Tök jó, hogy megemlítetted, mert ilyen kis gyöngyszemek mindig jól jönnek. Ezért is szeretek ide járni. Belefutottam a borítójába is régebben, de nem keltette fel az érdeklődésemet. Eddig. :D
Én sem ismertem a fickót, de ebből az összefoglalóból nagyon az jött le nekem, hogy tényleg értett ahhoz, amit csinált. Plusz nem egy gondolatmenetével sok párhuzamot tudok vonni a sajátomat illetően, meg amiről haverokkal is szoktunk beszélgetni.
A szomorú az ilyen éles elmék meglátásaiban, hogy mindig utólag értékelik igazán. Jó, ő elismert volt, de az a baj, ha valami kritikát mond és az még helytálló is, későn ismeri fel a tömeg, hogy mennyire igaza volt. Általában nem foglalkoznak vele vagy figyelmen kívül hagyják.
jaja brimstone-ra. hát ha valaki tudatlanul ül neki, akkor stílus alapján tippelhet desplat-t, hornert vagy bárkit, aki jártas a nagyzenekarban. nagyon fasza zene lett.
Különben ha ezt a Brimstone-ra írtad (mert a BvS-t kiejteném:), azt ne keresd az évértékelésünkben*, mert úgy nézem, tavaly csak fesztiválozott, idén kezdett normálisan.
*ami, bármennyire is hihetetlen, de másfél héten belül ki fog kerülni :)
Különben tegnap nem is a zenére akartam kitérni, hanem csak hogy az egyik lemezen ez a neve van, a másikon a másik, néha mindkettő (egy "aka" társaságában), és nem értem a logikát. Mivel egyáltalán nem arról van szó, hogy különválasztja így a kétfajta karrierjét (az még érthető is lenne), mert filmzenei album mind.
BT-től a Monsterről írtam vagy 15 éve kritikát (ez a theronos oszis film), és akkor 10 pontot kapott, a Stealth meg 8-at. Az elsőt azóta nem nagyon hallgattam, a 10 biztos sok volt rá, de talán ma is 8 azért lenne. A Stealth egyetlen plusz pontja meg a zene volt (ez ma már 7 lenne kábé). Ezeket a zenéket esetleg pótoljátok, érdekelne, ma mit hallotok beléjük. :)
BT-től nekem több eredeti CD-m is van, a nem filmzenei munkásságából is. Junkie XL-től meg a Today c. szintén nem filmzenei albuma van meg, az is fasza a maga műfajában, csak egyelőre a filmzenei munkásságának látszanak a korlátai.
Azt a hű, de... ez egy nagyon, de nagyon jó összefoglaló iromány sok-sok mindenről. Köszi, hogy a témába majdhogynem közel sem vágó volta ellenére mégis belinkelted. Én nem ismertem azt, akiről szól, de az, amiről szól, az a jelenség (amit rengeteg helyen fel lehet ismerni) iszonyatosan jól körbe lett járva (zenei megközelítésből kiindulva) talán minden létező szemszögből. Részletes, tanulságos, valóban érdekes olvasmány, köszi ismét!
...és annak idején, tehát 2005-ben a stealth stáblistáján feltűnt bt konkrétan az egész produkció legjobban csengő neve volt, aki addigra már 10 éve a klubzenék egyik legnagyobb nevének számított. 1997-ben akkorát tarolt a "flaming june"-nal, ami nagyjából robert miles "children"-jével és az energy52 "cafe del mar"-jával egyenértékű klasszikus azóta is. alapított egy szoftverkészítő céget (sonik architects), ahová plugineket gyárt, és guinness-rekorder az egy zeneszámon belül legtöbb vágási ponttal rendelkezők táborában - valami 6000+ aprósággal trükközte meg a "somnambulist" című számát. filmzenei tekintetben lehet, hogy nem alkotott maradandót (bár nekem a "monster"-rel semmi bajom, sőt), de az, hogy 2005-ben nem mint brian transeau, hanem az általánosan elismert művésznevén, vagyis btként került fel a stáblistára, biztosan nem úri passzió volt.
semmiképp sem mint ördög ügyvédje írom le, de junkie xl hamarabb kezdett zenei karrierbe, mint henry jackman vagy djawadi és társai... a jól ismert elvis-feldolgozás előtt is már évekkel korábban a holland-nyugateurópai elektronikus szcéna egyik meghatározó alakja volt, ráadásul nem is annyira rossz, az pedig, hogy tizenöt év után zimmer szárnyai alatt filmzenei karrierbe kezdett, cseppet sem javít vagy ront a zenei látásmódján. ő nem lesz dj ötzi, és az igazság az, hogy sokkal jobb is, ha inkább mint tom holkenborg teszi le névjegyét a filmzenei körökben, mert így legalább különválasztható a két műfaj. így a junkie xl-rajongók (tudom, gyűlölet tárgya, de én pl imádtam a "red pill/blue pill"-t, játszottam is jópárszor olyan bulikban, ahol a davis-féle szimfonikus résznél az összes agyonizzadt rocker, akit eleve megcsinált és lealázott ez a rossz 4/4, csak állt a táncköveken, és nem értette, hogy miért kezd el borsódzni a háta) megmaradhatnak elektronikus fanoknak, a filmzenék szerelmeseinek pedig van egy egyértelműen nevesíthető karakter, akinek ugyan filmzenei vonalon még semmilyen önálló világa nincs, de legalább lehet reménykedni, várakozni.
