azért egyelőre úgy tűnik, három ondemandos lemezből egy lett csak gagyi, mert képek alapján a zero elfogadható, és a giant slayerrel sincs semmi baj. tehát azért leírni száz százalékra nem szabad a dolgot, esetleg egy biztonsági kört érdemes futni, és rendelés előtt körbenézni, hátha valaki valami fórumra szkennelt hivatalos borítókat.
ha SAE rendelés van, szintén ajánlom, hogy előtte jelentkezzetek be ide, mert én például garantáltan bármikor tudok onnan rendelni legalább egy lemezt, és ugye három-négy albumnál már jelentősen oszlik a postaköltség. "szerkesztőségen" belül gyakori a közös rendelés - bár az utóbbi időben jellemzően azért járja mindenki már a saját útját, mert úgysem egyszerre egyet akar rendelni, úgy meg már mindegy is... :)
"Én úgy látom, hogy mivel egyre kevesebben vesznek eredeti lemezt, azt a keveset nem kéne átrázni. " - ez egy nagyon szép, naív és idealista hozzáállás, ami pontosan az ellentéte a piacgazdaság elveinek... :D lényegében ezért jöttek létre kifejezetten filmzenei kiadók, mert mondjuk a watertower is csak a warner egy alvállalata, aztán nekik édesmindegy, hogy most épp megjelenik-e a zene (lefordítva: jön-e ebből is be valamennyi pénz), vagy sem. ennek megfelelően részükről rohadt mindegy, hogy hogy néz ki a termék, hiszen az már kész van, a világon a filmet látta x millió ember, a zenéjét ugyanennyi hallotta is minimum a film alatt, a filmzenebarát piac pedig nagyjából három vagy négy tű a szénakazalban.
Nekem az az elméletem, hogy Amazon egyszer csak elkezdett jó, vagy jobb minőségű, kivitelű cd-r cuccokat gyártani, ez viszont még a 'csöves' korszakra esett, azért ilyen... Nem biztos, hogy a Pan zenéje is ilyen lesz.
Viszont én ezt nem tudom megemészteni, úgyhogy mennek a kollekcióból ezek a lemezek a francba... Szinte a lakásban nem bírok velük együtt lenni... Tiszta hülye vagyok mi?
Tessék, csak beismerted végre a valódi problémát :)
A screenarchives esetében is azért jobb lesz, ha előtte rákérdezel, hogy tényleg a 17 track-es változat kapható-e náluk, mert én meg pont, hogy nem hiszem...
Egyszer ha sok pénzem lesz, lehet megpróbálok egyet a screenarchives oldalról is lőni, ott 17 számos verzió van és a jewel is fel van tüntetve az oldalon... Csak hát shippinggel lesz vagy 7 rongy, annyit meg egy fél-bootleg lemez nem biztos, hogy ér... A baj, hogy nagyon tetszik a zene :)
Igen, ez igazából a WT-t minősíti, hogy ők ugye megterveztetnek egy borítót, amit jónak tartanak, de ha kifogynak a lemezből, akkor nem elengedik teljesen a projektet, hanem ilyen trágya külsejű kiadványokkal keresnek még rajta egy keveset. Ez meg ráadásul még hiányos is, most az mindegy, hogy betétdal tűnt el, de akkor sem egyezik meg az eredeti kiadvánnyal.
Ha plusz 500 darabot nem éri meg nekik kinyomni (ennyi szokott lenni a legtöbb helyen a minimális rendelés tudtommal - persze lehet 10 darab is, csak az annyiba is kerül), akkor túl sok utólagos eladás már szerintem nem futhat be. Tehát egy magára valamit adó cég ebbe nem menne bele (legalábbis külföldi), mert ez a vevő átverése némileg.
Mondjuk sok reklamáló nem lehet. Te is ha nem vagy a fórumunk látogatója, vagy más külföldié, akkor nyeltél volna egyet a primitív borító miatt, és sosem tudod meg, hogy nem ez a jó.
Én úgy látom, hogy mivel egyre kevesebben vesznek eredeti lemezt, azt a keveset nem kéne átrázni.
De lehet, hogy nem jól látom, mert talán csak úgy gondolkoztak a WT-nél, hogy az így kiadott CD még mindig jobb, mint ha nem lenne egyáltalán elérhető.
Én egyébként nyomdában kitolatnám az eredeti borítót rendes kétoldalasként ez esetben (egy ezressel kell kábé kalkulálni), és megszűnik a rossz szájíz.
Írtam a Watertower-nek, csatolva az Argo képeit. Válaszoltak is, lehet emészteni...
Hi Chris,
Looks like you have the correct copy.
Often when you purchase physical copies on Amazon, the artwork may be slightly different as they produce them on demand.
