Azért azt tegyük hozzá, hogy lassan az összes szomszédos országban van DAB+ sugárzás, ami ráadásul sok esetben remekül be is szór Magyarországra. Én évek óta hallgatom az osztrák és a szlovák MUX-okat is itt Sopronban, ha jó helyen lakik az ember, akkor pedig akár a horvát és a szlovén csomag is fogható. Tartalom az pedig van bőven.
Magyarországon egész egyszerűen a politika nem akarja, hogy előrelépés legyen e téren.
Kedden, április 3-án indul a reguláris sugárzás Bécsben, már megy a 11C Wien/Liesing adótoronyról 10kW-al, ehhez jön még ugyan ezen a csatornán Wien/DC Tower adó, 12,6kW-al (ez ad most a 11D-n feleennyivel). Előreláthatólag ezek a műsorok lesznek elérhetőek: Technikum One, Technikum City, Lounge FM, BIG CITY LIFE, ERF Plus, now radio, MEGA Radio, Rock FM, Sout al khaleej, ARBÖ Verkehrsradio, Info und Kultur, Mein Kinderradio
Bécsben és környékén jövőre indul az első, nem teszt MUX, melyet a Radio Technikum GmbH fog üzemeltetni, és 11 rádió lesz rajta, a legkülönfélébb stílusokból. A licensz április 3-ától 10 évre szól.
Nem úgy működik, mint anno az infocsatornánál, ahol a másik programhelyen már meglévő Petőfi Rádió hangját továbbították? Fogyasztana ez plusz sávszélességet?
A C8 kikerülésével el kéne gondolkozni azon, hogy a folyamatos "promóciós" csatornanyitogatások helyett legyen inkább egy fix csatornahely, ahol az épp kódolatlan program nézhető.
Ausztriában lezárult az első kör, tegnapig lehetett benyújtani a pályázati ajánlatokat az első DAB+ muxra. Az országos 1-es MUX-ra csak az ORS pályázott, ő vállalta, hogy 11 rádiót indít. Bécsben egy helyi muxra a Radio Technikum pályázott. Remélem hamarosan szerződéskötés lesz, és indul a telepítés
A szlovák Towercom muxról lekerült a Rádio Pyramída, és felkerült helyette a Rádio Pátria/Radio Slovakia International. Ezzel Budapest után Magyarország újabb területein vált elérhetővé magyar nyelvű rádióműsor DAB+on.
Közben megoldódott az az anomália, ami miatt a Tesco rádió kétszer tárolta le a nyitrai programokat, és ütközött Pozsonnyal: most már mind a kettő tökéletesen szól.
Ausztria, Szlovákia, és Szlovénia is jön itt Sopron környékén, ezzel összesen 42 programot találnak a rádióim :)
Mérsékelten offtopic, de a digitális földfelszíni televíziózáshoz kapcsolódik: Jövő héten kapcsolják le Ausztriában végleg a DVB-T -t, helyette DVB-T2 lesz (van).
Sajnos annak a Blaupunktnak nagyon gyenge a DAB vevője, ahol a Tesco -s rádió max térerőt jelez, ezen épp karcolgatja a megszólaláshoz szükséges jelszintet.
Aki fogja egyszerre Pozsonyt és Nyitrát is: van bármi gond a két mux vételével, kódolásával? Nálam a TESCO-s rádión valahogy kiüti egymást a kettő, és hiába keresi le mindet, a nyitrai muxon a csatornalista ugyan megvan, de mindenre azt írja, "Service not available". Valami SID problémára gondolok.
Egyébként a Nyitra 11C-n új rádió indult, ráadásul olyan, ami eddig csak neten volt hallható: New Model Radio