amúgy henry jackman számomra a totális középszerűség, és talán 1000-1200 hozzászólással ezelőtt pont itt írtam le, hogy betáraztam az összes addigi jackman-albumot, majd beállítottam véletlenszerű lejátszásra, és nem volt különbség a vampire hunter, a puss in the boots, a henry 4, a first class vagy a gulliver's travels zenéi között. egyszerűen ő az az abszolút fűszermentes, kockázatvállalás nélküli iparos, aki mindig le fog hozni egy score-t anélkül, hogy bárki felkapná a fejét akár egyetlen dallamsorra is. gondolom azért kerül blockbusterszerű produkciók közelébe, mert egy 140 perces zenei anyagot nagyjából valós időben tud prezentálni (hallomásra legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy ezeken a zenéken napokon át dolgozik), és igazából belekötni sem lehet, mert nem fülsértően rossz, és nem is idegesítő, egyszerűen semmilyen.
egyre több az ilyen "művésznév". pettyet hígul a szakma. már bármilyen gyökér akinek van egy pc-je írhat egy filmzenét. "írhat"...khm, szerkeszthet.
mondjuk junkie xl-től már csak egy lépés hogy dj ötzi nézzen vissza egy filmzenei borítóról :D
A Kong zenével nem erőlködök tovább, sem a túlméretes XL-es nevekkel :)
(A modern-kori filmzenékkel való ismerkedéskor, annak idején a Stealth film stáblistájában akasztott ki a komponista kiléte: BT, kész, mi má' ez?) :)
A fentiek helyett, mivel a nemrég megismert Lorne Balfe - Home úgy lenyűgözött, hogy kikapcsolhatatlan hallgatni valóvá vált, inkább a honlapon elemzett Lego Batman-nel tartom a színvonalat. Kifejezetten jól sikerült, bár pl. az emlegetett XL Mad Max taktusai is felfedezhetők benne. Jelenleg úgy tűnik nekem, hogy Hans Zimmer erősségeit a játékosság, kreativitás terén John Powell képviseli, míg az erőteljesség, tónusosság (vagy hogy mondjam :D) oldaláról Lorne Balfe közelíti meg, de mindketten úgy, hogy hozzáadják a saját plusszukat. Ez a különbség adja ki azt, hogy Powell okkal jobban bánik a dallamokkal, míg Lorne Balfe még nem bánik semmivel sem jobban, de kezd kifejlődni az önálló sajátossága. Kíváncsi vagyok rá, mivé lesz a jövőben.
Tényleg elképesztő ez a névmizéria. Felkel reggel, nyújtózkodik egyet, aztán eldönti, hogy ma éppen Tom Holkenborg, Junkie XL, esetleg a nevetséges forma (Junkie Xl aka Tom Holkenborg) legyen-e a stáblistán.
- Szia, neked ki a kedvenc filmzeneszerződ?
- Nekem Junk... azaz Tom Holk... aka... XL... mármint Ju... na, elmész te az anyádba a hülye kérdéseiddel!
A First Classnál (vagy a Kingsmannél) azért bejátszott a remek zenei érzékkel rendelkező Matthew Vaughn is, aki kidobatta Jackmannel a Magneto témáját és annak csak a velejét tartatta meg vele (nagyon helyesen), valamint az alá/mellé rendszeresen bedolgozó Matthew Margeson, akit tehetségesebbnek tartok Jackmannél.
Egyébként egyetértek. Mert Jackmanhez mérten egy korrekt zene, de egy ilyen karakter többet érdemelt volna. Ha legalább az utolsó Amerika Kapitány szintjét hozta volna nem lenne ekkora baj a zenével, mert abban volt egy minimális kohézió és egy markánsan visszatérő téma. A filmből a klasszikus vietnami slágerekre emlékezünk csak (mivel kb. mindet bele tették, amit csak lehetett), Jackman zenéje meg mintha ott se lenne.
Az a bajom vele, hogy korrekt zene csak nem áll össze. Olyan, mintha majdnem minden szám külön létezne. Nincs meg a habarcs köztük. Van egy-két jó ötlet benne, de inkább csak korrekt, az utolsó 5-6 szám meg full átmegy átlagosba.
Egy ilyen téma, egy ilyen ikonikus figura, meg ez a dzsungeles helyszín jobban kéne, hogy érződjön a zenén. Lehet, hogy a First Classnál csak szerencséje volt? Mert itt Kong azért többet érdemelt volna.
Film alatt is eléggé ergya. Desplat zenéje sokat dobott az egyébként filmként lényegesen butább Godzillán. Ide is ő, vagy egy hozzá hasonló komponista kellett volna (ha már Konggal egy univerzumot alkotnak), akire senki sem gondol egy hasonló mozinál. Mondjuk egy Patrick Doyle.
[előzmény: (24517) Kulics László, 2017-03-10 15:16:05]
Alan Menken felmelegített A szépség és a szörnyetegével ugyanaz a bajom, mint legutóbb a - szintén Disney-s - Moanával: túl sok ez így egy albumra. A slágerek minden fajta sztár előadásban hallhatóak, ami már akkor is sok a jóból, ha az ember szereti Josh Grobant vagy Celine Diont (ha meg nem, akkor pláne), az új dalok nem igazán maradandóak, a score pedig az eredetiben jobban működött. Ezektől eltekintve egy korrekt darab, de Menkentől azért többet vártam volna.
Elküldve: 2017-03-13 14:04:02, 
