Többszöri nekiveselkedéssel sikerült csak meghallgatnom és bántóan középszerű, még Elfman is, de ő a kisebbik rossz, mert az ő stílusjegyei vissza-visszaköszönnek, de Batmanek és Pókemberek fényében ez tőle rettentő kevés és gyakorlatilag idomult ahhoz az MC-s hangzásvilághoz, amibe úgy néz ki Tyler végleg belesüllyedt (megjegyzem a tavalyi TMNT jobb volt utóbbitól, pedig az se valami nagy truváj). Egyedül Silvestri első részből megtartott dallamai (valamint a már említett, fel-fel csendülő "elfmanizmusok") érnek valamit, de ezek is jobbak voltak az első részben. Nem is értem, hogy Silvestrit miért nem lehetett megtartani a folytatásra.
az új avengers legjobb részei a silvestritől hozott dolgok, és elfman trackjei. tyler sajnos csak dögunalmas, monoton nagyzenekari zúzást tol mindenféle elképzelés nélkül.
Marco Beltramitól a Red Eye-nak még a Max Payne előtt, de már a Flight Of The Phoneix után ma is van foglalt helye.
Hátra is van még a The Woman in Black 2 illetve a Hitman is.
Beltrami munkásságában felfedeztem egy számomra nagyon sajátos hangzásvilágot, nagyon várom már hogy ez vajon felértékelődik majd, vagy csak színvonal tartás lesz, de mindenképpen érdekesnek ígérkezik.
szerintem valamiféle átalányban mehetnek a dolgok, minden hónapban kap valamennyi lóvét minden forgalmazó, cserébe mondjuk egyvégtében fél percnél többet nem adhatnak le. az meg szinte biztos, hogy a műsorszerkesztők nem vezetnek listát, hogy "most épp a painted veilt használtuk fel".
tv-t csak elalváshoz nézek, de amikor hazaérek mindig benyomom és rengetegszer fordultam már oda vmi ismerős dallamra. vacsoracsata, hal a tortán, tehetségkutatók, egyéb tinglitangli műsorok. ezekért a szösszenetekért ugye jogdíjat kell fizetni?
Tegnap asszony szépen kómába zuhant az Éden Hotel alatt, ment, ment este, én meg tettem-vettem közben, amikor hirtelen felkaptam a fejem, nem hittem a fülemnek...
Volt valami párbaj és a The Painted Veil főtémája ment alatta... Ezek szerint nem csak a Klasszik rádió próbál kultúrát csöpögtetni belénk :) :)
Eddig abban a hitben voltam, hogy Danny Elfman kis részt működik csak közre a Bosszúállók: Ultron kora zenéjében (kb. akkora munkára számítottam tőle, mint Alan Menkentől az első Amerika Kapitánynál), ehhez képest a score majd egyharmada hozzá köthető.
Nem tudom a filmhez volt-e szerencséd, de a maga műfajában az konkrétan egy mestermű. És most nem túloztam. Nagyon ajánlott megnézni, egy hölgy társaságában meg még inkább (ők fogékonyak az ilyen művekre).
Régi, RTL-es korszakot idézte fel pár darab, amikor hétvégenként öcsémmel a némert RTL-en néztük a MASK-et, a Power Rangerst, a Spider-Mant, az X-Ment és persze a He-Mant. :)))
Komolyan mondom, ennél bosszantóbb soundtrack nincs, most hallgatom újra.
46 percben 31 track, közel 20-nak a hossza pedig úgy kezdődik, hogy "0:". Már a nyitótéma is teljesen eredeti, erre simán LE VAN KEVERVE! Egy csomó olyan track van, aminek marha jó a hangulata, sőt az egész album maga lehetne a nagybetűs hangulat, erre az egész teljesen élvezhetetlen... lenne, mert el kell ismernem, hogy mivel a vége felé jönnek a hosszabb darabok, pozitív lesz végül az összkép.
Csomószor van olyan (Chris Youngnál rendszeres), hogy ha egyperces téma kell, ő ettől függetlenül továbbírja, és a lemezre így kerül. Itt le akarták tudni az egészet vajon? Oké, ahhoz kell elhivatottság, hogy esetleg nem fizetnek érte külön, hanem a magad örömére továbbtolod, és ez megy végül a soundtrackre. Mérges vagyok, nagyon kár ezekért az ígéretes kis töredékekért!
10/7
Egyébként a némileg hasonló jellegű The Way Way Back is rövid trackekből áll, de az mégis egyben van.
Olvastam én is :) Szerintem ennek a zenei átirat elképzelésnek van olyan érdeme, hogy ne érdekeljen, ha sznobnak látszom. Ráadásul (hogy még jobban sznob legyek) ebben annyira jól kijön a dallam lehetőség.
De pl. egy The Final Countdown szimfonikus átirata esetében soha nem jutna eszembe az eredetivel ellenpontozni, szóval nyugodtan védhető a sznobnak nevezett társadalom, hogy sosem az eredetit akarják lejáratni, szerintem legalábbis nem ez a cél, hiába írják sokan, hogy szarból várat.
Én régen futólag gondolkoztam valami tingli-tangli rádiós számot hallva, hogy szimfonikus verzióban egész jó lenne, de valaki meg is csinálta. :)
Ezt írja ott valaki amúgy:
"Nem, gyerekek, ez arra példa, hogy mennyire birka faszok vagytok, és hogy tudtok egyből sznoboskodni és bólogatni, ha meghallotok egy szimfonikus zenekart, hogy na ez aztán a minőségi zene! :D"
Azt hiszem, most leszek kitagadva :D
Valahogy tehát ki kell magyaráznom magam :)
Szóval, nézem, hogy van új zenéje az Irigy Hónaljmirigynek (No roxa áj paródia). El tudtam képzelni, hogy milyen lehet az eredeti, de azért csak rákerestem, errefel találtam róla egy elképzelt szimfonikus átiratot:
https://www.youtube.com/watch?v=q52ls2i5_DQ
Ugyanezt akartam most belinkelni. :D Bár a Run All Night még kimaradt nekem, de én nagyon bírom még az XL fiút. Amit tavaly leművelt a Divergent és a 300 folytatás kapcsán, azért még bőven hálálkodni illik.
A Mad Maxhez meg annyira összetett zene nem kell. Az előzetesek miatt - amikhez sokszor komolyzenét meg ilyen áriás cuccokat vágtak be, - már azt fogom a film alól is. Remekül passzol egy ilyen őrülethez egy totál elütő zene. Remélem lesz benne japán pop is, az lenne az igazi!
[előzmény: (22303) Thomas Powell, 2015-04-01 21:47:51]