Elliot Goldenthal filmes munkái közül csak néhányat nem ismertem, ám ezeket a napokban pótoltam. Elvont, és kétségtelenül vannak embert próbáló zenéi, de olyanok is, amikről nem ő ugrana be elsőre.
A másik pedig a Cocaine Cowboys-ból (1979), aminek az eleje szintiprüntyögés, de 0:31 után olyan, mintha valami korabeli zsarufilmhez (pl Chips, Dirty Harry, stb) készült volna
https://www.youtube.com/watch?v=8kSo7-tW-_Q
Az új Shaft moziba kerülésének hatására elővettem Isaac Hayes klasszikus albumát is. Nem kevelem annyira az ilyen stílusú score-okat, de ez film nélkül is bejött. A minap megnéztem a filmet is, és sokat dob rajta a zene. Illetve ezek nyomán pénteken Dirty Harry-albumokat vettem sorra. Abból az első még egész jó volt (10/7) ,a többi viszont már távolabb állt tőlem (mindegyik 10/5). Viszont a kis megszokott zenei világomból való kikacsintgatáshoz remekek voltak.
Meghallgattam végre én is. Nálam hozta az előző rész szintjét, ami anno 10/7 volt, és újrahallgatás után is úgy éreztem, hogy a két muzsika egy szinten van. Hozzáteszem: mindegyik esetben csak a zenét hallgattam, a filmeket nem láttam és nem is nagyon érdekelnek.
Sok jó horrorzene van, bár tény, hogy pont ezek azok, amiknél legtöbbször szükség van a film ismeretére is, mert nem olyan könnyedek, mint egy vígjáték, vagy nem olyan dallam-centrikusak, mint egy dráma vagy akciófilm score-ja. :)
Ez a videó most jött szembe velem. A korabeli riportok lényegében azt mutatják, hogy 30 éve mekkora őrűlet, hisztéria is volt Tim Burton Batmanje körül. Pont ebből adódóan faggatják a szemtelenül fiatal Elfmant is az egyikben.
Így film után azt kell mondanom, hogy Giacchino új Pókembere ha nem is csalódás, de mindenképpen gyengébb, mint az előző. A filmhez hasonlóan darabosabb, nem lekerekített egész, mint elődje. Persze vannak nagyon jó pillanatai, trackjei, de az előzőnek pont az adta a báját, ahogy a két téma viaskodott egymással végig, ez viszont sokkalta jelenetspecifikusabb score. De 7/10 simán megvan.
Ha a Majmok bolygója minden részét vesszük, akkor a legelső nálam is a kedvencek között van zenéstül :) Bár a zene a filmmel lett megismerve, és amiatt kedveltem meg. Nem tudom, ha külön ismertem volna meg, akkor tetszene-e, mert Goldsmith zenéi közül kevés az olyan, amit képektől külön hallottam először és úgy tetszett volna meg (a Capricorn One-nak is ezért örülök, hogy előbb láttam a filmet). De pl. a Ragadozók zenéjére épp a te kritikád alapján figyeltem fel, úgyhogy az egy remek ellenpélda. A filmet utána szedtem elő, és elcsodálkoztam ezen is, hogy nem ismertem addig. Még a Masada ilyen ellenpélda (bár arra a gyöngyszemre magamtól leltem rá, a sorozatot pedig azóta sem láttam). Ebben a "kategóriában" esetleg még az Omen zenék jöhetnek nálam szóba, mivel a horrorfilmektől távol tartom magam :)
Az új majmok bolygója trilógia mind a filmeket tekintve, mind a zenéket hallgatva remekre sikerült, a nézőt egy percig sem nézte hülyének egyik rész sem, így kicsit sem azért készültek, hogy még egy újabb és újabb bőrt húzzanak le a témáról.
A zenéit tekintve az első annyira jól sikerült, hogy alapjában véve én bántam, hogy ezt a hármat nem tudja Patrick Doyle a magáénak. A zeneszerzőváltás tehát felesleges is volt meg nem is, hiszen Giacchino elképzeléseit is élvezet hallgatni.
www.youtube.com/watch?v=7AbsWA7_gho
Talán szegényebbek is lennénk, ha nem szerezhetett volna ehhez a trilógiához, de az is lehet, hogy egy-két score-ral meg gazdagabbak lennénk, ha maradhatott volna Doyle.
Nekem a Godzilla és a Child’s Play is bejött, de tényleg inkább amolyan 7/10-es zenék, klassz kis főtémákkal és megoldásokkal, csak ezeket végigvinni nem igazán sikerült érdekesen. Viszont a filmek alatt meg jól működnek. Ez a videó meg zseni és csak mégszimpibb lett tőle a csávó.:)
Én bírom a fickót ,de sem a Godzilla, sem a Child's Play nem fogott meg igazán - persze mindkettőt 10/7-nek tartom, csak nem kapott el úgy a gépszíj, mint a Colossal és a 10 Cloverfiled Lane esetében.
