A vége a filmnek zeneileg ütött, ipari áram szinten. (Zsoltival anno ki is beszéltük itt, hogy mennyire :D) De az nem az új zeneszerző kolléga érdeme. Nyilván kicsit jártas filmzene rajongó is tudja, hogy mennyit jelent az Unbreakable zenéje és azt is tudja, hogy mennyit veszítettünk azzal, hogy nem a megfelelő kezekben folytatódik. Sírjunk együtt.
Nem hiszem, hogy ez lenne az oka, már csak azért sem, mert JNH gyakorlatilag a legótvarabb Shyamalan-filmeknél is kitartott, hovatovább a zenéje nem egyszer fordítottan arányos volt a filmekkel, amelyekből a koncertjén is szépen szemezgetett. Szerintem egyszerűen most mindketten külön utakon járnak, nem tudták összeegyeztetni a teendőiket, JNH idén még két nagy fantasy zenét is szállít, majdhogynem egyszerre, aztán utána erre meg már nem maradna ideje-energiája (a Splitet is jóval a bemutató előtt prezentálták már valamelyik fesztiválon). Mellesleg nekem a Split-zenéje a képek alatt tetszett, noha nem volt világmegváltó, külön hallgatva már csak részleteiben működött, de ez a track méltó lenne JNH-hoz, gyakran le is pörög azóta: https://www.youtube.com/watch?v=YAQJ-BJCypo
dehogynem tudsz felidézni hangjegyeket a splitből. pont azokat a hangjegyeket, amik david dunnhoz köthetők. amihez azon újabb háromnevű embernek semmi köze, és amikor ettől függetlenül a hátamon felállt a szőr, amikor először láttam a splitet. anélkül, hogy szuperlatívuszok sorát vetném most ide, de abban azt hiszem, egyetérthetünk, hogy az unbreakable a shyamalan-jnh koprodukció egyik legjava (tudom, falu, tudom, jelek, de akkor is). kizártnak tartom, hogy anyagi kérdések miatt nem jöhet létre a közös folytatás. sokkal inkább gondolom azt, hogy a shyamalan bukdácsolásai mellé letett művészet és energia egyszerűen sok lett jnhnak. nem hiszem, hogy bízik a rendezőben, és esze ágába sincs adni egy újabb esélyt. ami ugye nagy kár, mert egy unbreakable 2 - na de ezt már említettem.
A Splitet láttam kétszer. Nagyon jó film, de egy hangjegyet nem tudnék felidézni a zenéjéből, azon kívül, amikor a film elején írják ki a neveket, az egész ötletes zörejes muzsika, de ennyi. Az Unbreakablet meg ugye nem kell mondani mekkora zene. Remélem nem a Bloomhouse számlájára kell írni, hogy sokallták Howardot, mert a költségvetés nyirbálásánál első között a filmzenéből csippentek le. :(
...ezt a hírt egyszerűen nem is akarom elfogadni egyébként. egy unbreakable 2-t kimondhatatlan, rég nem érzett várakozás előzött volna meg, így viszont, ismerve a split aláfestését, gyakorlatilag már most nem érdekel az egész.
az a helyzet, hogy mivel nekem tavaly a snowman lett az abszolút kedvenc filmzeném, és azóta a mathilde-ról is kiderült, hogy egy rendkívül elegáns hangszerelési megoldásokban bővelkedő score, ezt a quiet place-t komolyan úgy vártam, mint régen a tinik egy-egy újabb kislemezt kedvenceiktől. úgyhogy április 6-án, a hivatalos megjelenés napján első dolgom volt végighallgatni (azért ez is megér egy gondolatot, mennyit változott a helyzet mondjuk tíz évvel ezelőtthöz képest: akkor előrendelésekről és postai várakozásról szólt az egész, most meg reggel felkelek, spotify be, és már indul is a mű), és bár összességében nagyon szerettem volna, ha egy masszív, nehéz, de muzikális végeredményt kapok, így sem okozott csalódást, sőt. nagyon jó formában van a faszi mostanában.
