Ami engem a nyolcvanas években nem fogott volna meg - hacsak nem ragad magával a szinti-világ - azok Horner, Silvestri és Goldsmith elektronikus darabjai. Mondom ezt úgy, hogy közben kisebb kvalitású szerzők (pl., Faltermeyer, Carpenter) egyes művei tetszenek.
A jelenlegi fiatalok terén igazad van, van miből válogatni és nem tudni, kikből lesz két évtized múlva Hollywood Williams-Silvestri-Horner-Goldsmith kaliberű tengelye.
Ettől még nyugodtan hallgasd meg a zenét, ne én szegjem a kedved. Lehet, hogy neked bejön.
Köszi a Debney-ajánlót, mindenképpen meghallgatom. Sajnos igazad van azzal kapcsolatban, hogy nincs helyén kezelve, de ez abból is ered, hogy nagyon sok vígjátékot vállal, amikben jól érzi magát ,de hiába mutat benne zseniális dolgokat, nem igazán foglalkoztatják a nagy produkciókban. Erre jó példa ez:
https://www.youtube.com/watch?v=Y1O_1UHgBjU
A Hobbs & Shaw meghallgatásán gondolkodtam. Batestől már régen hallottam bármit is, de mostanában amúgy sem remekelt. Hát nem hoztad meg a kedvem. :(
Én pedig a Brian Bankset hallgattam meg (ha már az újdonság a téma) John Debneytől. Egy kellemes 7-7,5/10-es nyári vagy kori őszi estékre tökéletes zene. Thomas Newman meg kicst Howard hatása érződik az albumon nekem, de nem vészes. Amúgy Debney szerintem nagyon nincs a helyén kezelve, mint zeneszerző. Néha kis filmekhez is tök jó zenéket ír.
Egyébként ezen én is szoktam gondolkodni, pláne hogy most a Hobbs & Shaw kapcsán megint felmerült a “régen minden jobb volt” mantra. Ami részben persze igaz, de én nem szeretem leegyszerűsíteni az ilyen kérdéseket. Mert ami nekünk anno volt Stallone-Schwarzenegger-Norris és a többiek, az a mostaniaknak a Szikla-Statham-Diesel banda. A mai generáció már nehezebben élvezne a tempó, a látvány, meg maga a korszak miatt mondjuk egy Tango & Casht, mint ahogy a mi generációnknak sem az jelentette az akció csúcsát, ahogy John Wayne kioszt az őslakosoknak egy egész tárral.
Filmzeneszerzőknél már érdekes lenne viszont látni az egészet. Hogy Williams, Goldsmith és Poledouris munkáira akkor ott, először hogyan reagálnánk, mennyire tudnánk elválasztani a filmektől? Hogy hogyan tekintenénk Barry szintis kísérletezéseire, vagy hogyan kezelnénk az akkori újfiúkat, mint Horner, Howard, Elfman, vagy éppenséggel Zimmer? Igen, ebbe bele szoktam néha gondolni és hogy néha mennyire hiányolom az efféle újfiúkat. Aztán rájövök, hogy az elmúlt bő 15 évben kaptunk azért Giacchinot, Desplat-t, Pembertont, Powellt és még így is akadnak izgalmas szerzők, mint Mansell, vagy szegény megboldogult Johannsson.
Az alkotók gondolom úgy vannak, hogy amely dallamokat könnyebben megjegyzik más moziknál, azt szeretnék a saját filmjük alatt is. Mint pl Jablonsky és társaik, akik egyszerű harmóniákkal csinálnak figyelemfelkeltő dallamokat. De vannak RCP-sek, akiknek a nagy hátszél sem indítja be a karrierét, erre legutóbbi példa nálam Streitenfeld, akit Scott felkarolt, majd miután elengedett, gyakorlatilag eltűnt...
Egyébként jó ez a téma most. Az jutott eszembe róla, hogy pl 30-40 évvel ezelőtt vajon hogyan gondolkodtunk volna, ha például egy Poledouris, Horner, Silvestri, Faltermeyer vonal feltörekvését real time-ban követtük volna nyomon? A szintis próbálkozásokat és hasonlóakat? Vagy pl a most rendíthetetlen ikon Schwarzenegger-Stallone-Norris trióra úgy néztünk volna, mint napjainkban Statham-Szikla-Diesel hármasra?
Én nem Zimmert hibáztatom a ma uralkodó filmzenei trendért, inkább a stúdiófőnököket, producereket, rendezőket, végül is ők azok, akik döntenek, hogy milyen zenét szeretnének a filmjeik alá.
