Nekem jó hírnek tűnik az Oroszlánkirály újabb zenei kiadásának ötlete, úgy érzem haladni lehet vele előre egészen a Szilaj-ig. De jó is lenne :)
Régiekhez visszatérve, a napokban szedtem elő John Powell Rat Race muzsikáját. Hatalmas, főleg az, hogy már régen szólt, ám még mindig elképesztően jó hangulattal tud ellátni. Vérbeli játékos kreativitás jellemzi az egész albumot, ami igencsak jótékony hatású, szerintem akárki napjának képes vidám lendületességet adni, vagy ilyen szürke időben maximálisan feledtetni a tavasz jelenlegi hiányát.
Christophe Jacquelin a szerző neve (ha nem látszana), és nem rendelkezik tekintélyes bióval, ezen belül meg csak rövid-, illetve természetfilmes zenét csinált, de ez egy nagyon szép szimfonikus score, talán Mark Isham ezen oldalához áll legközelebb. Szerintem a legjobb filmzenék például azok, amelyekhez a film ismerete sem kell, anélkül is helyszínen érzed magad, és ez abszolút ilyen.
10/8
Ez a soundtrack képe, de Rachel Portman zenéjéből létezik egy hasonló borítójú, 37 trackes score változat is. A lastfm-en ott a zene, tehát elvileg nem valami promo, de a nagy helyeken csak a soundtrack van fent érdekes módon. Na most lehet, hogy valamiről elfeledkezek, de ez az a RP-score, amit szerintem ez idáig a legjobbnak tartok tőle, beleértve a Chocolatet is. Countrys, barátságos, jó hangulatú zene, aminél nem tűnik fel, hogy a trackek bő fele 1 perc alatti, mert annyira egyben van az egész.
10/8
Szerintem Clinton Shorterben vannak lehetőségek. Nekem már önmagában is tetszett a zene, mert ismerős, mégis van saját stílusa. Illetve hallgasd meg a lovas filmjének a zenéjét, az meg klasszikusabb filmzenei jellegű: Jappeloup.
pompeii utsó fél órájára megy 2 oscar: spec effekt, sound design. kőkemény melót fektettek bele. a film jószívvel 10/4:D a zenét még nem értékeltem magában de kapásból ugrik fel vagy 2 pontot. a világvégi képek alatt brutálisan adta a kórus
Desplat Godzillája semmiképpen sem olyan, mint amire számítottam, legalábbis így első hallgatásra. A szerző jól ismert stílusjegyei a háttérbe szorultak, visszadúdolható főtémát is hiába keres az ember, de közben mégis felkapja a fejét egy-két zenei megoldásra ebben a régi-módi szörnyfilmek zeneisége előtti tisztelgésben. Egyelőre 7/10, de kíváncsi vagyok, hogy a képekhez mennyit ad majd hozzá.
Zimmerék Spidermanje pedig beállt 8/10-re, legalábbis ha a termék csatolt betétdalokat nem vesszük. Akármennyire is gondolom azt továbbra is, hogy ez még a szerző mércéjével mérve is inkább egy ipari termék, semmint egy művészi értéket kifejezni próbáló zenei mű, be kell látnom, hogy piszkosul szórakoztató, és ebben nem érezhető az a fásultság, ami a TDKR vagy főleg a MoS zenéinél már felütötte a fejét, sokkalta inkább a kísérletezgetés, plusz a filmhez is jobban illik, mint Horner intelligens szerzeménye (ami nálam azt hiszem kezd versenyre kelni Elfman Batman Returns-ével a "Minden idők legjobb képregényfilmes zenéje" címéért).
Hans Zimmer-t és főleg csapatát már nem lehet kiismerni sem, főleg, hogy most fogok megzavarodni, mi is a nevük. Magnificent Six, vagy Seven? Bár olyan mindegy, hogy minek van nevezve :)
A Rush sokszor volt hallgatva, az hamar megtetszett, főleg film után. A Lone Ranger viszont film után album szinten nemigen volt elővéve, a napokban újráztam vele, és ez is szuper. Ami nem szuper, az a címében nem nevét nem viselő Superman. Illetve most valamelyest majdnem ilyen az egyik moziban elég poénos címet viselő Pókember 2 3D 4DX... A muzsika nekem úgy hat, mint egy jól sikerült Man Of Steel, de attól még ez is amolyan semmilyen, bár a "My Enemy" suttogó kórusa nagyon szépen alattomossá varázsolja a hangulatot, ez a része tetszik.