Mostanában annyit beszéltünk (vagy csak én) :) Bear McCreary-ről, hogy a változatosság kedvéért már megint :D
Jó lett a Godzilla kritika, bár nekem az annyira nem jött be, talán kellene még vele próbálkoznom, nem tudom, viszont a Child's Play elképesztően meglepett. Kifejezetten kerülöm a horror filmeket, és gyerekként nézve hiába segítettük egymást azzal, hogy végigröhögtük a Chucky baba jeleneteit, bennem még az is rossz emlékeket hagyott :D Szinte biztos, hogy nem nézem meg az új filmet, így a zenéje garantáltan élvezetes fog maradni. Egyébként semmi ijesztő nincs a zenében, az ilyenkor szokásos nyomasztó, vagy épp ijesztgető nyikorgások helyett elég intelligens módon felépített témákkal találkozhatunk. Ilyen megközelítéssel eddig szinte csak Christopher Young tudott élni. A Kaslan Theme meg simán beleillene egy Bud Spencer Terence Hill filmbe is :D Tényleg nem akarom ezt elrontani a filmmel :)
Na, ott a film nálam szinte "tönkre is vágta" a zenét. Ez is egy erős idézőjel :) mert a film nem rossz volt, nekem legalábbis nagyon bejött, hogy ennyire mély mondanivalója van, és azt sem éreztem, hogy a zene ne illene hozzá, de annyira más jelentést kapott, hogy azóta nem tudok nem gondolni a filmre, miközben hallgatom a zenéjét.
Aronofsky munkáit ezzel ismertem meg. Bár már korábban is ajánlották filmjét (mondván, hogy az összetetten lelki témái érdekelni fognak), de érdekes módon végül épp a zene (és pont a Fountain) miatt vettem rá magam, hogy sorra megnézzem őket. Leginkább a Fountain volt az, amit nem bántam meg, mert tényleg nekem való gondolatokkal van tele - kétszer láttam (elsőre az összhatás taglózott le, másodjára pedig a történetet tudtam követni rendesen), bár egynek is sok(koló), annyira pesszimista, depresszív, de nem bántam meg az újrázást (a Noé-t érzem még ilyennek, hogy majd egyszer megismétlem, míg az anyám! totál kiütött). A zenét tehát ez is helyretette, csak épp rossz helyre.
Jah, vannak nálam is ilyen zenék, amik képek nélkül voltak/vannak a helyükön. Tipikus példa: The Fountain. Ugyan láttam egyszer a filmet, de képek nélkül jobban működik számomra.
Nálam viszont pont azért van "helyre" (erős idézőjel) kerülve, mert nem láttam a filmet :) Tudom, több, mint érdekes ellentmondás :D Ugyanúgy vagyok vele, mint az új Robin Hood zenéjével (ott sem láttam a filmet, és nem is biztos, hogy szeretném Robin Hood történeteit ilyen stílusú aláfestéssel követni).
Újításnak, különös reformációnak (még ha sablonosnak is érezzük) simán betudható.
Képek alatt tényleg erős és kellett a film kétszeri megnézése is, hogy az album a helyére kerüljön. Nekem sokat tett hozzá, hogy a filmre minden kihagyott ziccere, bosszantó problémája ellenére ne haragudjak, hovatovább bizonyos részeknél a moziban pont ezért is rázott ki a hideg, mert sokat tesz hozzájuk. De a legjobb X-zenének nem mondanám, viszont a legjobbak közt ott van simán. Folyamatosan ezt pörgetem már két napja és nem unom.
Elhiszem, hogy sokan kiemelik a zenéjét (a filmet még nem láttam, de nincs sok kedvem hozzá). Az a baj Zimmerrel, hogy az Inception óta nagyon ráállt az elektronikusabb vonalra. Látva, hogy milyen filmekhez írt zenét, ez nem is volna baj, de van amihez nem passzol vagy nem illik ez az irány.
A Phoenix esetében is minden adott. Kórust is használ, vannak vonósok, kellemes a trackek hossza (Ki lehet bontakozni). Mégsem lett emlékezetes darab. Nem lett rossz, de valahogy több volt benne, mint ami végül lett.
(Azt meg egyenes viccesnek tartottam, hogy jó pár helyen leírták, hogy a legjobb X zene. Lehet annyira sótlan a film, hogy ki kellett valamit emelni vagy nem tudom...)
A Zimmer-féle tételosztásból a kedvencem a K2. Két track: felmászás, lemászás.
Én nagyon szeretem a régi zenéit, gyakorlatilag 2009-ig bezárólag a legtöbb zenéjét. Utána azonban már lazulni kezdett az "albumvásárlási kedvem", és a 2013-as Rush óta csak a koncertlemezeire ruháztam be. A Dűnére azért kíváncsi leszek - bár már az X-Mennél is azt gondoltam, hogy kicsit visszalép ettől a vonaltól, és nem tette, úgyhogy lehet, hogy a Dűnénél is ezt a fonalat viszi majd tovább.
Elküldve: 2019-07-19 07:43:41, 
