Ellenben a Toy Story-val kapcsolatban eléggé félreérthető lehettem, ráadásul, ahogyan most te fogalmazol, abból az derül ki, hogy ugyanúgy látod, ahogy én :D
Szóval, én sem úgy értettem, hogy a Toy Story-nál már a kezdetektől fogva ki volt találva ez a fő koncepció, pláne, hogy az első rész a műfajon belül az első egész estés animációs kísérletként is felfogható. Sokkal inkább az igaz, amit te mondasz, hogy addig vártak a megfelelő ötletre, amíg kellett. A lényeg viszont akkoris az, hogy mindez szépen kijött a számukra. A részek nem egy adott kort fognak közre, hanem végigkísérik azt a generációt, akikhez már a kezdetekkor szólt. Nekem mindegy, hogy mikor lett kitalálva (bár csak a harmadik résznél lett ez ennyire egyértelműen ilyen), viszont teljesen tudatos, jól átgondolt döntésnek tűnik.
A zenével kapcsolatban teljesen igazad van, és e szempontból pont nagyon fura, hogy éppen annak kapcsán lett szóba hozva a vezérkoncepció esetleges hiánya a sárkányosnál. Ellenben a Toy Story egyébként is inkább a dalokra épített eddig is.
Az egyik legjobb mellékszereplő kiírásának szükségességéről viszont nem sikerült meggyőznöd. Az, hogy Disney-ék az első pár percben ezt lezavarják, az azért nem gond, mert ezzel az alapsztorihoz ad hozzá. Itt viszont egy teljes egész első részt, és majdnem a teljes másodikat is végigélte az apa. Pont ezért nem kellett volna vesznie. Két rész után már nem lehet... Darth Vader-t sem szabad megölni a Birodalom visszavág végén, holott ő a gonosz, a Dokit sem lehet kiírni a Vissza a jövőbe második részének végén, amikor belecsap a villám a reklámtábla mellett. De még Yoda Jedi visszatér-ben lévő halála sem végleges, csak visszajön hologramként kísérteni. Szóval, akit van idő megismerni, és a jelentősége miatt megszeretni, azokat nem szokás kiírni.
Egyébként pl az Oroszlánkirályban Mufasa is bizonyos értelemben és csúnyán fogalmazva túl későn esik a csorda áldozatául.
Felnőttes tartalmának köszönhetően a sárkányos azért tartalmasabb, mint a Toy Story, de ez utóbbiban sokkal jobban tetten érhető az egyes pillanatokban is a felnövés folyamatának jelentősége.
Egy egyszerű jelenet: "A kampó!" és annak szerepe az első, majd a harmadik rész végén. Ez nyilván, hogy nem tudatos a legelső ötletektől kezdve, de a legutolsónál már mennyire, hogy az, és ha még csak utólag is, de olyan értelmet és tartalmat adnak az egésznek, hogy csak lesek, kikacsintanak a legelső egyik egyszerű poénjára, és azt beillesztik az új rész egyik legfontosabb menekülési jelenetébe.
Sejtem, hogy e téren a Jégkorszakot úgysem hoztad volna szóba, de pl abban van olyan, hogy a földrészek egymástól való eltávolodását egyik mesében így magyarázzák, a másikban meg úgy.
Na, egyezzünk ki egy döntetlenben, lécci lécci XD
Te a HTTYD szériát filmként nem tudod számottevően kifogásolni, én meg (de még mindig nem láttam a harmadikat) a zenéjét :)
Na, jó, mondjuk a zenéjét sem kifogásoltad, ez is igaz, de egy fél pontot, na, nem akarok kukoricán térdepelni :D
Már hogyne lett volna szükség a sárkányoknál, amikor az egész trilógia már az első résztől kezdve Hablaty felnövésére, viking vezérré válására volt kihegyezve?! Az teljesen irreveláns, hogy a két trilógia mikor, milyen közegben játszódik. (Ettől még a mellvértes dolog nagyon áll, mert az nekem is szúrja a szemem, de fene tudja, hogy miként változott egy-egy ötlet az alkotói folyamat során.) Én szeretem a Toy Story-kat, de azért nem kell túlmisztifikálni, hogy előre ki volt minden találva, hiszen a második rész eredetileg videóra jött volna (és tudjuk, hogy ezeket mennyire gondolták komolyan akkoriban a stúdióvezérek egy animációsfilm esetében), a harmadik részre 10 évet kellett várni, a mostanira meg újabb 9-et, miközben az előző szépen lezárta az egészet. Nekem pont úgy tűnik, hogy a Toy Story-nál nincsen semmi előre kitalálva, hanem amíg nincsen egy jó ötlet, addig ülnek rajta, majd fejlesztik, csiszolják a technikai megvalósítás mellett és az előzményekhez igazítják. A sárkányoknál pedig vannak olyan motívumok, amelyek végigvonulnak, fejlődnek, ahogy a sztori halad előre, a karakterek pedig idősebbek lesznek, de ezek a témák részenként is megállják a helyüket. Csupán két különböző felfogás érvényesül a kettő franchise-nál/stúdiónál, de egyiket sem gondolnám rosszabbnak.