A Noéról is pár szó (esetleg spoileres lehet). A zenében egy kicsit érzem azt, amit a film filozófiai jellegében. Azaz a film (és zene is) tényleg Noéról szól, nem pedig az esemény szükségszerűségéről, hiszen nem mer megtörténni az esemény. Noé sem meri megtörténtté tenni azt, aminek meg kellene történnie. Egyszóval sok változás nem következik be. Végső soron megmarad a kiírthatatlan bűnösség, mely feletti sajnálatosságot a zene mindvégig remekül tükröz. A film közben azon agyaltam, hogy vajon Noé-nak szurkolunk-e, avagy sem, annak ellenére, hogy "leszármazottjaiként" úgyis tudjuk, mi fog történni. Ha neki szurkolunk, akkor magunk ellen, ha nem neki, akkor meg a menthetetlen bűnösségnek/bűnösségünknek. A filmben az egyik párbeszédben olyan szépen fejti ki maga Noé, hogy miként van meg családjában és őbenne is a bűn. Egyébként szerintem eljön a filmben az a pont, amikor már nem Noé-nak szurkolunk, bizonyítva ezzel saját önzőségünket (Mert végülis "őseinkről", és így már rólunk szól). Hm. (A hozzászólásban ne keressetek hívőséget, vallásosságot, mert amúgy a Biblia ezen részét is a film után olvastam el, és az amúgy elég érdekes, hogy a könyvben nagyon rövid az egész történet, és majd a fele művet kitevően számtalanszor elismétli, hogy "Noé, felesége, fiai, fiai feleségei..." ezt csinálták, meg azt... egyszóval az utasok létszámának taglalása a legnyilvánvalóbb, ebben mégis komoly eltérés mutatkozik a filmnél.)
A filmvilág dinasztiáinak témájában mindig a Baldwinok ugranak be a legtöbb embernek, holott a Newmanek létszáma még durvább. Ezt Joey szerezte, és egy alapvetően nagyon szép és kellemes, bár rövidke 8 pontos album, viszont a záró zongorás-dobseprűs Love Don't Live Here Anymore nekem akkora 10-es, mint a ház. A bakancslista Homecomings cimű trackje jutott eszembe róla, mínusz a trombita, meg egy fokkal "vidámabb".
Tegnap én is azt néztem a stáblista alatt, hogy hány zeneszerzője volt az egésznek. Megjegyzem a filmhez hasonlóan a zenével kapcsolatban is egészen kettős érzések keringenek bennem: Elektro témája továbbra is jó, de sokszor a zene rohadtul nem illett a képek alá, viszont továbbra is díjazom, hogy Zimmerék a TDKR és a MoS után új utakra léptek. Az más kérdés, hogy ez a trendi, dubstepes, Pharrel Williams-es ipari termék még Zimmeri mércével mérve is hamar kikopik majd a köztudatból, annyira próbál megfelelni a fiatal célközönségének, közben pedig pont a filmnek felejt el, nem is egyszer, ami a dolga lenne. Még vacillálok a 7 és a 8 pont között, egyelőre az előbbi, de annak nagyon erős.
[előzmény: (21363) Bíró Zsolt, 2014-04-29 12:23:16]
Hát ezt elejétől a végéig nagyon bírtam. Ilyen ishames-grusinos világa van. Eléggé jazzes, de a hangulatos-dallamos, zongorás-trombitás-szaxofonos, merengős fajtából. Rég hallottam ilyesmit.
10/8
Már mindent elmondtam a témában, de hát az ilyentől még mindig émelyegni kezdek. A Pókember 2. zeneszerzői a SoundtrackNet listája szerint.
Mike Einziger composer
Andrew Kawczynski composer
Johnny Marr composer
Steve Mazzaro composer
Dave Stewart composer
Pharrell Williams composer
Junkie XL composer
Hans Zimmer composer
Andy Page additional music
Adam Paters additional music
Mario Reinsch additional music
Czarina Russell additional music
Most újranézve a két Hobbit filmet egyelőre ugrott egyet felfele 7/10-re Shore a Smaug-hoz szerzett zenéje, miután felfedeztem (és megkedveltem) benne a címszereplő baljóslatú témáját, ami már az első rész nyitó tételében is felütötte a fejét. Viszont az első rész albumáról nagyon hiányolom ezt az alig egyperces kis zenei részletet.
https://www.youtube.com/watch?v=5wGVLery5sk
Az az érzés fog el mindig a hallgatása közben, mintha tökéletesen leképezné az adott kort a muzsika. Mintha Mansell visszarepült volna abba az időbe Noéhoz és feljegyezte volna, mi illik az ottani hangulathoz.
Egyszerre epikus, de valahol kicsit ősies, világi zene benyomását kelti, néhol meg nyomasztó (zűrzavaros). Jól érzékelteti az egész sztorit és illik a filmhez. Ettől többet azt hiszem nem is várhatunk egy filmzenétől. Kár, hogy a film csak részleteiben nő fel a komponista munkájához.
Elküldve: 2014-05-14 19:35:44, 
"
.
