Most hallgatom éppen. Nekem tetszik. Nem minden esetben ismernék rá, hogy ez egy SW muzsika, de viszont zenei/filmzenei szempontból egy nagyon jó, pörgős, ötletes muzsika.
Sokkal jobb, mint a VIII. zenéje, de szerintem csak a 2015-ös epizód üti. (Az újkoriak közül persze).
Nekem éppen a Pan volt túl sok, de persze ettől még élvezhető maradt. Viszont ahhoz képest még a tavalyi bikás is lényegesen letisztultabbra sikerült.
Ez a dal viszont engem nagyon kizökkent. Önmagában jópofa a hamisnak tűnő hangzásával, de inkább Han Solo egy átmulatott éjszakájának utolsó pillanatait tárja elém, nem pedig egy kocsma légkörét.
Azon agyaltam, hogy Han Solo egyébként sem az érzelmek embere, régen sem volt az, zeneileg sem. Most meg csak színesítettek, gazdagítottak ezen az alap karakterén. Be kell látni, hogy ehhez kellett Powell :) de lehet, hogy elfogult vagyok, főleg mert régóta gondolkodtam rajta, miként bánna el Williams bármelyik örökségével.
Szóval, aki a Star Wars univerzumon belül szeretne simán csak "céltalanul" kalandozni, s nem mindig annak mélységeit kutatni, abban nemhogy hiányérzetet nem fog kelteni a zene, de egyenesen plusszal szolgál. Pl. az ütősszekció első erőteljesen sűrített használatánál megijedtem, és azt mondtam, hogy jajj, ennyire azért nem kellene :D ... pedig de, tessék kalandozni! :)
Talán inkább csak azt mondanám, hogy picivel nehezebb kapaszkodót találni benne, szemben a Pánnal, viszont pont eme lavírozás miatt, ami meg az album legfőbb erénye. Hogy mi akart lenni, azt egyelőre nem tudom (az előzetesekben láttam valamilyen éneklős jelenetet), gondolom egyfajta Cantina Band-et helyettesítő nóta, de nekem bejön.
Mást akartam hallgatni. De ez most felülírta a sorrendet :)
Megkapta a prioritást, viszont nálam ezt talán egész évre vonatkozóan kiérdemelte.
Azt nem mondanám, hogy messze van Powell legjobbjaitól, mert ez a muzsika szerencsére nincs agyonra "színezve" a saját stílusjegyeivel, mint a Pan volt.
A régi és az új hangjegyek között dallamban, stílusban, hangszerelésben egyaránt elképesztően profi módon manőverezik, ami kell ahhoz, hogy márpedig a hardcorenak nevezett rajongók se találhassanak rajta fogást. Legjobb példa rá az az egyensúlygyakorlat (ahogy nevezted), amit az Into the Maw-ban levág. Itt van leginkább elemében, a sajátos megoldásai uralkodnak, de közben mégsem tolja túl.
Amit esetleg kifogásolni lehetne, hogy nem igazán érzelemgazdag (ebben Giacchino sokkal közelebb járt). Színtiszta kaland az egész. Elképzelhető, hogy ez járja át majd a filmet is, nem az erő :)
Ha pedig ilyen a film (majd kiderül), akkor az ne Powell hibája legyen, hogy ehhez adta az aláfestést, nem pedig a széria teljes hangulatához (bár néhol ebből is jut azért).
Első hallgatásra a kellemes jelzővel tudnám jellemezni ezt a Solo zenét. Messze nem Powell legjobbja, de mégis úgy sikerült Williams zenei DNS-ét megtartania - hála a Mester által komponált új, nem fülbemászó, mégis szépen lassan felismerhető, klasszikus főtémának - hogy ízig-vérig az övé maradt és van ahol nagyon szépen egyensúlyoz a két szerző stílusa között, van ahol pedig teljesen új, friss hangokat üt meg a franchise-hoz képest. Néha például James Horner, valamint az Avatar szelleme is megidéződik. Nem csodálom, hogy a hardcore fanok már most sem szeretik és a régi zenéket sírják vissza, dde egy nagyon kedvelhető kalandzene kerekedett belőle. Egyelőre olyan 7-8/10, majd a film után elválik.
Azt azért nem értem, hogy a programban szereplő pár tételből hogy jön ki a két óra műsoridő. Még ha a szünetet hozzászámolom, akkor sem értem a dolgot. Persze lehet, hogy nagyon hosszú szviteket készített az összes műből.
