Hm... De érdekes kérdés (főleg a második fele). Nekem eddig csak annyi tűnt fel, hogy a film címe nem dől meg annyira, mint az épület, és így nagyon elüt a kettő.
Meghallgattam a The Walkot. Harmadjára érett be, nagyon szép kis zene. Film nélkül 8.
Az egyébként tudatos lehet, hogy keresztnek és a pilótafülke tetejétől hátrafelé fotózott repülőgépfaroknak egyaránt tűnik a kép?
Ellenben ez egy kifejezetten kellemes darab Newmantől. Igaz, semmi olyan nincs benne, amit ne hallottunk volna korábban a szerzőtől, mégis jóleső érzés hallgatni. Ha az elkövetkező hónapokban kiadott munkái is ilyenek lesznek a legrosszabb esetben, akkor már elégedett leszek. 7/10
Akkor az előbb említett két zenéhez: Elfman-től ilyen téren többet vártam volna, mert ugyan valóban fel-felsejlik, hogy ki az elkövető, és egy remekül hangszerelt darab, hiányzik belőle a kohézió és ezzel együtt a maradandóság. Az elmúlt időszakból igazán csak a Fifty Shades of Grey tetszett tőle, de ha vissza akarok menni egy igazán emlékezetes Elfman score-ig, akkor az Alice-ig kéne utaznom. Valahogy ezt megint egy kihagyott ziccernek érzem tőle. 6/10
Jed Kurzel legutóbb nagyon megnyert magának a Slow West-el, de a Macbeth valóban elmarad tőle, ugyanakkor a háttérben, ha nem is kellemesen, de elhömpölygött ez a látottakhoz jól passzoló műve. Nem lennék viszont meglepve, ha jövőre ő töltené be az Assassin's Creed mozi komponistájának a posztját, ahol szerintem tudna élni a lehetőséggel. 6/10 ez is.
Megmondom őszintén sokat vártam a Macbeth zenéjétől. Már nem amiatt, hogy Jed Kurzel valami mesterművel rukkol elő. Csupán amiatt gondoltam erre, hogy a téma adja magát. Kosztümös darab, Shakespeare-adaptáció, tele jó kis csatákkal, intrikákkal, drámával. Nem indult valami fényesen az album, de utána teljes érdeklődésemet elveszítettem. Lement 6 szám és még mindig csak a hegedűk vonyítanak, mi van itt? Ez az ember nem egy JNH, de nem is egy új tehetség. Filmográfiáját elnézve az utóbbi 2 évben pörgött fel igazán, de ez sajnos most félrement. A téma és az előzetes kritikák szerint ez a nagyon jó film többet érdemelt volna. Ne pocsékoljátok az időt rá...
Powell után most Danny Elfman jelentkezett újabb minőségi munkával. Nekem legalábbis nagyon bejött ez a klasszikus védjegyeit tartalmazó Goosebumps, csak épp nem valami elegáns a track elosztás, rövidek. Továbbá az album nem nagyon épül fel semmivé sem, de nyilván a film is csak ilyen semmiség lesz. Lényeg, hogy nagy százalékban szórakoztató a zenéje, és itt-ott megvan benne az, amit Thomas Powell hiányolt neves druszája Pan-jából (kicsit a szerethetőség rovására menő zenekari virtuozitás) - legalábbis az én értelmezésemben :)
nem is arra gondoltam, hogy egy dimenziós szerző, csupán számomra bármilyen stílusban szólalt eddig meg, az unalmas volt. de még így is van 2-3 track tőle, ami benne van a kis válogatásomban, amiből napi szinten csemegézek :)
marianelli 'everest'-jétől sokat vártam, de egy átlagos középszer született, és akár hgw is írhatta volna. az "epilogue" nagyon szép, de az is egyszerűen szép. kár érte, 10/6.
