy megvolt az esküvő, és lassan itt lesz az első évfordulónk. És milyen nagy boldogság is ez. Nagyon örülök, hogy így döntöttünk.
Nálunk Mamba aki állandóan pörög. Folyamatosan játszik, akár vele tartanak a többiek, akár nem. Imádja az udvart, ha tehetné, folyamatosan kint lenne. Ha épp nem játszik vele senki, akkor szalad kicsit ide, szalad oda, szaglászik, nézelődik, hallgatózik, morgolódik, ugat, ás, rágcsál, megint szaladgál, beleharap valamelyik nagy kutyába, továbbszalad, stb. És Csülköt egyre többször tudja bevonni a játékba, persze bírkózósat tudnak kizárólag játszani.
Egy két dolog:
Úgy néz ki döntöttünk, nem javíttatjuk már meg a szegény kicsi kocsimat, így 23 év szolgálat után befejezte a pályafutását. A szívem szakad meg érte, de dönteni kellett. Hogy hogyan szerzünk másik kocsit, hát az egy jó kérdés még, de elég sürgető lenne, nem nagyon vagyok meg nélküle itt a világ végén.
Előzőekből következett, hogy szombaton vonatra kellett szállnunk, hogy eljussak edzeni. Hát, az hogy elfáradtam nem kifejezés, a kutyák úgyszintén. A legrosszabb viszont a dologban az volt, hogy ahogy szálltunk le, Csülöknek beakadhatott a körme a rácsos lépcsőbe és iszonyatosan vérezni kezdett, gondolom ismeritek milyen ez a dolog. Egy körme szinte tőből leesett, szarut nem látok rajta, csak kicsi csonkot, ami nemtom miből van, de nem is akarom analizálni, a mellette levő meg félig törött le, attól nekem kellett még utána megszabadítanom, ne lifegjen. Szegénykémnek egy rossz szava nem volt az egészhez, meg is állapítottam, hogy Csülök egy igazi szent.
Aztán ma aktuális lett a veszettség oltás, és mivel Veszprémbe nem tudtam elmenni, jobb híján kerestem neten itt Várpalotán egy rendelőt, ahova még van bizodalmam bemenni. Bemegyünk, hallotta a doki, ahogy beszélek a kutyákhoz, és megkérdi: Csülök és Zetor? Mondom igen. Erre ő: Agilitys kutyák? Vissza is kérdeztem, hogy mit is mondott. Agilitys kutyák? Csak mert látta őket valamelyik versenyen. No hát ezen aztán nagyon meglepődtem, de tényleg.
Elküldve:
2013-05-14 10:39:32
Származásra az, küllemre a standardtól kissé eltér, a hazai állománytól meg nagyon eltér, jellemre nem tudom, csak videót láttam róla, de abból nem sok derült ki.
Csak úgy. 
Hála az égnek. Most 35 centinek mértem, és nem látom, hogy nőne, persze valószínűleg visszafogott ütemben még most is nyúlik.
Jót nevettem rajta, mert nálunk a családban pont fordított a helyzet. Csülök a staffbull teljesen jófej kutya mindenkivel, ő vagy szereti a másikat, vagy közömbös vele, de nem utál senkit. Tappancs viszont, szüleim beagle-je... hát, őt csak szájkosárban pórázon vagyok már csak hajlandó kivinni az utcára. Csülökkel nem lehet összeereszteni, mert konkrétan meg akarja ölni, nem, nem fordítva. És idegen kutyákkal sem jófej, kicsit sem, inkább kifejezetten agresszív. Persze egyértelmű, hogy a nevelés különbsége az okozója ennek a helyzetnek, csak annyira kikívánkozott belőlem, hogy leírjam annak kapcsán, amit írtál.
Szerintem nem, nagyon drága, pedig tuti érdekes lehet.
Hogy hogyan szerzünk másik kocsit, hát az egy jó kérdés még, de elég sürgető lenne, nem nagyon vagyok meg nélküle itt a világ végén.
Szegénykémnek egy rossz szava nem volt az egészhez, meg is állapítottam, hogy Csülök egy igazi szent.