Arról, hogy nagy százalékuk a Zimmer és csapata által képviselt stílusra esküszik, nem Zimmer és csapata tehet. Ha a zenéért felelős kreatívok csak a vállukat vonnák egy-egy RCP-s muzsika hallatán, és inkább nagyzenekari műveket szeretnének kísérőzenének, akkor olyan komponistát hívnának, aki azt szolgáltatja.
Ráadásul maga Zimmer szerintem igyekszik új dolgokkal kísérletezni, és nem mindig ismételni önmagát. A gond inkább az, hogy bármit is talál ki, utána azt elkezdik másolni más zeneszerzők, és lassan trenddé válik.
De ha túltekint az ember Hollywoodon, és elkalandozik Európába, vagy Ázsiába, akkor azért rengeteg eltérő stílusú, hangszerelésű filmzenével lehet találkozni ma is.
Jah, hát ettől a jelenségtől amúgy én is a falnak megyek, ezzel rendre találkozom fórumokon, kommentekben. Nyilván nem akarom elvitatni Zimmer érdemeit, de hogy a mai filmzene ennyire felhigult (mostanra beleértve az ő munkásságát is) az nem kis részt az ő sara. És mondom ezt úgy, hogy kb. minden évben van legalább egy olyan albuma, amit ha nem s kíváncsian, de érdeklődve várok és szoktam is találni köztük kedvemre való számokat. Viszont nem egy kortársát, vagy fiatalabb kollégáját többre tartom nála (Giacchino, Desplat, Pemberton, Newman, Powell, Howard), akiknek a zenéi nagy valószínűséggel 10-20 év múlva is megállják hangszerelésben, témavariánsban a helyüket, míg Zimmer elmúlt pár évben bemutatott zenéi közül talán csak a tizedük.
Jah, a sztori teljességéhez hozzá tartozik, hogy a kollégáim, akikkel beszéltem, 25 és 27 évesek, én pedig 38, tehát míg én a Szikla-Broken Arrow-Crimson Tide-Peacemaker vonalon "szocializálódtam", addig nekik már a Batmanekkel és Inceptionnel kezdődő új vonal jelenti az origót. [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2019-08-03 11:39:05]
Én beszélgettem múltkor kollégákkal, és az egyik elkezdet részleteket mutatni az Inception-ből, az Interstellarból, a Dunkirkből meg a Batman-Supermanből, hogy hallgassam, hát ő az isten. Mondtam neki, hogy ezen a címen én nem is vitatkozom, csak a példákon. :)) Hosszú évekig úgy vettem az albumait, mintha a Révai nagy lexikonának kötetei lennének, de ez mára megváltozott. Ettől még totál be voltam zsongva az itteni koncertje miatt (határtalan élmény volt az Esőembert és a Thin Red Line-t hallani úgy, hogy közreműködője volt), tisztelem a munkásságát, és lassan közel húsz éve a Crimson Tide a telefonom csengőhangja, amit a jövőben sem szándékozom megváltoztatni
Mondjuk érdekes, mert én meg a Thin Red Line zenéjéért nem voltam oda soha, habár ott a film maga is ezoterikusabb, szóval ott talán jobban összhangban van a koncepció és a zene, meg ugye ez a műfaj azért továbbra is film és szerző függő.:) Amúgy értem és mondom, valahol jogosnak is tartom ezt az egysíkúságnak titulálást, mert én is érzékelem, de én Zimmer szinte összes fontosabb zenéjében az elmúlt 10 évben bőven találok kapaszkadót, valami maradandót, van hogy csak 1-2 tételt, van hogy szinte az egész albumot. Plusz szerintem ezt a modern, elektronikus hangzást még mindig Zimmer és kompániája tudja a legjobb minőségben hozni (hogy mennyire lesz időtálló, az majd elválik, mivel nálam rengeteg 90-es évek beli zenéje a hangszerelés miatt jóformán már hallgathatatlan.), habár a Blade Runner zenéje nem különösebben tetszett tőle (igaz Vangelisét se szerettem), aztán attól a laikusabb filmzeneismerőseim meg (bocsánat a profán kifejezésért) de lefosták a bokájukat. Amúgy ennél az X-Men zenénél a legfőbb probléma az, hogy a legtöbb puskaport ellövi a nyitótrackben, utána tényleg leül, viszont film alatt meg nagyon jól működik, jobban mint a film, sokak szerint túl jó is hozzá. Ez a plusz album meg csak egy kis zenei kulináris ráadás, ami valakinek bejön, van akinek nem.
Nekem a mostani zenéi már nagyon egysíkúak - bocsánat, nem találok rá jobb szót -, vagy én nem értem meg az új trendet. A dramaturgia már a Thin Red Line-nál sem nagyon érdekelte és azt mégis jól eltalálta.
