Reggel ez a hír fogadott, de még most se akarom elhinni. Pedig nem is tartozott soha az abszolút kedvenceim közé, mégis számos felejthetetlen zenei élménnyel lettem a munkássága által gazdagabb.
Hurrá, Jóhann Jóhannsson jegyzi majd a Sicario, az új Denis Villeneuve-mozi zenéjét. Kíváncsi leszek, elvégre ez nem egy sima akciófilm lesz. Bár azt sem zárnám ki, hogy valami Prisoners-Se7en-ötvözet lesz zeneileg a zúzás helyett, ehhez a poros mexikói környezethez az is menni fog.
Na, akkor jó, már kezdtem épp aggódni, hogy ez lesz nálam az idei év Elysiuma, amikor nem értem, hogy rajtam kívül más miért nem lelkendezik az adott zenéért. :)
egy korrekt akció-kalandfilm, de semmi extrára ne számíts. aki 93ban ott ült a moziban és megnézte az elsőt, annak ez a film újat nem tud mutatni. érdemes megnézni, de nálam egy óvatos 10/6. a zene pedig tényleg csak egy háttérbe szorult szerepet kap, kivéve amikor felcsendülnek a jól ismert témák.
A Jurassic World filmről javarészt pozitív véleményeket olvasni, így a remény megvan, hogy mégis jó kis film lesz, a zenéjét meg addig inkább félre teszem, mert továbbra sem nyűgöz le (talán majd a film után jobban tudom értékelni)
Előszedtem viszont a Terminált, és elgondolkodtam azon, hogy John Williams munkásságában mire lehet ez példa, vagy akár bizonyíték.
Manapság, a folytatásfilmek folytatásainak, vagy épp előzményeinek a világában, ha megfigyeljük, zeneileg az előzetesben, vagy magában a filmben mindig fel-felbukkannak az eredeti témák valamilyen rövidített, vagy lassabb, vagy sejtelmesebb, vagy minimalistább, vagy letisztultabb stb. verziói, és ez egyfajta kikacsintás (pl: https://www.youtube.com/watch?v=RFinNxS5KN4#t=2m17s). És itt van az emlegetett Terminál, John Williams Grand Budapest Hotel-je, amin nagyon jól megfigyelhető, hogy a méltán neves szerző miként bánik a dallamaival, témákkal, főtémával egy lemezen belül, azaz mintha saját magának kacsintgatna ki, s így nem lesz szüksége folytatások folytatásaira, hogy a muzsikái egyéb feldolgozásokban, változatokban is hallhatók legyenek.
Giacchinio-hoz visszatérve, nézem, hogy van valami Inside Out szerzeménye. A borítója semmit nem árult el arról, mire számítsak, így aztán alváshoz raktam be, de nem bírtam elaludni, annyira tetszett :)
Mire a végére jutottam, mégis felkeltem, hogy megnézzem, mi is volt ez, így esett le az imdb magyarosodása miatt is csak nehezen :), hogy ez az Agymanók.
Majdnem azt írtam, hogy én meg nem örülök, azt hittem ugyanis, hogy már csak pár hét van hátra. De inkább megnéztem előtte, hogy mikorra is lett kitűzve a film bemutatója. Októberig viszont még van idő, így már nem aggódok annyira. A film miatt viszont lehet, mert valahogy mindig kérdésesek azok a filmek, amiknek a nem működésének a zene az oka, még akkoris, ha erre is akadnak példák.
Nekem már az előbbi is jóhír, ugyanis Marianelli számomra mindig is túlontúl modoros zeneszerző volt. Viszont érdekes, hogy ennyivel a bemutató előtt mi vezethetett a váltáshoz, pláne egy olyan összeszokott páros esetében, mint Joe Wright és Marianelli. Annak pedig, hogy Powell megtöri a manapság jelentkező, egyre hosszabb hallgatását, ráadásul egy olyan műfaji zenével, amiben a kreativitását is kiélheti mérhetetlenül örülök.
Egy nagyon jó hírbe futottam most bele. A Pán zeneszerzői posztjáról leváltották Dario Marianellit (nem ez a jó hír), helyette pedig John Powellt bízták meg (na ez a jó hír :D). Öröm és boldogság, Powell látványos fantasyhez komponál. Utoljára 2010-ben írt zenét élőszereplős mozihoz, szóval ezen a téren ideje volt megtörni ezt a fél évtizedes hallgatást.
Egyelőre nálam Giacchino előző munkájának,a Tomorrowlandnek a szintjén van, ami egy erős 7-es (a Jupiter-t nemcsak magának a szerzőnek, hanem a többi idei zenének is nehéz lesz felülmúlnia nálam), de persze még megvárom a filmet, hogy alatta hogy funkcionál. Ha arról van szó, még mindig remekül megtudja idézni Williams zeneiségét, miközben a rá jellemző stílusjegyeket sem hagyta otthon.
Nem tudom hova tenni, a polcon nagyon nincs helye. Vagy csak kifejezetten sokat vártam tőle. Majd nekiesek újra elvárások nélkül, ha egyáltalán lehet ilyet egy második nekifutásnál.
A filmhez a konkrét témája (idomított, génmódosított dínók) miatt nagy reményeket nem fűzök, így talán az értékelhetőbb lesz a maga szintjén, vagy ki tudja. Mindenesetre a zenéje attól még lehetett volna ütősebb, de látatlanban azt mondom (hiába, hogy nem lenne szabad így ítélni), hogy most a film és az aláfestés egy szinten áll(hat).