Banyek! Még csak most láttam normálisan, teljes egészében Danny Elfman pár évvel ezelőtti koncertjét a Tim Burton mozikhoz, de eme felvétel alapján is simán odatenném Zimmer és Howard fellépései mellé, nem egyszer kirázott a hideg. Sőt! Talán nálam ez lenne a favorit (némi elfogultsággal persze), de rettentő jól kivitelezett volt az egész, remek a sorrend, kiválóak az átdolgozások, klassz látni, hogy hol, milyen speciális eszközöket vetett be Elfman és egyértelmű örömzenélésbe csap át a végén az egész, amikor a Karácsonyi lidércnyomáskor a szerző is megjelenik és bizonyítékát adja, hogy kiváló énekes és showman.
Nem vagyok egy nagy gamer, általában csak az aktuális LEGO játékokat szoktam várni és a játékzenékkel is érdemi élmény híján hadilábon állok, de ez a Detroit: Become Human a témája és a kivitelezése miatt is rendkívül érdekel. Ráadásul, amit zenét hallottam eddig belőle, az kifejezetten tetszik, ebben a videóban a 3 komponista beszél a 3 megközelítésről a három főhőshöz és valahogy pont a rutinosabb, avagy ismertebb Paseano-é hagy eddig a leginkább hidegen (mint ahogy karakterek, történetszálak közül is az tűnik a legkevésbé érdekesnek), de a másik kettő eléggé megkapó:
Nem tudok én sem felidézni konkrét nagy címet, ami ennyire semmilyen lett volna, mint ez.
Az igaz, hogy a Karib 4 is hasonló, de ott volt egy két jó darab benne, meg ott a széria az első 3 részben zeneileg elért mindent, amit lehetett. Williams SW albumai meg rutinmunkának tűnhetnek (ugye az utóbbi leginkább), de az is emlékezetesebb, mint Silvestri limonádéja.
Ottman X-zenéivel egy lapon emlegetni meg sértés. Okos lehetett a hozzászóló. Biztos koca zenehalllgató. :D
Van egy olyan érzésem, hogy a Hollywood in Viennának is JW volt az első számú kiszemeltje idénre, azért is lehetett oly sokára a bejelentés, hogy ki lesz végül. Zimmer azért elég sűrűn elérhető mostanában Európában, ő "ráért" volna későbbi években is. A Wiener Philharmoniker szerintem valahogy közben elhappolhatta az öreget :)
[előzmény: (25244) Bíró Zsolt, 2018-05-09 09:43:12]
Jó lenne tudni különben, hogy miért nem valami arénába szerveznek egy ilyesmit, mert még egy tízezres is kicsinek bizonyulna. Ennek így 2x2800-as a férőhelye, a csókosoknak ebből rögtön ugrik egy csomó jegy.
A jellegtelen címke mellett kellene mutogatni a szótárban Silvestri ezen munkáját. Tegnap megpróbáltam megint neki esni, mert az olvasók/rajongók írták, hogy "pedig nagyon jó zene ám!", jobb mint Ottman X-Men zenéi. Mondom jó, adjuk meg a 20. esélyt is. Kb. negyed óra után kikapcsoltam. Hogy utoljára mikor volt ennyire jellegtelen zene egy ekkora volumenű filmhez, azt meg nem tudnám megmondani, vagy hogy volt valaha is (biztosan). Mert John Williams két Star Warsánál lehetett ilyeneket olvasni, de azokat egyáltalán nem sorolnám ide. Talán Zimmer negyedik karibi zenéje volt ilyen, de ott is csak a film alatt és ott sem ennyire, az album Rodrigo y Gabriela részét tökre szeretem. Esetleg még a Deadpool "zenéje" jut eszembe, de az meg lényegesen kisebb film ehhez képest (habár szerintem Tyler Bates a folytatásban őrzi majd a hagyományokat a minőség terén). Nagyon felhúz ez az Avengers album és rettentően haragszom Silvestrire, hogy már ebben is képtelen egy korrekt minőséget szállítani.
Csak kíváncsiságból: sikerült valakinek jegyet szerezni a Hollywood in Vienna idei Zimmer-koncertjére? Most először nem sikerült jegyet vennem, teljesen bekrepált a szerverük, nem bírta a terhelést. :(
Hú, Tomi, annyira gáz, hogy az ismert témákon túl egy hangot nem tudnék feildézni az Infinity Warból. Tegnap láttam a filmet, nagyon elégedett vagy vele, de Silvestri nem tudom mit (nem) csinált. Ilyen jellegtelen filmzene nem tudom mikor szólt egy ekkora költségvetésű eseményfilm alatt.
Elküldve: 2018-05-26 09:12:34, 