Az utóbbi időben egyre többször fordul meg a lejátszómban Rob Simonsen valamelyik muzsikája és rá kellett jönnöm, hogy kifejezetten sokoldalú a csávó, aki klasszikus hangzású score-ban éppen annyira otthonosan mozog, mint a modern, elektronikusban, mindemellett egyediséget is sikerül belevinnie. És ugyan a zenéi nem éppen téma centrikusak, ami számomra mindig a legfőbb kapaszkodót jelenti, a hangulatba, egy-egy megoldásba, vagy kisebb motívumba mindig bele lehet kapaszkodni. A legtöbbször most az elmúlt egy hónapban a Love, Simon pörgött és még fog is jó ideig a betétdalokkal karöltve, mert a film alatt istenien működik, de az Adele, a Nerve, a Gift, vagy a Going in Style is rettentő bejövősek. Csak azt sajnálom, hogy némelyik bántóan rövid, nagyon gyakoriak az 1-2 perces trackek nála, pedig szívesebben hallgatnám őket tovább is.
Most olvastam az fb oldalatokon, hogy JNH nem szerzi majd a Glass zenéjét. Ami érdekes, hogy Shyamalan twitterén korábban megkérdezték őt, hogy Howard mester lesz-e a szerencsés és még 2-3 hónapja nem tudta nyilván, hogy ő lesz-e, de pozitívan állt hozzá. Nem hiszem, hogy összevesztek volna, lehet, hogy JNH nem ért rá?
Anélkül, hogy utánanéztem volna, biztos voltam már a képek alatt is, hogy Marco Beltrami az elkövető, aki szerencsére még mindig az egyik legmegbízhatóbb szakember, ha horror muzsikáról van szó. Viszont azt is meg kell hagyni, hogy ezek a dallamok jobbára csak film alatt funkcionálnak jól és igazán csak a lágyabb trackek maradnak meg az emberben, de első hallgatásra 7/10 simán megvan.
Az a baj Jackman esetében, hogy nagyon ritkán képes maradandót vagy legalábbis nem tucatot alkotni. Ha így veszem vagy azt nézem, hogy milyen muzsikát kíván a film, szerintem nem fogja tudni meglépni azt a szintet, amit kell.
Ha idevesszük az Alien Vs. Predator filmeket is, akkor (bár ez egyáltalán nem lesz vigasz) volt már rosszabb is.
Helyette ízlelgessük most Silvestri Ready Player One-ját!
Kár, hogy az album nem a Main Title trackkel indul, amit új muzsikaként az egész album megalapozásának lehet tekinteni. Ez az alap azonban nincs annyira felépítve. Helyette viszont egész jópofa megoldásokat találunk a régi muzsikák beemelésére. Ezek a felvillanások szerencsére nem tolakodóak, továbbá ez is azt bizonyítja, hogy a Vissza a jövőbe népszerűsége mennyire töretlen, mennyire érthető félszavakból, féldallamokból, hogy nem csak a 80-as évek legsikeresebb filmes lenyomata, hanem mondhatni egy egész életérzés, amit a film kapcsán most el is tolnak egészen 2044-ig :)
Annak idején azzal a párbeszéddel zárult a Vissza a jövőbe harmadik felvonása, hogy Marty rákérdez a Doki úti céljára, hogy vajon hová megy: "Vissza a jövőbe?"
"Dehogy! Ott már jártam!" jött a felelet.
Innen nézve pedig ez egy jó folytatása lehet ennek az egész életérzésnek. Én legalábbis valami ilyesmit várok a filmtől.
Nekem ennek a híre is kimaradt, viszont ezzel a körítéssel, videóval, hangokkal pluszban ráerősít arra az érzésre, hogy Tyler a szó legjobb értelmében mennyire hiperaktív módon képes megközelíteni a komponálási teendőket :)
Legutóbb akkor tetszett ennyire tőle videó, amikor a Brake felvételéhez egy autón zenélt.
