Ha addig megtudnak egyezni akkor szerintem nem nulla.
Nem amatőrök dolgoznak az AH-nál, hogy egy új csatorna műsorfolyamba illesztése több napot vegyen igénybe.
új kereskedelmi tévécsatornák: folynak tárgyalások, az előfizetők és a cég érdekeinek maximális figyelembe vételével. egyelőre még nincsenek megállapodások, ezért bejelenteni valónk sincsen.
Október 1-én, zéró (nulla) az esély, hogy megjelenjen az RTL2 a MindigTV Extra családi csomagban?
Ilyet mondjuk én is tapasztaltam, más készüléknél, de az nem a vevő problémája volt, és a pendrive-on semmi nem semmisült meg. (Nem tudom, mi az a pendriver.)
Akkor még szobaantennát használtam és nem volt nálunk helyi adó, olyan gyenge volt a jel, hogy bármi bezavart (mobiltelefon, villanykapcsolók).
A pendrive-nak írás közben olyan zavarkibocsátása volt, hogy visszasugárzott az antennára, a felvétel indításakor először érdekesen szétmosódott, majd megfagyott a kép. Ezen úgy tudtam segíteni, hogy a pendrive-ot alufóliába burkoltam. Én úgy csináltam, hogy a fólia érintkezzen a csatlakozó fémrészével is (testelés). Rögtön megszűnt a jelenség.
El tudnám képzelni, hogy nincs hibája a Telefunkennek, egyszerűen csak kevésbé érzékeny a tuner, a másikhoz képest. Akkor viszont mindegyik ilyen lesz, mert az érzékenység hardveres kérdés, programfrissítés nem segít rajta. Azon segíthetne esetleg, hogy ne csessze szét a fájlrendszert.
____________________________
Nomen est omen. [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2012-09-23 17:39:30]
Hát akármit próbálok rögzíteni, nem sikerül elindul és befagy az egész, utána egy restart és még a pendriveren lévő más anyagok is meg semmisülnek, egy katasztrófa ez a Telefunken.
Nem tudom de már a 2-ik készüléket kaptam cserébe és ez sem tökéletes, a kép szétesik néha meg akad a hang is, van egy ATD boxom is azzal semmi ilyen probléma nem jelentkezik ugyan arról az antenna csatlakozásról.
A MindigTV hivatalos oldalára már miért nem kerülnek ki a szoftver frissítések??
Valaki tudja honnan lehet letölteni a friss Telefunken TTR-280C firmware frissítéseket?
Most a 11.4 van fent de ma sem sikerült felvennem a F1 időmérőt
Komoly indulatok feszülnek itt. Nem okoskodás, burkolt kérdés volt, s igény. Emiatt igazán érdemes egymás torkának esni.;) Tényleg nem adja a Mindig egy teljesértékû csomag érzetét és valljuk meg: tartalmát sem. Mesecsatiból is elég lenne 1.
Állóképhez nagyon kicsi sávszélesség kell.
Van olyan műholdas TP, amin 50-nél is több "tv adás" megy, amelyeken telefonos szolgáltatásokat reklámoznak, sokszor hangcsatorna nélkül.
Komolyan hihetetlen, hogy 1-2 hetente jön valaki, aki feldobja ezt a témát, ahelyett, hogy gondolkozna egy kicsit. Vagy ha gondolkozni nem tud, akkor nézze meg egy számítógépbe dugott tunerrel, hogy mikor melyik csatorna mekkora sávszélességet fogyaszt...
---------------------------------------
Read only felhasználók számára itt a válasz
a tema ugy kethavonta felmerul. nem hiszem, hogyha beraknank ejszakara pl. a VH1-t (minden tiszteletem egyebkent a csatornanak), hirtelen a call centerunk leterheltsege nem birna az uj igenyeket emiatt..
Ha jól emlékszem, akkor volt már régebben róla szó, hogy a pornó adókon csak éjszaka van műsor, így azok sávszélét használja az összes többi csati napközben.
Sokáig nyíltan fogható volt a Hispasatról és nagyon sajnáltam, amikor kódolták... Ez egy nagyon jó és vállalható program.
A Muzsika TV nyílván "csomagban" jött az RTL-től, de akkor is kimeríti a népbutítás fogalmát :(
Nekem még lenne egy észrevételem.Ha annyira aggódnak a lakosság tévézése miatt az analóg lekapcsolása kapcsán , hogy az a bizonyos 7 csatorna is full ingyenes, miért nem teszik fel egy transzponderre a Eutelsat 9A -ra is?Vagy a csomo digitális beltérinek is kuka, mert mpeg 2 helyett mpeg 4-re térnek át?Ez az üzlet.
Pillanatig sem vitatom, hogy tartozna ide zenecsatorna is, de azt is be kell látni, hogy amíg szűkösek a lehetőségek, prioritásokat is kell állítani.
Mondhatnánk ilyen alapon, hogy a pornócsatorna minek, pláne miután az Internet úgyis tele van pornóval. De erre gondolom megvannak a megfelelő médiaszakemberek, akik kitalálták (sőt, bizonyára felmérésekkel is alátámasztották), hogy egy ilyen cégnek az erotikára üzleti szempontból szüksége van, mert valamilyen körben előfizetéseket generál. Innen kezdve mi egy fórumon kevesek vagyunk, vagyis kár a szócséplésért.
Hasonló a helyzet a zenecsatornával is. Ha lenne rá megfelelő kereslet, bizonyára nagyobb súllyal esne latba, hiszen bolond az a szolgáltató, aki szembe megy az igényekkel. Én általában szeretem azt hinni, hogy minden szinten (miként az én szintemen is) megvannak a megfelelő szakemberek, akik pontosan tudják, hogy mit, miért csinálnak, illetve mindennek valamilyen oka van.