Valaki hallgatta már az Arrival-t? Hogy is mondjam, az egész olyan WTF élmény, de jó értelemben :D Én egyszerűen nem tudom megmondani, hogy mi az amit hallok, főleg a kettes track azzal a kis vokállal benne...
Egyébiránt Jóhansson Arrival-je még a Sicarionál is depresszívebb, megterhelőbb (az könnyed popzenének tűnik mellette:)), de minőségben semmivel sem marad el tőle. Persze örülnék neki, ha a Theory of Everythinghez hasonló könnyedebb darabokkal is jelentkezne, de ezt a megterhelő meditatív zenét jelenleg ő csinálja a legjobban.
... és megvan az idei tuti guilty pleasure-öm: mindannyiunk pityujának 'deepwater horizon' - ja. egy rahedli olyan megoldást tartalmaz, ami ugyan filmzeneileg szinte értékelhetetlen, de nekem nagyon bejött ez az elektronikus, szinte egyhangos rendetlenkedés. nem gondoltam volna, hogy lesz valaha egy olyan jablonsky-darab, amit egynél többször meg fogok hallgatni. a maga butaságával együtt nekem bejön.
Én mondjuk nem azért sajnálom, hogy ennyire sok ötlet van a Fantastic Beasts aláfestésében, mert tömény lenne (arra ott van példaként mondjuk John Powell Pan-ja). Hanem azért sajnálom, mert így több momentum is csak rövid időre van kifejtve. John Williams esetében nálam ehhez hasonló az (Indy IV.-re jobban jellemző, de mégis már a jóval korábbi) Indiana Jones III. még akkoris, ha abban ugyan letisztultabban jelennek meg az egyes témák (és most nem a fő, vagy főbb témákra gondolok). Úgy jellemezném, hogy több zenei elgondolásának is tovább tudnám hallgatni a fel és feljebb épített verzióját, ha lenne :) Nem csoda, hogy a Harry Potter "Gilderoy Lockhart" tétele annyira bejött a "No Ticket" továbbgondolása okán. De pl. a "Belly Of The Steel Beast" is nagyjából bármelyik másodpercben vehetett volna más fajta kidolgozást. Na jó, telhetetlen vagyok :D
John Powell-re visszatérve, a tömény jelző alsó határát súrolja a HTTYD is, de nem éri el, így viszont a kifogástalan művek között a legfelsőbb szinteken mozog. S most közel ilyesmi lett a Fantastic Beasts, csupán nem annyira egységes, kerek egész.
Több mindent aligha tudok már az áltudományosságommal :D hozzáfűzni, inkább meghallgatom ismét :)
bizony, 2016 eddig - számomra - messze felülmúlja a korábbi éveket, jobbnál jobb muzsikákat sikerül felfedezni, és kifejezetten szimpatikus, hogy bizonyos emberek pont olyan műfajon belül hoznak várakozáson felüli eredményt, amelybe az elmúlt időszakban már érezhetően belefáradtak. nekem JNH 'fantastic beasts'-e pont ilyen, én egyik huntsmantől sem voltam elájulva igazán, és a 'maleficent'-ből is válogattam tételeket, de egybe valahogy nem jött át (a hungergames-szériából eleinte az elsőt szerettem, aztán a folytatásokkal együtt meguntam). itt a beastsnél pont ugyanazt érzem, amit ti is, és ez eleinte picit meg is nyomta a fejemet, mert olyan érzésem van, hogy túlírta picit magát, és ettől első (és második meg harmadik) végighallgatásra is picit töménynek éreztem. de mostanra beállt, és bátran nevezhető az év egyik legjobbjának.