A HTTYD-ben meg kifejezetten szeretem és merésznek tartom ezt a gyerek-szülő viszonyt. Az anya elhagyja a családját, mert nem hisz abban, hogy a férj, vagy a gyerek ilyen közegben képes lenne a változásra, majd évekkel később egymásra találva kiderül, hogy a gyerek kvázi az anyja nyomdokaiba lépett és az apa is megváltozott, hovatovább mindezek ellenére ugyanúgy szereti a feleségét. És amikor adva lenne a boldog családegyesítés, akkor a szép karakterívet még nem teljesen leíró apát, mint fontos mellékszereplőt kiírják egy rajzfilm folytatásában (ez Disneynél az első 10-15 percben szokott megtörténni).
Mondjuk nem tagadom, hozzám a sárkányos-vikinges cucc mindig közelebb állt, mint ezek a játékok, pedig mondandójukban azokat is rettentő közelinek érzem magamhoz, de Randy Newman azon zenéiről például okkal nem esik szó itt sem és máshol egyebütt, nálam pedig a maradandó filmélményhez rengeteget tesz hozzá a zene.
A Toy Story-nál már ki lett találva az, hogy a mesét néző gyerekekkel együtt nőjenek fel maga a mese szereplői is (vagy ha nem is nőnek, mint Andy, hiszen játékok :), akkor is ugyanúgy teljen számukra az idő és minden emlék). Ettől még persze nem baj, ha máshol is alkalmazzák ugyanezt, viszont csupán ettől a koncepciótól már nem lesz egyedi, ráadásul olyan nagy szükség nem is volt rá a sárkányosnál, mivel régen játszódik. Arra próbálok kilyukadni, hogy a felnőtté váláshoz még más is kellett volna pluszban ahhoz, hogy el lehessen hinni egy koncepcióról, hogy az az adott műnek a sajátja és persze tudatos.
A Toy Storynál az volt nagy húzás, hogy hogyan küzdöttek meg azért, hogy Andy-vel lehessenek, majd hogyan küzdöttek meg azért, hogy ha ő nincs, akkor együtt maradhassanak.
Nálam az átfogó koncepció hiányát a HTTYD-nél az keltette, hogy és ahogy behozták a képbe Hablaty édesanyját, illetve ahogy ahhoz viszonyult a fiú és a rég nem látott férj is.
Rendben, nyilván jó poénnak jó volt, de én nem annak vettem, amikor már az első részben az egyik apa fia beszélgetés során Pléhpofa sisakot ad át Hablatynak, és hozzáteszi, hogy Édesanyád fél mellvértje :D Tehát míg korábban szimplán csak el van poénkodva az anyai származás, addig a második részben ennek egyenesen akkora jelentőséget tulajdonítanak, hogy még ki is írják az apát. Egyszerűen nem értem, arról meg nem is beszélve, hogy túl nagyra lett megrajzolva az a fél mellvért :D
Na, félig elpoénkodtam én is, viszont a harmadik rész ismerete nélkül nem is vagyok hiteles. Amiket írtam az a második rész alapján előrevetített feltételezésből adódik. ezek szerint nincs igazam, aminek örülök, mert akkor tetszeni fog a harmadik rész filmként is és nemcsak zeneként :)
Pedig animációs fronton, ha van valahol összefüggő koncepció a Toy Story mellett, akkor az épp a HTTYD, ezt most számomra a harmadik rész is egyértelművé tette. A három rész közül ez a legfelnőttesebb és a legintelligensebb, miközben az első rész jelenetei, elemei köszönnek vissza más, érettebb tálalásban. Powell zenéje is ehhez idomul, plusz ahogy egy múltkori FB posztjában is emlegette, egy rakat új motívum érkezett. És tényleg vannak picikék, amik csak sokadik hallgatásra tűnnek fel, meg nagyobbak, régi ismerősek. De tény, hogy nem adja azt a hangulatot, mint az első kettő, viszont talán pont a fentiek miatt, valamint a komolyzenei megközelítés okán ennyire masszív darab. Nem rajongok érte, mint az első kettőért, de nagyon is kedvelem. A betétdalokat (különösen a másodikét) meg kifejezetten csípem, Jónsi nagyon passzol ezekhez a zenékhez.
