jó reggeleket hajnali helyzetjelentés jön. Juhar tegnap rendben ivartalanítódott, este hozzám haza. lámpabúra kell neki sajnos, hát elképesztő volt, hogy mit művelt vele egy idő után szóltam neki, hogy abba kéne hagyni ezt a folyamatos harangozást, hogy módszeresen, direkt hozzábaszarintja a tölcsért szó szerint mindenhez, na onnantól már nyugisabb volt :) most éppen sétálunk, kicsit meg van illetődve, a történteket nem érti (ez nála nem új hozzáállás), de azért járkál, szimatol, nincs teljesen összetörve :)
totálisan off a téma, de mivel ma a csütörtöknek látszóság ellenére igenis péntek van, amikor mindenki hülyébb egy picit a megszokottnál, és ráadásul erre rátesz egy lapáttal a holnapi munkanap, szeretném megosztani az alábbi kis történetet, hátha sikerül vigyort elérni pár embernél, hogy ilyen az, amikor egy informatikus és egy közgazdász beszélget.
a sztori valós, kb fél órája történt meg velem.
nálunk a fejlesztők úgy ülnek, hogy két embernek van egy közös vonalas telefonja. ezen a telefonon csak munkatársak tudnak elérni a belső hálózatról, azaz nincs olyan, hogy felveszem, és egyből az ügyfél van a túloldalon. a szemben lévő kettes asztalnál 30 másodperce csörgött a telefon, mikor is felsóhajtottam, hogy nem igaz, hogy ennyi idő alatt nem lehet rájönni, hogy azért nem veszi fel senki, mert egyik srác sincs éppen az asztalánál. újabb 10 másodperc múlva meguntam a dolgot, átballagtam, és a következő beszélgetés zajlott le:
én: hello, nincs itt senki.
ő:(kis szünet) ...nincs?
én: nincs.
ő: azt tudjuk, hogy miért nincs?
én: nem, csak azt tudjuk, hogy nincs.
ő: de hát ott ülsz vele szemben.
én: ettől még nem tudom, hogy miért nincs, csak azt, hogy nincs.
ő: és amúgy van?
én: amúgy van, csak nincs.
ő: köszi, akkor okosabbak lettünk.
én: nincs mit.
(katt)
te is megérdemelsz egy hasonló algoritmusú díjat, de csak akkor adom át, ha vállalod, hogy cserébe legyezgetni fogod a szemedet, miközben azt hüppögöd, hogy "világbéke"
(a szerkesztő megjegyzése: tegnap este szokásosan üvöltöztem az én fekete, gyönyörű nagylányomnak, hogy "Liiiizaaaaaaaaa!", Yázminnal együtt nézelődtünk, hogy merre lehet, majd 8-10 mp elteltével jöttünk rá, hogy ott baktat mellettem pórázon, mivel már 5 perce büntiben volt)
megj.: sosem értettem, hogy hogyan lehet úgy keresni egy kutyát, hogy az közben ott van a lábad mellett, és csak néz, hogy mi a francért üvöltözöl a távolba meredve...
annyira zabálnivalók ahogy Corneliusnak kilóg a nyelve...
(szüleim nyaralójától nem messze van egy szomszéd, a Vakondi bácsi, a pereputtyát értelem szerint csak Vakondiékként emlegetjük, na ők jutottak eszembe a családról )
mindegyiket imádom, egyszerűen tüneményesek a mamát meg szentté kell avatni, ezt már mondtam... amikor végre elkezdte nyalogatni Babart is, hát az felülmúlhatatlan érzés és látvány volt :)
Elküldve:
2011-11-07 09:35:29