én teljesen rendben vagyok ottman 'x-men'-zenéjével is, a már korábban említett marianelli-féle 'kubo' szintúgy tökéletes, legutóbbi szerelmem fernando velázquez 'gernicá'-ja, elképesztő, hogy az a fickó micsoda eleganciával komponálja a nagyívű szimfonikus szerzeményeit.
igazából már azt sem félek kimondani, hogy lorne balfe zenéi is egyre jobban tetszenek, a '13 hours' egész kellemes (a "calling home" a maga egyszerűségével teljesen hatásos - oké, semmi újszerű nincs benne, de nekem nagyon tetszik), a 'manny' pedig kifejezetten erős (főleg a nyitó tétel). fantáziát vélek felfedezni a zenéiben, az egyik leghangulatosabb szerzeményekre képes iparos lett belőle, ami mondjuk rahedli kortársáról egyáltalán nem mondható el.
pár tételbe csak bele-belehallgattam az új 'captain americá'-ból, és néha az volt az érzésem, hogy jackman felébredt ebből a szürkezónás félálomból, mintha meglepően erős és jól megkomponált darabokat véltem volna hallani - ezt még a következő napokban körbejárom, de ha valaki hallotta már, erősítsen, vagy cáfoljon meg.
szóval nagyon megy eddig ez az év, már most több lemezt vettem idén, mint a tavalyi és tavalyelőtti kínálatból. [csak amin nem tudom túltenni magam, az pl egy olyan varésés csomag, amiben csak a 'hellboy'-deluxe és a 'the omen: 40th' van benne, és a két cucc 21ezer forintra jön ki postástul... ezt nem.]
még álljon itt pár ajánlás az én kedvenc young-zenéimből:
- exorcism of emily rose (az ördögi darabok valóban kemények, de az utolsó három tétel, valamint a közjátékok csodálatosak)
- flowers in the attic (korai drámai darabja, csodálatos főtémával. itt lenne az ideje, hogy az intrada újra kiadja...)
- entrapment (tiszta nagyzenekari akciózene kis feszültséggel meg romantikával - szerintem az utolsó ilyen megközelítésű filmzenéje a műfajnak)
- jennifer 8 (egyfajta 'presumed innocent 2', csodaszép főtéma és sok, jóféle thrilleraláfestés)
- haunted summer (egy komplett álom zenei kísérete, imádom)
Ilyen szép zene után hogy lehet ilyen csúnya szóval sóvárogni? ;P Nehogy berágj ám! :)
Idehaza lehet majd vajon kapni? Vagy inkább ne várjam, hanem rendeljem majd kintről? Illetve még egy kérdés, hogy ennek az első CD-je teljesen ugyanaz, mint amit az egy lemezes tartalmaz?
Hah! :) Viccesek a hasonlóságok. Nekem többszöri hallgatásra sem tűntek fel, és gondolom nem is volt szándékos Howard részéről.
Igen, szerintem is kicsit sok az ötlet, és nincsenek igazán kibontva, ugyanakkor ezen a jövő héten érkező Deluxe Edition segíthet. Egyébiránt Rowlingék 5 filmet ígérnek, úgyhogy ha azoknak is Howard szerzi a zenéjét (ami elég valószínű), akkor még bontogathatja az elképzeléseit az elkövetkezendő 10 évben (a Hunger Gamesnek is egész jót tett). Egyébiránt az "A Close Friend"-ről nekem is Elfman ugrott be és az Ollókezű Edward, az album pedig az X-Men mellett ott van eddig nálam az év legjobbjai között, de kíváncsi vagyok, hogy a film mennyit ad majd hozzá.
Mondjuk pl. a mostani Potter muzsikán nagyon meglátszik, hogy JNH a saját elképzelései mellett megférve sokkal jobban bánt John Williams hagyatékával, mint mondjuk Giacchino a Jurassic Park esetében.
Fantastic Beasts: Na ez nagyon sokára lesz megunva szerintem. Az az egy baja van csak talán, hogy túl sok ötlet van benne (ami még jó is lenne), ám egyik sem szól úgy igazán sokáig. Bár ez sem annyira nagy negatívum annak a tudatában (ha jól tudom), hogy ez egy trilógiának ígérkezik, így ebből a szempontból már most nagyon várom a hírét annak, hogy bizony majd azoknak is JNH írhatja a kottáit, hogy tovább színesíthesse az elképzeléseit. (Azt viszont nem értem, hogy egy ilyen gazdagon kivitelezett remekhez, hogy lehetett ennyire fantáziátlan borítót kreálni.)