Egyáltalán nem kárörvendés miatt, de az ilyen megfogalmazásokon röhögöm szét magam: "best of dolph lundgren vol 3"
Én a screenarchives-től szoktam rendelni. Olyannyira megbízhatóak, hogy csak egyszer volt rá példa, hogy mást kaptam, mint amit rendeltem. Írva lett nekik, mondták, hogy tartsam meg, amit küldtek, s ingyen, postaköltség nélkül pótolják az eredeti kívánságomat.
Tőlük mindig azt kaptam, amiről nem tudtam megállapítani, hogy hamis-e :)
Megnéztem az oldalukon, náluk is a CD-R verzió vásárolható (manufactured on demand by Amazon megjegyzéssel), viszont 17 tracket tartalmaz. Így elbizonytalanodtam, mindenképpen utána kell járni, viszont sajnos nem hinném, hogy a 16 track-es gány verzió ne lenne hivatalos kiadás.
Érdekes mód a 'jó' kiadást nem lehet amazontól venni csak a moslékot. Elhiszem én, hogy nem az ő hibájuk, mindenesetre írtam nekik egy idegileg felbaszott levelet, aztán ha felajánlják a refundot akkor bizony kérem szépen. Azért érdekességképp írok a a Watertower-nek is ez jó ötlet. Tiszta hülye vagyok...
na, és ezzel meg is lett válaszolva a kérdés. még jó, hogy a CD-R on demand nem fogja ugyanazt a nívót betölteni, mint az az egy-két ezer példány, amit a kiadó saját maga állított elő. egy amolyan refurbished lehetőség csak, pont.
nehéz megállapítani, kellene hozzá legalább még egy ember, aki a két desplat-korong közül valamelyiket ugyanilyen módon megrendelte, mert így addig nincs semmilyen összehasonlítási alap.
és ez még kapcsolódhat is a tárgyhoz. én amazonról on demandként ottman "jack the giant slayer"-ét rendeltem meg, az egyetlen hiányosság annyi volt, hogy a két belső borítólap nem volt összetűzve. de amúgy teljesen rendben lévő darab.
az amazonnak szerintem kábé nulla felelőssége van a dologban, mert ők csak a kivitelezők, a watertower adhatta le a borítóterveket meg a hanganyagot, az amazon pedig akkor gyárt belőle lemezt, ha van rá igény, pont. ők nem fognak beletúrni egy szar dizájnba csak azért, mert tudnának jobbat. pláne nem egy tízdolláros lemeznél. lássuk be: ez csak nálunk tétel, mert annyi egy dollár, mint egy euró, és amióta a postaköltségek is szinte a duplájára emelkedtek, addig egy egyébként nívós intrada-kiadás is 9ezer forint, mire ideér. ez nekünk, itteni viszonylatban erős (főleg a régi szép időkhöz képest, amikor 160 forint körül volt egy dollár, és az amazon akkor sem adta 10-13 dollárnál többért a lemezeket). az amazonnak rohadt mindegy, hogy egy igénytelen kiadást rendeltek tőlük. arról nem is beszélve, hogy eleve röhej, hogy 10 dollár a digitális változat komplett pdf-fel, és ugyanennyiért előállítják neked a fizikai lemezt is. ez nem igazán éri meg a watertowernek, ezért nem is tart fenn erre használható technológiát, az amazonnál meg még van ilyen opció (ezer más kiadvánnyal együtt), hogy ha te még cédéjátszózol, akkor segítünk rajtad. és nem fogsz érte 1-2 dollárnál többet fizetni, mint ha a digitális letöltést választottad volna (amihez nekünk kábé a fülünk botját se kell megmozdítanunk).
én először a watertower musicot kérdezném meg a beszkennelt borítókkal, hogy szerintük ez így rendben van-e? ha ők azt válaszolják, hogy igen, ez az általunk kiadott hivatalos verzió, az gyakorlatilag pontot is tesz a történet végére. nem kaptál többet, mint anno a vérciki bordó-fehér varése-kiadványoknál a harminc perc játékidőt és a kettő darab feketefehér filmfotót.
tudom, hogy ebben semmi vigasztaló nincs, de sajnos az amazonnak még abban sincs felelőssége, hogy hiányos volt a tájékoztatás, lévén semmilyen más kiadványnál nincs a külső borítón kívül más bepillantási lehetőség, így ha egy hivatalos sony kiadványt veszel, és annak a belső oldala egy darab szivárványon táncoló kancsal csillámpóni, akkor sem az amazonnak fogsz írni.
még a "zero" kinéz valahogy, de az "argo" cseppet sem szebb egy 90es évekbeli "best of dolph lundgren vol 3" című edel-kiadványnál. de ezt a watertower fogja neked megválaszolni, szerintem felesleges az amazonnak írni ezért. ha ők azt válaszolják (esetleg küldenek saját változatot), hogy ilyet még életükben nem láttak, na akkor arra a levélre hivatkozva lehet az amazont megkeresni.