Én szeretem Zimmer új zenei irányzatát, de ebben az igazi nagyágyú ötleteit már ellőtte korábban (kb. valóban eredeti zenei megközelítése utoljára a Pókember Elektro témája volt), és érezhetően kísérletezik csak. A Dark Phoenix valóban nem a legerősebb darabja (mondjuk amennyi cécó volt a film körül, ez is simán rányomhatta a bélyeget a végeredményre), de képek alatt nagyon működik. Ez az XperiMents viszont érezhetően egy demókiadvány, olyan tételekkel, amiket Zimmer javarészt a Deluxe Editionökön (Pókember, Acélember) szokott ellőni és ebből adódóan az egész egyfajta kísérletezgetés, a zene tónusának a megtalálása, amit még nem kötnek a jelenetek dramaturgiái és rendezői elvárások. Én pont ezért is élveztem, plusz mert most pont újra-újrahallgattam az albumot, viszont amolyan kötetlenebb zenére is volt szükségem. Amúgy az unalom részét megtudom érteni, mert tényleg amolyan hömpölygő hatása van, mint mostanság sok Zimmer zenének.
Az aktuális újdonságok közül kettőt hallgattam meg ma reggel (mostanság inkább a régebbi zenékben merülök el) és gondoltam, megosztom veletek a véleményemet.
Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw - Tyler Bates
Szükség volt már egy kis vérfrissítésre zene szempontjából, mert az elmúlt időszakban igencsak futószalagon gyártott score-ok kerültek ki Tyler kezei közül - a széria zenei csúcsa nálam a Fast Five. Bár Bates írt egy-két jó tételt ("You Might Learn Something", "Wasted So Much Time", "Mike Oxmaul", "Shut Him Down"), de összességében véve ez is szürke, nagyzenekarral kiegészített, elektromos megoldásokra, gitárra és dobokra épülő zúzás lett. Elsőre 10/6, de még meglátom, hogy a filmmel együtt változik-e.
Experiments from Dark Phoenix - Hans Zimmer
Mielőtt ennek nekiálltam volna, újból meghallgattam a mozival kapcsolatos első kiadást. Aztán jött az Experiments, amitől csodát vártam, de gyakorlatilag ugyanúgy szakadatlan unalmat éreztem a közel nyolcvan perc alatt, mint az X-Men: Dark Phoenix-nél. Nem tudom befogadni Zimmer új zenei irányát, nem érzek benne potenciált, pedig évek óta rágyógyult erre. Továbbra is nagy kedvencem, de a Rush óta csak a két koncertalbumára ruháztam be, úgyhogy mostanság sokat spórol nekem [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2019-08-02 07:52:08]
Hétvégén a retró jegyében megnéztük újból a Commandót és True Lies-t. Két klasszikus, ami ennyi év elteltével is menő Mai ajánlóm egy kis egyveleg utóbbi score-jából:
https://www.youtube.com/watch?v=uO5ZabXychY
Most hallgattam meg, de több mint alapjaiban ez tényleg csak egy másolat. Az utolsó öt tételért (igaz, hogy abból három betétdal) megéri meghallgatni, és a Be Prepared is jól sikerült (bár ennek is majdnem minden érdeme az eredetiből való).
Én sem szeretném bántani sem az sw-t, sme pedig a gyu-t. Utóbbi egészen addig nem tetszett, amíg a Lord of the Rings Symphonyt nem hallottam. Ez volt a lökéspont számomra, melyet követően beszereztem mindhárom rész zenéjét, és a megapakkokat is végighallgattam, de utóbbiakból elég volt egy alkalom. Az sw-vel szemben viszont immunis maradtam - bár minden zenét meghallgattam itt is, és a közös pont a gyu-val, hogy a filmeket sem kedvelem igazán. De mindkettő mérföldkőnek számító produkció, ez tény.
Érdekes én csont nélkül végig tudom hallgatni őket. 3-4 éve az az újévi programom amúgy, hogy lemegy a három film 10 lemeze :) Én tudok a munkahelyen is zenét hallgatni (iroda), bedugom a fülem és kész. Úgy azért könnyű, tudom :) Érdekes, hogy kinek mi nehéz, én pl irtózom mindentől ami disszonáns, kakofón, vagy csörgés-zörgés, vagy kevés benne a dallam.
Abban egyetértek nagyon, hogy a 40-50 perces lemezeknek abszolút megvan a varázsuk. Veszem 3-4 éve ezeket a limitált CD-ket, csomó filmnek 100+ perc a teljes zenei anyaga, ami egyszerűen emészthetetlenül sok, főleg ha jó sűrű a zene. Főleg akkor felesleges, ha úgyse tudom, hogy mi hiányzik a 40 perces albumról, mert nem láttam annyit a filmet pl... De a limitált CD gyűjtés nem az észszerűségről szól sose :D
Érdekes, hogy mennyire másként működik a "fülünk": én mind az Indy-filmek, mind a Gyűrűk Ura muzsikáját szeretem, de ha a nehéz-jelzőt kellene alkalmaznom valamelyikre, akkor az kétség kívül inkább a Gyűrűk Ura lenne.
