Srácok, az Oscar gála környékén nagyon beleszálltatok Jonny Greenwood Phantom Thread zenéjébe, hogy nem kéne ott lennie a jelöltek között... Mi a baj azzal a zenével? Én két napja hallgatom szerintem fantasztikus.... Persze ízlések és pofonok tudom én, csak akkora volt az ellenszenv, hogy na :)
Igen, a nagyon kedveltekből én is mindig várom a bővítetteket. Zimmernél pélául nagyon jók szoktak lenni (Karibok, MoS, Batmanek, Pókember,), mostanában Powell jött velem szembe ilyen téren és most a Fantastic Beastből váro egy complete-et, mert annak is voltak olyan dallamai, megoldásai a filmben, ami a zenei kiadásokra nem, vagy másképp kerültek fel. Van,a mi jogosan, mert az zenei spoiler lett volna.:) e nekem a Múmiák zenéi eddig is teljes élményt nyújtottak, ezért sem igénylem őket.
[előzmény: (25309) Kulics László, 2018-07-20 12:11:38]
A nagyon kedvelt zenékből én mindig várom a bővített verziót. Ezek pont olyanok. De pl anno a Judge Dredd esetében is vártam a bővített kiadást, aztán az nem jött be annyira. De a Múmiákból már rongyosra hallgattam a nem hivatalos complete-eket, szóval azok tuti célpontok voltak régóta.
Mondhatnám, hogy ízlések és pofonok, de itt pont az bújik meg mögöttük sztem - a cikket nem olvastam -, hogy az egyik nem Williams, a másik pedig cool film és jó alatta a zene is, megy a mozi stílusához. Szegény Elfman mennyit kapott az Igazság Ligája zenéje miatt, holott nem lehet oka a szégyenkezésre, de ott ez volt a "módi".
Ma olvastam a legutóbbi Total Filmet, amiben volt rövidke két kis filmzenei értékelés és érdekes anomáliák vannak arrafelé is, legalábbis nekem fura, hogy egy Deadpool 2 az 5 csillagból kap 4-et, a Solo meg csak 3-at.:)
Az Alien 3 bővített verziója után itt van két másik, általam régóta várt megjelenés: The Mummy és a The Mummy Returns teljes score-ja. Ebből a szempontból jó évjárat lesz nekem a 2018.
Film alatt 1-2 jelenetben nagyon érvényesül és oda illik is, de egyébként eléggé mostohán bántak a film alatt ezzel a remek zenével.
Kritikák nagyon lehúzták szerintem is, nekem is jobban tetszett már bemutatásakor is, mint amiket írtak róla. Külön öröm, hogy még van ilyen műfajú film a mozikban. Egyre ritkább madár.
[előzmény: (25301) Kulics László, 2018-06-25 18:26:49]
Hétvégén megnéztem a Vörös verebet. A kritikák alapján rosszabbra számítottam, a score azonban alig néhány helyen tűnt csak fel. A legerősebb az Overture és a Didn't I Do Well? volt.
Giacchino ilyen féle harsánysága a Speed Racer-ben a legszembetűnőbb. Nekem a Hihetetlen család nem nagyon jött be, sem most, sem korábban. A legújabb Jurassic-kal önmagában meg nem tudok mit kezdeni.
A Don Quixote előzetese alapján meg a film lehet majd ilyen kérdéses. A zenéje viszont szerintem több, mint korrekt.
A Don Quixote már pár napja talonban van, éreztem, hogy jól sikerült, de most valahogy Giacchino Jurassicjában és Incredibles-ében merülök el jobban. Utóbbinál egyre inkább felfedezem az új motívumokat, különösen az új főgonosz, ScreenSlaver (magyarban DéMonitor, ezen szakadok már egy hete) harsány témája tetszik, de vélhetően kevésbé fogják ezt annyira szeretni, mint az elsőt. Sokkalta masszívabb annál, érződik rajta Giacchinonak az elmúlt 14 évben felszedett tudása és rutinja egyaránt. Alig várom, hogy láthassam, hogy a film alatt hogyan működik. A Don Quixote-nál meg örülhetünk, ha valaha látjuk a filmet.
Köszi az ajánlást, meghallgatom.
Érdekes, hogy a Solot páran hogy szétszedték, lehúzták, pedig nem rossz - mondom én, aki anti SW-s vagyok. Az PRO is jó lett (bár ott a nosztalgia dob nálam sokat), viszont az új Jurassic Word zene nekem bejött, kicsit jobban tetszik, mint az előző.
Ezek mellett az idei év nekem egyenlőre amiatt élvezetes, hogy sok, általam régen várt újra megjelenés van.
Roque Banos-t teljes munkássága alapján csak felületesen ismerem, így annyira nem lehet mérvadó a véleményem, viszont a tőle eddig hallottak alapján azt mondom, hogy megkomponálta élete eddigi legjobbját.