Nekem is megvan eredetiben az Argo és annak nem így néz ki a borítója. Viszont az enyém annak idején még nem CD-R formátumban jött az amazontól. Gondolom az utángyártásra nem használhatják az eredeti grafikát, vagy csak szimplán igénytelenek. A lemaradó egy szám mondjuk nem is Desplat, lehet ezért nem tehették rá.
Én már rendeletem onnan CD-R kiadványt is, és egyikkel sem volt még ilyen probléma, úgy néznek ki, mint egy normális album. Kivéve a Laci által is említett Hihetetlen Hulk, mert azt most kinyitottam és még mindig dől belőle a festékszag. :) Lassan nyolc éves kiadvány és a festék még most is állatira büdös a papíron. :)
Én anno az Incredible Hulknál jártam hasonlóan, mellyel kapcsolatban anno a Marvel ezt nyilatkozta:
"Ez 'A hihetetlen Hulk' hivatalos zenéje. A Marvel Entertainment licence alapján gyártja az Amazon.com, amely az eredeti mesterfelvételeket használja, melyet a gyártás során CD-R lemezre írnak fel."
Nekem csak ez az egy ilyen made in amazonom van. A CD-nyomat jó, és a hangminőség is.
Ez már azért jobb, még kép is jutott bele. :)
Amit én szúrtam be, az olyan, mintha egy rendes CD-borító szkenje lenne, még a hajtásnyomok is látszódnak rajta. Tehát nem valami digibooklet, hanem fizikai CD. És CD-borítószerűbb is eleve, mint az igénytelen amazonos.
Engem különben már a Varése egyengerincei is bosszantottak mindig, tőlük azonos szerzőtől nincs is egymás alatt lemezem a fali tartóban. Ott a bunkó vezetéknevezés az igénytelen, ilyenek a gerincek:
RABIN THE ONE
TYLER TIMELINE
JONES FROM HELL
A Varése-góré Robert Townsonnál erre rá is kérdeztünk:
- Kiadványaik többnyire egységes képet mutatnak: ugyanolyan oldalél, belső elrendezés. Régen pedig még a korongok képe is egységes volt. Ezek mennyire tartoznak a cég összképéhez?
- Elégedett vagyok a kiadványaink egységes küllemével. Nyilván számtalan variációt kipróbáltunk már, de általában behatárolt külső megjelenés és sablon szerint. Úgy gondolom, a leginkább kiemelkedő, és ránk jellemző elem a CD címoldalának kialakítása. Amikor az emberek a polcra teszik a CD-t, ezen részét látják a legtöbben. Örülök neki, hogy teljesen egységes Varése-képet sikerült kialakítanunk, melyen általában ugyanazon a helyen van feltüntetve a zeneszerző neve. Egymás mellé helyezve ezeket a lemezeket nagyon kellemes összhatást keltenek. Vannak persze egyéb hasonlóságok is a CD-k között, azon egyszerű oknál fogva, hogy mindegyiket magam tervezem, így a látványbéli azonosság egy idő után elkerülhetetlen.
Az amerikai Amazonról rendeltem és magától az Amazontól, tehát nem Marketplaceről... Egyébként azt se értem, hogy a Watertower miért tesz fel borítót a honlapjára, ha nem adja ki a cd-t... Ja és ami még finomságot az a dolognak, hogy a discogs-on 17 track van az albumon, ezen pedig 16 van, az utolsó, ami egy dal az lemaradt... :)
Teszek fel egy képet a Zero Dark Thirty-ről is, csak, hogy meg legyen véleményezve az is, ha lehet :D
Persze, értettem. :)
Amit linkeltem, az egy szkennelés, a WaterTower hivatalos kiadványáé.
Hát én azt mondanám, a tiéd kamu. Ez az "Ioda" biztos a borítót összebarkácsoló beceneve. :)
Azt meg, hogy COMPACT DISC, utoljára 20-25 éve rakták rá ilyen lób*szó méretben, amikor még nagy szám volt a CD (ráadásul ilyen asszimetrikusan van odahajítva, lóg a semmiben). Mint amikor azt látom az utcán kiírva, hogy AMERIKAI HOT-DOG": az ilyesmin mindig vigyorgok, mert ez így akkor volt utoljára menő, amikor még Rambo lövöldözött a pólómon, az meg nem ma volt. :)
Viszont az egycsillagos értékelésűnek hasonló problémája van:
Ez akkor valami utángyártás lehet? Eléggé szégyen az Amazonra nézve mondjuk, grafikai nulla. Szólok a kollégáknak, hogy véleményezzék, hátha okosabbak nálam. :)
Honnan rendelted amúgy?