Az úgy kezdődött, hogy az egyik barátom rám szólt: "Neked most Svájcban kellene lenned, te kis szarházi!"
Milyen barát az ilyen, kérdezhetné, aki nem ismeri fel a Vissza a jövőbe második részének egyik idézetét az alternatív jelenből (vagy a múltból?), 1985-ből.
A fenti idézet ugyan nem köthető az idei évhez, mindenesetre ugyanabban a részben hangzott el, amiben megjelenik a színpompás jövő, azaz az immáron jelenné érett esztendő.
Tudvalevő volt, de minimum sejthető, hogy 2015 kapcsán sokféle rendezvény kerülhet terítékre, ami érinti a híres trilógiát. Így aztán negyedmagammal megtettem látogatásomat 2015. május 31-én, hogy pontos legyek, a svájci Luzern-ben, hogy részt vehessek a Back To The Future Live In Concert program világpremierjén.
Ez egy egészen másfajta élmény volt, mint, amiket az eddigi filmzenekoncerteken kaptam, bár a rajongói szemléletből kiindulva elsősorban a filmnek szólt a látogatásom.
Mivel tudtam, mire számíthatok, nem ért meglepetésként, hogy a filmet az első képkockájától az utolsóig nézhettem a hangjával együtt, és csupán a score részek voltak kihagyva, a szimfonikus zenekar számára, hogy azokat a közönség füleibe játszhassa. Így voltaképpen olyan volt az egész, mint valami mozivászon alapú opera. Az egyes tételek tehát nem voltak külön hallhatók a filmtől, mégis tudom és szerintem lehet is filmzenekoncertként tekinteni erre az eseményre.
Filmzenekoncertként tetszett, hogy a film jelenetei az eredetihez képest is még jobban fel volt turbózva, de tényleg csak a legszükségesebb helyeken (pl. az elején, vagy a nem túl méretarányos terepasztalos kísérletnél), és ez filmzeneileg többletet adott. De azért a párbeszédek java része üresen volt hagyva, hogy aki nem kifejezetten a zenéért érkezett az előadásra (ha volt ilyen), az is szórakozzon, s ne csak a kinti aulában megcsodálható filmes felszerelésű DeLorean fotózásában lelje örömét.
Aki itt nem kapta meg a filmmel kapcsolatos minden vágyálmát (a történetet átélésen kívül :D), azon talán csak a Secret Cinema tud segíteni:
https://www.youtube.com/watch?v=_VrveujhWmg Mindenesetre én el voltam telve, pláne az óratorony jelenetnél, ami bőven visszaidézte iskolás éveimet, amikor számtech órán egymásutánban néztem meg a jelenetet vissza tekerve az elejére :D
A kultikus jelenetek közé tartozik (mi nem az?) a Tengermélyi Varázs bál csók jelenete. Nekem most filmzeneileg ez a rész tetszett a legjobban. Ott ugyebár Marvin Berry énekli az Earth Angel számot, miközben Marty egyre rosszabbul gitározik, hiszen Lorraine-t elszakítják George-tól, aki erőt vesz magán, s a zene olyan szépen folydogál ide-oda a score-ral felváltva. Na ez a koncerten különösen jól adta ki magát. Remek volt!
Az előadás persze nem volt mentes a bakiktól, melléfújásoktól, de sebaj. Olyannyira sebaj, hogy láthattam David Newman-t vezényelni (bár érte különösebben nem vagyok oda), ráadásul az est fénypontjaként Alan Silvestri-vel lehetett találkozni. A közös fotóért és a dedikálásért szerencsére nem kellett zenekari árkon-bokron átvergődni, és még a gratulációs kézfogás is le lett tudva.
Bevallom, kicsit meglepett ez az album. Inkább tűnik ez a thriller-horror-dráma muzsika olyannak, aminek James Newton Howard az elkövetője, mint Hans Zimmer egyik közeli embere. Itt-ott leül, és van egy olyan érzésem, hogy azért orgonán alapszik a főmotívum, mert az Interstellar kapcsán az RC-nél a hajókürtöket a Philip Glass művek szponzorálta hangszerre cserélték, de kétségtelenül egy kellemes darab, ami az előzetest elnézve nem mondható el a filmről, amihez készült. Egyelőre 7/10, de pár újrahallgatás után simán mehet feljebb is.
Hallottátok már Horner új koncertművét a Pas De Deux-t? Csodás lett ez a 27 perc, ha hasonló lenne minden klasszikus és/vagy kortárs, biztos sokkal népszerűbb lenne ez a műfaj. De azért megint van egy kis visszanyúlás a régi zenéi felé. Pl a második tétel elején megtudhatjuk milyen lenne Górecki Symfonia pie¶ni żałosnych-a a Deep Impact-ben :) https://www.youtube.com/watch?v=tHpElqeGFUY
Nem azt mondanám, hogy nagyképű, hanem inkább azt, hogy merész: rakat bedolgozás meg három önálló munka után ilyennel előállni... Silvestritől, Newton Howardtól, Williamstől vagy hozzájuk hasonlóaktól oké, de tőle...
[előzmény: (22410) Thomas Powell, 2015-05-23 10:47:30]
Elküldve: 2015-06-23 11:09:57, 