Ennyire azért engem nem akasztott ki, de azért van annyira a közelében annak, amit írsz, hogy talán csak egy hajszál választ el tőle. Szóval teljesen megértem :)
Én ennyire értetlenül George Clooney rendezései előtt állok (és akkor ugyancsak Desplat). Pont most néztem meg a Suburbicon-t, és ezen is ugyanazt éreztem, mint a korábbiakon (bár A hatalom árnyékában még kimaradt), hogy az alapötlet nagyon jó lenne, de a megvalósítás csapongó, öncélú és így rettenetesen súlytalan. Én amondó vagyok, hogy jó ötleteket nagyobb vétek tönkrevágni. Wes Anderson legalább azt adja, amit akar (bár fene tudja, hogy mit akar :D - mármint a hangulaton kívül)
[előzmény: (25192) Bíró Zsolt, 2018-03-24 00:37:07]
A minap Tyler már közzé tette a Forma 1 új zenei témáját, most itt van hozzá a klip is. Még mindig Halálos iramban-Szemfényvesztők kombináció az egész, de nekem bejön.
Wes Anderson filmjei nekem teljesen nézhetetlenek.* Ellenszenves, depressziós, mosolytalan figurák retrósan tarka környezetben furcsán viselkednek.
*Az Okostojás / Tennenbaum / Zissou / és az utolsóként megnézett, de a felénél feladott Holdfény alapján. Még a Rókával és a Hotellel teszek egy próbát.
Ne is! Ne is! A filmet nem láttam (az előzőt igen, és az nekem nagyon nem tetszett, ezért a mostanit már nem akarom végigszenvedni), a zenéjét viszont Lorne Balfe miatt hallgattam ("volna"), de nem valami hallgathatóra sikeredett. Ez egy vegytiszta semmi.
De legalább ezt követően leöblítettem Desplat kutyamuzsikájával. Wes Anderson filmjeiről sem különösebben érzem, hogy nekem címezte volna, viszont mindegyiknek egészen jó a hangulata (önmagában a hangulat nekem viszont kevés szokott lenni, ezért nem is nézek sok európai filmet), és az Anderson-filmek hangulatát Desplat olyan ügyesen kapta el, hogy a komfortzóna hasonlatodnál maradva szerintem éppen egy második komfortzónát alakított ki magának. Mert azért ugye ezek egymáshoz képest nem annyira térnek el. A mostanit is egy kissé lebutított Mr. Fox 2-nek érzem. Lényeg, hogy ezt a hangulatot még annyira azért nem untam meg Desplat-tól, úgyhogy sokkal inkább ez jöjjön többször, mint Lorne Balfe új szerzeménye akár csak még egyszer.
Nem hiszem, hogy most a film megtekintése után bármiféle késztetést éreznék arra, hogy meghallgassam Lorne Balfe "zenéjét" a Pacific Rimhez, ami mintha nem is lett volna a képek alatt, annyira tucat (de legalább passzol a filmhez). Ezért sok értelme volt lecserélni Paesano-t. Csak akkor tűnik fel, hogy szól a képek alatt valami, amikor Djawadi főtémája felcsendül, ez pedig a film felénél és a stáblistánál történik csak meg.
Milyen jó meglátás! Pedig azt hinné az ember, hogy olyan szakmában, ami egyben művészet is, ez általános. Holott szép számmal akadnak példák ellenséges versengésekre a kulturális élet szolgálói között is.
Ennek apropóján (pl. ahogy James Newton Howard és Hans Zimmer is közösen készítette a régi-új Batman zenéket), ki milyen kollaborációra lenne kíváncsi a filmzene területén?
[előzmény: (25188) Bíró Zsolt, 2018-03-23 07:58:37]
Elküldve: 2018-04-12 14:05:08, 