Ja ezt nem veszekedésként írtam, hanem dühből, hogy így megszívtam ezt az egészet... A Zero Dark még úgy néz ki ahogy, cd formája van, de ez mint valami paint-el készült szar... A hátulján persze van vonalkód, ott ahol fénylik, sajnos így sikerült :) De akkor is csöves... És annyi volt mint egy normál cd...
Ott van a kód felett a manufactured blabla, de ennek azért borító formája van, a tiédnek meg - úgy tűnik - nem annyira.
Én a monstersinmotion.com oldalon láttam a Hetedik score-ját vagy 15 éve, és valami kint élő, épp hazatérő srác hozta meg nekem akkor a CD-t, aki valami filmes fórum tagja volt, ahová én is írogattam akkoriban, és hát nem igazán hivatalos volt, mivel ugye máig nem adták ki. Csak akkor még nem voltam tisztában ezekkel a dolgokkal.
[előzmény: (23066) Bíró Zsolt, 2016-01-26 14:22:41]
Fogott már valaki a kezében Argo vagy Zero Dark Thirty filmzenét? Nekem most jött meg Amerikából mindkettő és hát lefagytam. Főleg az Argo-nál szembetűnő, hogy mintha Word-el csinálták volna a hátulját, meg az egész olyan bootleg-érzés volt.. A gyanúmat fokozta hogy kibontás után az Argo bookletben gyakorlatilag semmi nincs, kettéhajtom a lapot (ennyit tud) és ÜRES. Ez valami vicc... Annyit kitudtam, hogy a vonalkód felett ott van hogy Manufactured by Amazon, meg írta a Filmtracks is (elnézést érte, de volt már hivatkozási alap máskor is :)), hogy cd-r verzió van belőle... Én most sokkot kaptam, 9e volt a kettő... De akkor is ez a hivatalos cd verzió nyugtassatok meg :)
Persze azon nincs vita, hogy a korábbiak annyira jóra sikerültek, hogy ez alapozza meg a mostani érdemeit is.
Az összehasonlításod tök jó, már csak így ez alapján is szükségtelen a mea culpa :) De ráadásként ott van (ha elbizonytalanodnál magadban) a wuxia világából kizökkentő tétel. Mert ez így tényleg mind igaz. Viszont a felhozott példámat én nem is ilyen szemszögből hallgattam, szimplán csak bejön (szép "színek" vannak használva hozzá, attól függetlenül, hogy lehetne velük szépet, egységesebbet is rajzolni)
Az én összehasonlító példám így tehát ez lenne:
II. rész (nem lóg ki belőle semmi, de egy idő után majdhogynem túl sok - attól még kedvenc):
www.youtube.com/watch?v=TBZaHlGtXYo III. rész (nem mer több lenni, nem mer annyi lenni, amennyi lenne benne - de ami van, az nagyon jó):
www.youtube.com/watch?v=xvJBn_2BpyU Szerintem most csak azért nem kifejezetten hasonlíthatók össze, mert mindegyiknek másban rejlik az ereje.
Akinek meg úgyis a Panda-éra legkreatívabban összerakott trackjére fáj a foga, az a Zen Ball Master-t fogja előszedni :) az a tétel minden mást szinte lealáz...
LastAirbender ötletes fagyis példájához csatlakozva: nekem pl. télen bőven elég egy gombóc fagyi :D
De az Inferno-val már majd muszáj lesz neki a tölcséremet rendesen megtöltenie!
A Batman-Superman meg valahogy nem várós nálam, a MOS nem jött be se filmileg, se zeneileg (persze azért okozhat kellemes csalódást a mostani, nincs kizárva)
[előzmény: (23059) Thomas Powell, 2016-01-24 20:34:49]
Igen, ez igaz, hogy a két kiragadott részletből a 2. része ütősebb, de azért én nem érzek akkora különbséget. Még mindig azt mondom, hogy nem egy rossz zene ez. Legalábbis egy jó score-hoz mérve nem, de ha az első két részhez méred, akkor az egyik egy gombóc fagyi, a másik meg egy vödör fagyi. :D
Ami jobban izgat, hogy Steven Price hogy birkózik meg vajon a Suicide Squaddal? Sejtem mi lesz a végeredmény, de egyben sajnálom is, mert a sok karakter, meg ez a rendezett káosz nagy lehetőségekkel kecsegtet, aztán majd meglátjuk...
[előzmény: (23059) Thomas Powell, 2016-01-24 20:34:49]