Desplat rajongóként megnyugtatlak, nem szidod eleget a fórumon :) Elég gyakran jövök fel, de még nem botlottam bele, hogy panaszkodnál rá, teszem hozzá, hogy szerencsére :)
Egyébként lehet, hogy a zenei végzettség/képzettség, vagy a származás (Európa) is számít, hogy ki mit visz bele a zenéjébe... Én mindenesetre szeretem, igaz nem mindegyik zenéjét, van ami kifejezetten unalmas semmitmondó, de hát kivel nincs így :) Egyébként abban is van valami, hogy sokszor nem hangzik sokszínűnek a zenéje, ha mondjuk A Girl With a Pearl Earring-The Queen-The Painted Veil-Lust, Caution-Coco Chanel-King's Speech kombóval próbálkozik az ember, idevéve mondjuk a The Imitation Game-t (ami egyébként a legnagyobb kedvenc tőle a Benjamin Buttonnal együtt, amit szerintem sose fog überelni) akkor lehet azt mondani, hogy egyhangú egy idő után, elismerem. De azért a Potterek, a Godzilla illetve a Grand Budapest Hotel például szerintem nem gyengén elüt a 'normáltól' nála...
Azt írtad, hogy "akkor lesz problémás a dolog ha elmegy egy desplat-irányba".
Szerintem Powell már elment... :) az egyik irányba, de nem ebbe. Legalábbis a zenei jellemzések alapján, amit írsz, Powell nem fog desplat-i fordulatot venni, egyszerűen más a stílusa, továbbá a fordulatot már megtette csak pont a másik irányba.
Viszont az is problémás tud lenni (mondom ezt Powell fanatikusként), ha csak az élvezeteket hajszolja előjáték nélkül :)
Desplat zenéi számomra elég stílusosak, csak nem igazán sokszínűek. Olyan, mintha a kreativitása magára a stílusra menne rá, nem pedig egy-egy albumra. Bár persze ennyivel nem lehet ezt elintézni (nyilván ezért kedvelem az ő munkáit is), de valami ilyesmi :)
hát leírtam már sokszor, és aki itt szereti őt, az már valószínűleg unja is :D
desplat nálam a művészieskedést testesíti meg. eddig egyedül a monuments men volt számomra befogadható zenéje, amit néhol élveztem is. de többnyire vele olyan a viszonyom mint egy bombanővel, akivel elkezded a szexet, minden klappol, majd a végén nem élvezel el. az én szemszögömből ő ugyanígy bánik a dallamokkal is. elkezd vmi nagyon jót, szinte hallom hogy mi sülhet ki belőle majd elviszi vmi teljesen dögunalmas irányba.
Ha becsatlakozhatom, kifejtenéd ezt a Desplat dolgot? :)
Én pont fordítva vagyok, Desplat zenéit imádom, (gondolom arra célzol a Desplat iránnyal, hogy az nem jó) viszont Powell zenéi nekem élvezhetetlenek. Olyan mintha túlzsúfolt lenne a zenéje hangszerekben és dallamokban is...
nekem sem volt még a 9 közelében sem, de most hogy újrahallgattam nagyot néztem. a főtéma szájbarágós kicsit, de azon túl ez egy zseniális zene. a cv-jében nyugodtan felírhatja az első sorba.
[előzmény: (22638) Bíró Zsolt, 2015-10-08 09:09:39]
én nehezen emésztem, sőt, nem igazán kedvelem a bonyolult zenéket, de szerintem ezt már itt mindenki tudja:D azonban powellel így még nem jártam. neki szerintem nem a dallamai, hanem ahogy zsolti is mondja, a hangszerelése agyafúrt és sokrétű. mert amíg jablo egy optimus főtémát megold 1 szintivel, addig powellnél ez 8 harsona, 12 trombita, 3 hárfa, 65 vonós ésatöbbi lenne. és persze mindegyik külön variálná az adott témát. de ezt egyszerűen olyan befogadhatóan és "visszafütyülhetően" teszi, hogy egyszerűen nem lehet nem élvezni.
nálam akkor lesz problémás a dolog -és itt senkit nem akarok megsérteni - ha elmegy egy desplat-irányba.