Ezzel mondjuk egyetértek, én se nagyon nézek sorozatot, csak a Trónok harcát annyira képünkbe tolják, gondoltam hátha onnan megvan :D Plusz a The Dark Knight Rises elején ő ül a repülőn ami Bane-t viszi :)
Ja igen, a koncerten a folyosókat (az előadótermet nem) itt is elárasztották a javarészt az Új Reményből jól ismert alakok, jedik, űrlények stb. Darth Vader-t viszont nem láttam. Ehhez a hangulati megalapozáshoz viszont rettenetesen kevés volt az, amit a Solo-ból zeneileg kaptunk. Vagy a Mine Mission helyett akkor már jöhetett volna inkább a Reminiscence Therapy, esetleg az Into The Maw.
HTTYD III. (John Powell)
Én leszek az első, aki nem ért egyet veletek? :D
Az egyik hiba az újdonság hiánya a zenében.
A másik hiba viszont a készítőknek a filmhez való hozzáállásában kereshető (és ez nem konkrétan csak ennek a trilógiának a bírálata, hanem sok más mai több részes filmnek is). Ennél több problémát viszont nem hallok ki az aláfestésből.
Bár még nem láttam ezt a harmadik részt, és bőven elképzelhető, hogy nem lesz igazam, viszont néhány kivételtől eltekintve manapság úgy csinálnak több részes filmet, hogy mondjuk az első rész ha sikeres, akkor eldöntik, hogy az alaphangulatnál megmaradva legyen neki folytatása is, de ne csak egy. És kész, ennyi a koncepció. De nincs olyan átfogó elképzelés, ami bizonyítaná egy trilógia létjogosultságát. Ennek az áldozata lett a Karib-tenger kalózai széria vagy épp az új Star Wars. A Star Trek is csak azért nem sorolható ide, mert ott minden rész külön kaland (tehát nem kifejezetten kivétel), elég a karakterekre építeni. Az új Majmok bolygója az egyik valódi kivétel, illetve (és erre fog felnőttként a legszívesebben visszaemlékezni a mai tinédzser generáció) a Bosszúállók eposz, ami bár szintén hibáztatható lehetne az iménti problémákkal, viszont annak bőven van képregény-háttere, amiből tudnak meríteni, tehát olyan sok új ötletet nem kell kitalálni, függetlenül attól, hogy az azt nem ismerőknek (mint pl nekem is) elsőre újnak és átgondoltnak is hat. Akárhogy, akármikor is lett kitalálva, de legalább teljes koncepció az univerzumépítés.
Animációs mesékhez visszatérve: Az átfogó történetvezetés hiányát szinte kizárólag a karakterekre építettséggel kompenzálják. Legszembetűnőbb példája ennek a Jégkorszak. Egy nagy kivétel azonban itt is van, a Toy Story, amibe fantasztikus ötletként vitték bele, hogy a mese szereplőinek kora együtt teljen magát a mesét néző, ma már felnőtt gyerekekkel. Ez a mese így sokkal többet, sokkal inkább mást jelent nekik, mint azoknak, akik simán csak mondjuk most néznék meg a részeket egyben.
Na, tehát megérkezve a sárkányoshoz. Nem tudom, hogy a hangulaton túl esetleg hiányzott-e valamilyen átfogó koncepció hozzá, de ha igen (ami a második részt tekintve egyébként szerintem elképzelhető), akkor az is bőven hihető lenne, hogy John Powell "csak" a hangulat megmaradásáért komponált, mert talán az újdonság szintjén nincs is új eleme a történetnek.