Mindig kísértésbe esek a trilógia mindhárom részének négylemezes, teljes zenei anyagának beszerzését illetően, mert annyira jól néz ki a kiadvány, de mindahányszor elkezdem hallgatni a neten, lemondok a vásárlásról, mert nagyon hamar rájövök, hogy ebből a muzsikából bőven elég nekem az egylemezes verzió is. Mondjuk a The Return of the King esetében hozzá tudnék csapni pár tételt a bővített változatból, de végighallgatni a teljes zenei anyagot számomra emberpróbáló feladat volna.
Te hogy bírsz vele? Egyáltalán időd van rá? Ami engem illet, ahogy öregszem, úgy becsülöm egyre inkább a régi, 40-45 perces lemezeket :)
3. Nem bántom én a Gyűrűk Urát, ha engem sem bántanak vele ;P
Viccnek fogd fel! :) Egyáltalán nem zavar, hogy másoknak tetszik (ráadásul sokaknak), csak épp nem értem. A történethez köthető filmekből (már szinte semmire nem emlékszem belőle, de) nekem egyedül a Hobbit első része tetszett.
2. Én sem sokszor hallgattam egészben, de részleteiben vannak olyan tételei, amik igen gyakori hallgatni valók nálam. Én nem tartom "nehéz anyagnak" (vagyis attól függ, hogy mit értesz ez alatt). Engem (erről a kiadványról) a második rész lepett meg a legjobban. A filmek (a trilógia) közül azt szeretem a legkevésbé, így a zenéjét is kevesebbszer tettem a lejátszóba. Így, amikor kézbe vettem ezt a dobozt, és sorra vettem a zenéket, akkor épp ez a rész fogott meg a legjobban :)
1. A Sherlock nagyon jó muzsika, zeneileg kifejezetten ajánlott :)
u.i. (teljesen más): A vicces komponista nevek gyűjteménybe: Kevin Hufnagel
https://www.imdb.com/name/nm3807144/ De a fenébe is, hogy miért nem Steve :D
1) Young Sherlock - én azt olvastam, hogy ez valami más keverés lesz (más fickó keverte) valamint hogy sztereo forrásból készült. A játékidőben nem láttam eltérést a duplához képest, a harmadik lemezen van az eredeti 1985-ös LP, ami eddig sose jött ki (ha valaki gerjed rá.. :)). Zeneileg érdekelt a kérdés, hogy jó zene-, de úgy látom nagyon )
2) Ez az Indy doboz megvan nekem is, nem tudom, hogy minden zene rajta van-e (elég nehéz anyag az Indy zene, gyakorlatilag nem hallgatom egyáltalán) viszont azért a LLL körítéssel sose szokott baj lenni, lásd Potter doboz, minden részhez booklet, plusz egy különálló. Szóval egy ilyet azért elbírna az Indy sorozat.
3) A GYU-t csak nem bántani! :) Számomra ott a helye a filmek pantheonjában a SW mellett (többek között). A zenéje is valami fenomenális, mondhatom, hogy a kedvenc filmzeném. A SW velem van gyerekkorom óta, talán már vagy 30 éve, de valahogy kicsit már úgy érzem sok, öreg vagyok hozzá vagy csak ráuntam. Nyilván ez lesz majd a GYU sorsa is (efelől sajnos nincsenek kétségeim), szóval nem állnék bele a SW-GYU vitába semmiképp. Az biztos, hogy a Hobbit filmeknél már rezgett a léc minőségben, az új SW részek pedig konkrétan a nézhetetlenség határát súrolják számomra... Közös bennük még a kiváló zene :D
ui.: végre kicsit pörög a fórum! :) Ebből is látszik milyen kevesen vagyunk itthon...
Ez így elég érdekes az én szemszögemből is :D
Mert nem különösebben kedvelem a Star Wars (mindig Indiana Jones-ért voltam oda :D - és inkább a kalandfilmekért, mint a fantasy-ba oltott történetekért, nekem a Star Wars is ez a kategória - egyszerűen túl sok minden történik benne), viszont ettől függetlenül többször is láttam (főleg az eredeti trilógiát, és én abszolút elismerem a státuszát).
A Gyűrűk Uráról ezt már nem tudom elmondani. Egyáltalán nem értem, hogy mit esznek rajta :)
[előzmény: (25785) Kulics László, 2019-07-23 09:21:16]
Elküldve: 2019-08-08 05:24:38, 