Jut eszembe, ez az új Bond-dal elég gyenge, a főcím viszont segít majd rajta, azt el tudom képzelni, mert a szimfonikus körítés feldobja (ezt tuti más tolta alá utólag, nem ő gondolta oda), például a legeleje tök jó. Nem borzasztóan rossz szám, mint a Keys és a nem-jut-eszembe-most-a-neve-de-a-kéttagú-csörömpölő-zenekarból-a-gitáros-junkie által előadott trágya vagy tíz éve, de jellegtelen és feledhető. A fickó húsz perc alatt írta meg, állítólag azt mondta - én olyan tízre saccoltam. Hogy ezt bevallja, arra utal, hogy szerinte mestermű. Hát nem, valaki megmondhatná neki. Totál klisé szerintem a dallamvezetése, mintha a reklámzene-készítés elvével íródott volna, tudjátok: "Delma megéri a pénzét", Knorr, mindennap új varázslat" stb. Amikor van egy mondat, és azt zenésítik meg úgy fél perc alatt az első trillázásra, ami eszükbe jut. Na, itt több mondat volt, így jön ki a húsz perc. :)
Ráadásul férfinál és nőnél egyaránt utálom az "érzelmek súlyától elfúlva" nyöszörgő éneklést, amikor mindegyiknek csukva van a szeme, és tekergeti ide-oda a fejét. Érdekes módon a fickó legismertebb slágere, a Stay with Me viszont tetszik.
[előzmény: (22635) Thomas Powell, 2015-10-06 18:11:20]
Nekem jó pár régi CD-m van (és volt is) Edelmantől, mert ő például a visszafütyülhető zenék mestere volt, de valahogy nem szerettem meg ezt a score-t. Csodálkoztam is a 9 ponton, pedig Petivel rendszerint azonos vagy egy pontnyi különbség szokott lenni az értékeléseinkben. :) Mondjuk így kiemelve ez tényleg szép darab. Ráadásul utána az Open Wound indult el automatikusan, és az sem rossz, szóval lehet, hogy újra kéne hallgatnom az egészet? :)
Szerintem Powell már nem "sima" filmzeneszerző akar lenni, hanem nagybetűs, maradandót alkotó művész - mármint a jó értelemben. Azért válnak egyre összetettebbé a művei, mert folyamatosan fejlődik. Vessük össze a korai darabjaival a maiakat, például ott a Face/Off, amely ma már szerintem a csilingelős téma kivételével hallgathatatlan a hangszerelés miatt. Valószínűleg ma már szégyelli is.
Ez a fejlődés viszont magával vonja azt, hogy egy Jablonsky-darabhoz képest az átlagember számára nehezebben emészthetővé, túl kavargóvá, kevésbé "visszafütyülhetővé" válnak a szerzeményei. Az ilyesmikhez (úgy általában, mert a Pant még nem hallottam) nekem is ketté kell hasadni, mert elképeszt, mit művel, és úgy 100%-ot érdemelne, viszont magát az adott score-t attól még nem fogom kifejezetten szerethetőnek találni, ilyen a Sárkány 2. Az a könnyed játékosság, ami mondjuk a Robotsnál vagy a Futamnál jelen volt, szerintem egyre kevésbé lesz jelen nála.
Én is meghallgattam tegnap a Pant, és 10/7 körülire lőttem be. Iszonyat jól hangszerelt, tényleg kétség sem fér hozzá, viszont a HTTYD és a Rio keveredésének is tűnik egyben.
A The Martian kellemes meglepetés volt, nálam 10/8-nál állt meg.
Silvestri The Walkját a felénél feladtam, annak majd újból neki rugaszkodok.
Egyébként most ahogy elnézem Thomas Newman az lesz zeneileg az év második felének, mint Michael Giacchino az elsőnek: Bridge of Spies, Spectre, The Good Dinosaur. Remélem itt se lépnek egymás nyakára az albumok a minőséget tekintve, mert a Spectre-től például a Skyfall fényében sokat várok, Spielberg mozijánál meg kíváncsi vagyok, hogy mennyire jól helyettesíti Williams-et.
Elküldve: 2015-10-16 13:59:10, 