Viszont, amit komponált sokkal egységesebb, mint a második, vagy meg merem kockáztatni, az első rész. A másodiknál mindenképpen jobban tetszett, az első sokkal színesebb, de tagoltabb, viszont éppen emiatt ott legalább lehet kedvenc trackeket is sorolni. Ellenben ez a mostani muzsika az animációs mesék aláfestést ívét negatívan befolyásolni képes tulajdonságait a legkevésbé sem veszi fel (mondjuk az is lehet, hogy csak az albumon van ennyire jól összeállítva, vágva). Kicsit sem olyan a zene, mint a Jégkorszakok, itt zökkenőmentesen tudsz élni a sárkányvilágban, csak éppen nem érzed majd annyira újnak, mint 2010-ben. Sótlannak én tehát nem érzem, de azt igen, hogy ugyanazt tálalták fel, mint korábban, csak más elrendezésben. Ebből a szempontból viszont az életfőműnek nem nevezhetőségében részben egyet tudok érteni. Csak majd előbb megnézem, hogy mi a helyzet eleve a mesével :)
A betétdalokat valahogy nem tudom megszeretni (egyik részben sem jött be az, ami volt), azt meg pláne nem, hogy az utolsó előtti helyre rakják a korongon.
Powell élete fő művének jó pár album tekinthető egyébként is, hisz mindegyikben hallható sok olyan elem, ami akár az adott albumon belül is csak egyszer bukkan fel. Az ilyeneket szoktam sajnálni, de ez van, túl sok kreativitás szorult a komponistába :)
Nézzük sorba, kezdő zeneszerzőként az élete fő műve: Ál/Arc, majd nem is, AntZ, majd nem is, Chicken Run, majd nem is, Shrek, majd nem is, Bourne, majd nem is stb. :) Rendre übereli önmagát, bár kétségtelen, hogy a HTTYD az etalon.
---------
John Powell sajnos nem volt jelen a prágai koncerten. A szervező csapat, és az asszisztensei, akiket a koncert végén megemlítettek, ők közvetlen előttünk ültek két sorral :) Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem (így rákeresve képek alapján) Batu Sener volt az egyikőjük, aki 2014 óta Powell minden projektjénél jelen van. Az egy sorral közvetlen előttünk lévő két szék pedig üres volt (ennyi volt a híja a telt háznak), viszont tesómmal azon agyaltunk, hogy a saját csapatához közel vajon nem azok egyikén ült-e volna maga Powell :) A komponista hiányát az üdvözletének felolvasásával és a nézőtéren elrejtett lemez keresésének játékával pótolták (ez még a koncert előtt volt egy órával, ezen nagyon kevesen voltak, így viszont be tudtuk járni a teljes nézőteret lent is és fent is, nem találtunk semmit, de jó móka volt).
Az üdvözletet tehát nem tudtam átadni, maga a koncertélmény viszont a maga nemében páratlan volt. Azért így mondom, mivel egy vetítés nélküli, szimpla tételes eljátszásról volt szó. Nincs ezzel bajom, mert ez így legalább sallangmentes volt, csak sajnos idehaza nem ezen edződtünk, a vetítés engem meg nem szokott zavarni, befolyásolni, egyébként is alkalmazott művészetről beszélünk, tehát ha nagy ritkán moziba megyünk zenét hallgatni, akkor mehetnénk pláne filmzene koncertre "filmet nézni". Ellenben olyan zenéket hallottunk, amiket máshol úgysem fogunk. Meglehet, hogy az is befolyásolt (bár nem kellene), hogy aznap magamhoz képest nagyon korán keltem, pont akkor kezdtem el beteg lenni, fájt is a fejem, utána hazaérve meg méginkább, és még csak most kezdem kiheverni.
A közönség a koncert végére állva tapsolt, de még így is fáj, hogy hazánkon kívül tényleg sehol nem ismerik a vastapsot, míg a zenekarok a ráadást igen, és milyen fergeteges ráadást kaptunk :) Egyik nem filmzenés haverom szokta mondani, hogy sokat gondolkodott már rajta, de szerinte a legjobb filmzenei tétel (talán én ragasztottam rá, nem tudom) a Building The Crate a Chicken Run-ból. És ez volt a ráadás. Azt hittem, hogy ezzel fogják kezdeni, ám sokkal jobb volt, hogy ez mégis a lezárásnak lett választva, vagy hogy egyáltalán nem maradt ki.