Az ilyen minőségű "keygen"-ekből jöhetnek számolatlanul :)
Idén nektek nagyon jól mentek az ajánlások (ami engem illet). Kezdve Daniel Pemberton-nal, majd most nemrég Christopher Young komolyabb megismerésére tudtatok rávenni a Monkey zenék kapcsán, pihenni meg nem adtok időt, máris itt a Philter albuma :) Korábban a Legend Of Iya-t is te ajánlottad, azt hiszem, az is egyszerű, de nagyszerű hallgatnivalónak bizonyult.
Meg aztán közben találtam kedvemre valót Giacchino-tól és JNH-tól egyaránt. Ez így akkor máris egy kifogástalan filmzenei év lett (bár van benne jócskán, ami korábbi esztendőkből való, csak épp most került nálam terítékre, viszont ezt is bele szoktam számítani)
Valamint maradt még hátra ebből az évből, és itt leselkedik a közelben pl. egy zsivány Star Wars muzsika :)
Igazából tudom, hogy a fórumon nagyjából mindenki imádja Powellt, csak valahogy olyan baljóslatúnak hangzott amit írtál :) (vagyis látszott :))) De megnyugodtam, várom a Hocus Pocust :D
Nekem is nagyon bejött az új "Potter" zene, egyszeri hallgatás után is ott van már nálam az idei év legjobbjai között, egy hangyányival erősebb mint az idei Huntsman zenéje.
Christopher Young tüzetesebb megismerése (*) közepette meghallgattam James Newton Howard Potteres elképzeléseit, és azt kell mondjam, hogy nekem ugyan egészen bejött Giacchino Doctor Strange albuma, de a neves szerzők kottáiból most végre tényleg le lett szállítva az év eddigi legjobbja.
(*) Kár volt a Creation-nel folytatni a sort a Monkey-k után, mert így elég éles volt a váltás, bár a "To Emma" track első felének zongorajátéka elég szépen megidézte az E.T.-t, ami nagyon bejön, továbbá igényes, szép album, és jó hallani, hogy ilyen dallamok is jönnek egy magát alapvetően horror-zenésznek tartó komponistától.
De inkább folytattam a Drag Me To Hell és Sinister újrázásával, hátha felülértékelődik bennem azok korábbi élménye. A Drag Me To Hell persze továbbra is megállja a helyét, de nem tudom, hogy miért nem hallgattam meg korábban többször, ráadásul milyen érdekes, hogy egy ilyen műfajba is szorulhatnak olyan, igencsak érzelmes tételek, mint pl. a "Familiar Familiars" vagy a "Brick Dogs a la Carte".
Míg a Sinister ugyancsak maradt az inkább filmhang, mint filmzene kategóriában, s ennél valóban meglátszik, hogy azért szükség van a filmre, vagy a kellő elfogultságra (ahogy Kulics László írta), viszont most legalább arra koncentráltam, hogy a szerző kísérletező kedvét szemléljem, s így az album nyitó "Portrait of Mr. Boogie" jobban hatott, valamint a Sinister Remix-en túl a címadó track szintén meggyőzött, viszont nem hiszem, hogy valamikor a jövőben újra hallanom kéne eme szerzeményt.
Csak úgy kíváncsiságból: milyen célzatra gondoltál? :)
Nagy Powell-fan vagyok (de ezek szerint nem köztudottan :D), így ebből kifolyólag semmilyen megközelítésből sem tudott volna a hasonlatom negatív értelmű lenni.
A Rat Race minden egyes perce pedig egyébként is színtiszta kincs, ami sajnos még mindig a gyűjteményem egyik, ha nem a legnagyobb hiányossága.
Illetve akkor már eszembe jutott egy újabb példa a hasonlathoz: Patrick Doyle Frankenstein szerzeménye.
Bár elképzelhető, hogy a neves zeneszerzők mivel ugye valamikor, valahogy mégiscsak elkezdtek "neveződni", így ilyesformán nyilván mindőjüket fel lehetne sorolni Danny Elfman Batman-jétől kezdve Brian yler Timeline albumán keresztül egészen Michael Giacchino Medal Of Honor alkotásáig.
Míg a veteránokra ez a jelenség annyira azért nem jellemző, ha megnézzük mondjuk John Williams, vagy Jerry Goldsmith munkásságát, ők inkább egyre fokozatosabban forrották ki tehetségüket a saját kísérletezésük által.
Elküldve: 2016-11-11 16:33:34, 