A The Man Who Killed Don Quixote mérnöki pontossággal lavíroz drámai, kaland, akció hangulatok között, és ennek köszönhetően nem lehet ráunni, és végig képes lekötni. A stílusosan spanyol gitáros megoldásokkal tarkított (kicsit sincs túlsúlyban) tételek között modern megvalósításokkal is találkozhatunk, és a műfajok egymást váltó keverésének szokatlansága okán többször is felkapjuk a fejünket, hogy a fülünk után vigyük :)
www.youtube.com/watch?v=Sq2CEJvD3fY
Ez az album nekem jól jött a filmmel együtt is érthetetlen Jurassic Word után. Giacchino műve a filmmel jobban működik, de összességében elég lélektelen lett. Fura mód maga a film viszont jobban tetszett, mint az előző rész, még akkor is, ha a valódi, eredeti Jurassic hangulat veszettül veszni látszik.
Visszatérve Don Quixote gyilkosára, végre fel lett töltve az idei esztendő dobogója.
Sorrendet nem hirdetek, mert mindegyik tetszik a maga nemében. Viszont egyelőre John Powell Solo-ja, Alan Silvestri Ready Payer Ona-ja és most egészen váratlanul Roque Banos említett műve tessékeli maga mögé a többiek ezévi alkotásait.
John Powell Hubris albuma pedig szintén meglepett. 180 fokos fordulatot vett, hogy megismertesse velünk a másik (vagy talán sokadik) oldalát. Az első, negyedórás tétel egyházi? éneke olyan gyönyörűen lett a zenekarral körítve és alátámasztva, amire (bár nem sok ilyet ismerek) nem is tudok más példát.
Egyszóval bőven akad minőségi hallgatnivaló idénre. Ha pedig netán a Don Quixote teljes albuma nem is hagy mély nyomot másokban, azért arra kíváncsi vagyok, hogy a legjobb trackek szintjén vajon kiknek fog kimaradni a felsorolásból a Shostakovich keringőjét idéző, de ahhoz képest is egyedi Waltz At The Castle (mert ennek belebeszélés nélkül is a kedvencek között a helye):
www.youtube.com/watch?v=6Y70bb0lN2o
Nem értettem, hogy a Love, Simon kapcsán miért maradt le Rob Simonsen egyik száma a az albumról, miközben a filmben felcsendült, aztán mint kiderült azt a Nerve című munkájából emelte át. Amit már hallottam korábban, de most tüzetesebben is átvizsgáltam a tracklistet és mint észrevettem egy track Jóhann Jóhannsonntól van. Kicsit azért összefacsarodott a szívem.:(
Köszi a tippet! Maga az ötlet óriási, főleg a megszokott Karib-Potter-Star Wars témájú háromszögben, de ő nem lesz itt. Meg is lepett volna, szerintem évente egy napot mozdul ki otthonról, amikor elintéz mindent: posta, bevásárlás, egyebek. :D
"November 8-án az Oscar-díjas görög zeneszerző legnagyobb alkotásait hallgathatjuk meg a Papp László Budapest Sportarénában. Vangelis nevét filmzenei alkotásai tették világhírűvé, de emellett az elektronikus zene és a new age stílusának kiemelkedő alakja és a szintén nagysikerű Aphrodite’s Child alapító tagja. Az Arénában a legnagyobb filmzenei művei kerülnek elő. A monumentális darabokat egy közel nyolcvan fős szimfonikus nagyzenekar kíséri. Az élményhez természetesen vizuális kényeztetés is dukál, a háttérben óriási ledfalon különleges jelenetek kelnek életre. A nagyívű koncertet Európában előszőr Magyarországon láthatjuk."
Én amúgy meg októberben Ólafur Arnalds-koncertre megyek, pár nap alatt be is telt a Müpa-terem rá.
Azért Pembertontól egy ekkora franchise zenéjéhez egy kicsivel többet vártam volna. Nem mondom, hogy csalódás, mert nem az, hozza azt a laza, jazzes, funky-s stílust, ami a szerző hasonló műveire, meg a széria korábbi filmjeire volt jellemző. Inkább csak az érdemi újdonság, az a fajta belevaló vagányság hiányzik, amiért rajongani lehet a műveiért, mint ami a Molly's Game-nek is a sajátja volt. Habár ez a belevalóságot a hölgykoszorú miatt nem is lenne helyén való számon kérni, mert ehelyett amolyan lágyan elegáns ez a néhol Henry Mancini munkásságát idéző mű, amelynek bizonyos pontjai már most az év legjobbjai között foglalnak helyet. Egy erős 7/10 egyelőre mindenképpen megvan.
Elküldve: 2018-07-25 16:36:30, 