A teljes kínálatot nézve ez egy félig sárkánykoncert volt, az egyes Suite-ok között a Ferdinánd kissé hosszúra nyúlt, de még így is ez tetszett a legjobban (a ráadást leszámítva). Összességében kicsit kontrasztosan, de cseppet sem hamisan szólt a zenekar (bár pont a Buildin The Crate legvége kissé mintha meg lett volna reformálva - erről készült felvétel, de még nem tudtam visszanézni, nem az én telefonomon van).
Repertoár:
1. HTTYD - Suite
2. Ice Age II. - Suite
3. X-Men III. - Suite
4. Bourne Identity - Main Title
5. Pan - Suite
6. Solo - Mine Mission Suite
Szünet
1. HTTYD II. - Suite
2. Two Week Notice - Love Theme
3. Ferdinand - Suite
4. Mr. & Mrs. Smith - Tango de los Asesions
5. HTTYD - Forbidden Friendship
6. HTTYD III. - Suite
+1. Chicken Run - Building The Crate
Nem ismerem a sorozatot :D
Sorozatot nagyon nagyon ritkán nézek, úgy is mondhatnám, hogy soha. Én még lemaradtam a 80-as évekből ránk maradt, és nálunk a 90-es évek közepén vetítetteknél :)
Mostanában, amit nézek (néztem), az a Fekete tükör, de az is ugye évadonként csak három-négy rész. Még, ami érdekel, az a Stranger Things, de sose tudom rávenni magam, hogy megnézzem, egyszerűen nem tudok a sorozatokra ráállni.
A gyerekek apját ismertem fel csak, aki szintén játszott a Bohém rapszódiában. A csajt nem is sejtettem, csak minimálisan tűnt ismerősnek, így nem néztem utána.
Végighallgattam én is! Ugyanígy vagyok vele. Az első az etalon, a kettőt kicsit túlzsúfoltnak éreztem, viszont ez meg nem üt akkorát.
Trilógia meg befejzés (?) valahol azt vártam, hogy az 1-2 keveréke lesz. Ez azonban csak részben igaz, mert felfedezni vélem az elődöket, de olyan baromi sok újdonság meg nincs. Ettől függetlenül egy nagyon kellemes darab. Más komponista élete művének tartaná, de így 3. eresztésnek ez kicsit sótlan. Kevésnek nem mondanám, csupán fel kellett volna még dobni valamivel.
Én még csak bele-bele hallgattam de nem kapott úgy el mint az első kettő ez kétségtelen... A héten teszek vele egy próbát de ugye én úgy szeretek filmzenét hallgatni, hogy láttam hozzá a filmet és tetszett is :)
Jelentem megnéztem hétvégén a Sing Street-et, meg kell mondjam óriási film :D A Bohém Rapszódiából volt benne a csajszi, valami gyönyörű, hirtelen nem is tudtam hova tenni, de annyira ismerős volt, hogy nyomoztam :) Ajánlom mindenkinek én is a filmet :)
Egyébként eddig ki mit gondol Powell legújabb sárkánymenetéről? Nekem a három közül ez tetszik a legkevésbé (pedig már a filmet is láttam), viszont ez szerintem onnan eredeztethető, hogy ezzel méginkább elmozdult a komolyzene irányába. Még kell neki pár újrahallgatás, mert az ördög, avagy a temérdek motívum a részletekben rejlik, ez már feltűnt. Tipikus felfedezésre váró zene, ami lényegében tökéletes kifejezése az alcímnek. A “Third Date” viszont helyet foglal Powell mesterművei között, valahol a Bourne Ultimatum “Tangiers”-se mellett.
Srácok, most jöttem Andy Vajna temetéséről (a Filmalapnál dolgozom, úgyhogy volt bejutásom) és a legszebb az volt, hogy odaértem a ravatalhoz és pont a Terminátor főtéma ment... Ezen kívül a Rambo-t és az Elemi ösztönt ismertem fel de szinte biztos, hogy minden zene a filmjeiből szólt, nagyon megindító volt számomra (félretéve minden mást és csak mint filmes szakembert nézve).
Köszönöm neked is a megerősítést a Szerelemre hangszerelve filmhez, viszont tegnap este már megnéztem :) Ennél mondjuk nem jött meg úgy a kedvem külön is meghallgatni a zenéit, de nem azért, mert ne tetszett volna film közben, inkább ahogy írod is, szimpla popdalokról van szó.
Úgy tűnik nem jó visszafelé haladni, de jöhet az Egyszer! A rendezője láthatóan ért a témához. A Sing Street-ben megragadta a Rock N Roll lényegét a rizikóval jellemezve, míg a Szerelemre hangszerelve városnéző jelenetsorának végén a zenehallgatás egyént és környezetét átformáló erejét. Nekem legalábbis saját tapasztalatból is átjött az, amit Mark Ruffalo karaktere ecsetelt, hogy a járókelők, biciklisek hétköznapi mozdulatait egy-egy zene jelentőséggel ruházza fel.
Fura, hogy ma nagyjából valószerűtlennek tűnik a Sing Street különösen inspiráló vége, viszont 1985-öt írva - és nem feltétlenül csak kirívó esetként - már hihetőnek érzem.
A mai korban - amikor egyébként főleg az amerikai filmek befejezései szinte egytől egyig éppen az ellenkezőjét sugallják - már sokkal inkább a Szerelemre hangszerelve és a Hangosan dobogó szívek záró jelenetei állnak közel a valósághoz. Ilyet nagyon ritkán, elvétve látni. A közelmúlt kivételeiből például csak az Egek ura filmre emlékszem, és az is már tíz éve készült (európai filmeket most nem ér sorolni! :D). Az azért nagyon jó dolog, hogy ezek nem lehangolóak, nem elszomorítóak, csak épp nem annyira (vagy nem úgy) inspirálóak, mint a Sing Street.
[előzmény: (25569) Bíró Zsolt, 2019-01-31 10:59:54]
Az Ez volt 2014-emben a Begin Againt betettem a legjobb soundtrackek közé:
Jól fésült, szimpla popdalok, semmi több nincs ezen a CD-n, mégis valahogy kedvelhető a többségük (bár a végén a különféle mixekre már nem lett volna sok szükség). Többek közt két szereplő, Keira Knightley, valamint a Maroon 5 frontembere, Adam Levine is dalra fakad, illetve ezúttal Cessyl Orchestraként tér vissza Gregg Alexander, aki 1998 egyik legnagyobb slágerét, a "You Get What You Give"-et követte el még New Radicals fedőnéven.
Az Ez volt 2016-ban meg a Sing Street egyik betétdalát tettem a legjobbak közé:
A soundtrackről az "A Beautiful Sea" is egy nagyszerű darab, de a "Drive It Like You Stole It" (szintén az egyik főszereplő előadásában) egyszerűen mindent visz. Erre a szintipoppal és new wave-vel kevert rádióbarát muzsikára, melybe még szaxofon is becsatlakozik, garantáltan beindul az ember fejének bólogatása, és legszívesebben azonnal csatlakozna vokalistaként. A briliáns felvétel a Grease-béli "Summer Nights" 21. századi megfelelője lehetne, már rengetegszer meghallgattam, de nem tudom megunni.
Jujj, hallod, nekem meg most jut eszembe! :D Ez tetszeni fog, és így egyáltalán nem lesz hülyeség az üdvözleted :)
Dedikálásra 2+1 lemezt szántam. Az ő mondhatni kedvencét (Happy Feet) és az én kedvencemet (Chicken Run). A harmadik lemez pedig (amit nem konkrétan én viszek, mert időközben elajándékoztam az unokaöcsinek, aki viszont szintén jön, bár a HTTYD miatt) az az Ice Age II. Ha pedig még emlékszel rá, ezt éppen tőled vásároltam :D Ha én is jól emlékszem rá.
Nekem időközben lett egy új példányom belőle, mert, na, nem bírtam ki, hogy le van vágva a borító sarka :D
Unokaöcsémnek viszont ez lett adva, és ezt fogja hozni, szóval jó kezekben lesz, pláne ha majd ott is az általad üdvözölt jó kezekben lesz :)
Átadom, átadjuk! :D
Készülök egy rövid találkozásra, dedikálási lehetőségre, de lehet, hogy talán nem kellene, mert akkor az est minden perce meglepetés és ajándék lenne. De mit csináljon az ember, ha a kedvence előadására készül? :)
A Sing Street miatt (és mivel tudom, hogy már akkor is láttam a film előzetesét, és hogy az mennyire tetszett - mégsem néztem meg moziban, hatalmas hiba) most kíváncsiságból visszanéztem az akkori hozzászólásaimat, nem csalódtam magamban :D már akkor megemlítettem a saját éves összefoglalómban betétdal kategóriában harmadik legjobbként a Drive It Like You Stole It szerzeményt. Jelenleg, így film után, a filmbeli szerepe okán tutira az első helyre lépne elő :) vagy minimum holtversenyben lenne a Moana betétdalával.
Egyetértek purplerain véleményével: a Szerelemre hangszerelve valóban nagyon jó, de az Egyszer is remek kis mozi. Nálam azért a Sing Street mindkettőt felülmúlta, de ez nem kicsinyíti azok érdemeit. Főként, hogy más témájú filmek, más sztorival, hangulattal, zenékkel.
Üdvözlöm John Powellt! :) Remélem, klassz lesz a koncert!
Én viszont szeretem a zenés filmeket :)
Néhánynak (pl: Zene és szöveg) saját használatra fordítottam is dalszövegeit, hogy amikor újranézem, akkor kevesebbet agyaljak, mert az idegennyelv-tudásom eléggé hasznavehetetlen. Szerintem ennél a filmnél is megpróbálom, kedvem lett hozzá :) mivel a dalokhoz nekem csak angol feliratok voltak, ami viszont baj, mert az ilyen filmeknél sokszor az is a történet része, ráadásul a fiú a szövegeket a cselekményben látottak ihletével költötte.
A Sing Street előzetesét egyébként már akkor ismertem, amikor éppen aktuális volt a mozihoz. Nem azért, mert csak ritkán nézek szinkron nélküli filmet, de akkor nem mentem rá, türelmes voltam (nem kellett volna). Utána meg csak halogattam, de nem tudom, hogy miért, hiszen már két éve lehetne nekem is egy új kedvencem.
Teljesen más kategória, de anno a Kick-Ass volt olyan, hogy nem mentem moziba miatta, amikor meg hozzájutottam, akkor egymásutánban többször is megnéztem. Szerintem ez a film is erre a sorsra fog jutni, ahogy neked már a moziban :)
Visszatérve a zenés filmekhez: A Hangosan dobogó szívek-et néztem meg előtte pár nappal, az szintúgy bejött, mert teljesen egyszerű, hétköznapi, valószerű és mégis inspirálóan magával ragadó. Ez a Sing Street meg annál is inkább. A főszereplő fiú és a bátyja kapcsolata, és a bátyjának a története tetszett a legjobban, ami direkten nincs kifejtve annyira. Nagyon bírom az ilyen megoldásokat a filmekben, amikor a film végére voltaképpen mást (vagy mást is) hoznak ki főszereplőként a legtöbbet mutatott alap főszereplő mellett (két nagy kedvencem ebből a "kategóriából" -így tehát spoileresen- a Száll a kakukk fészkére, abban pedig a Főnök -bár a könyvben ez fordítva van-, és a Holt Költők Társasága, abban pedig Todd, a fiú, aki a legvégén elsőként tiszteleg a tanárnak).
A társadalmi helyzetek bemutatása tekintetében a Billy Elliott-hoz tudnám hasonlítani. Rákerestem a rendezőjére, van még két korábbi szintén zenés filmje, bevettem azokat is a sorba, de félek, hogy bármennyire is lesz jó az Egyszer vagy a Szerelemre hangszerelve (kritikák alapján talán nem kérdéses), akkor sem fog egyik sem ennek a nyomába érni. De nehogy igazam legyen, szeretnék azoknak is ennyire örülni, mint most ennek!
Na, ezt aztán túlragoztam :D
Azóta meg csak a zenéjét hallgatom :)
Nem is baj, hogy egy kicsit kikapcsol a filmzenei hangulatból, mert ebből egyébként is tartalékolni kell a pénteki John Powell koncertre :) [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2019-01-29 22:55:56]
Elküldve: 2019-02-08 20:02:22, 
