Na mától mi mér teljesen átálltunk :-) Most már a nappaliban a nagy közös TV is digitális vételre alkalmasra lett cserélve. Itt még csak az UPC Direct jön, de van egy két szárú rövid teleszkópos szobaantenna, ami az előző tv hátuljába lehetett beállítani. Na itt annyit csináltam, hogy a készülék mögé tettem az asztalra, és az egyiket vízszintesen a másikat meg függőlegesen kinyitottam, és rákerestem a csatornákra. Az UHF31-en nulla bithibával, és 50% jelerőséggel (Samsung) bejöttek a közszolgálati csatik. Az UHF55 semmi, az UHF62-est lekereste, de szintén nem jön be semmi. Ez egyenlőre elég is, majd veszek ide is diplexert, meg egy padlásra a másik mellé egy nagylepkét, így ezt is tartaléknak (ha kimarad a műholdas vétel), meg hát a HD tartalomnak fogjuk használni, ahogy teszem én is mér jó fél éve a TV monitorommal. Ebben is van CI modul. Ja közben az analógokat is lekereste, de azok teljesen nézhetetlenek, és szemcsések. Hát nem hittem volna, hogy ilyen minőségi javulás lesz, hogy tű éles kép Budapesti OMK-tól 39,3 km-re Csévharaszton így megvalósulhat, miközben az analógok meg nézhetetlenek két teleszkóp antennával a lakásban.
Szerintem is az lenne a jó, ha a csomagot mindenki saját maga állítaná össze. Így 10 csatorna nekem bőven elég lenne. Én is renszeresen 4-5 csatornát nézek csak.Meg így azok a csatornák is pénzt kapnak az előfizetés után amelyeket nem is nézek, mint pl a Disney, Hír tv, Private, Dorcel,...
sajnos ahogy azt már mások is kifejtették, a műsorszolgáltatók csomagokban gondolkoznak, erre a struktúrára állt be minden. az AH megpróbálta/megpróbálhatja egyedül keresztülvinni a változásokat, de egyedül nem igazán fog menni. egyelőre a nézői tömegek kényszere is elmarad, bár a gazdasági válság hatására azt látom, hogy egyre jobban megnézik a háztartások, hogy mire gurulnak el az ezresek havonta.
viszont a mai gyerekek-tinik hamarosan felnőnek, az internet terjedésével, a sávszél emelkedésével nagy kérdés lesz, hogy ki fog még előfizetni tévés csomagokra. itt van például a digisport esete, egyáltalán nem létszükséglet azoknak előfizetni a digire, akik a legjobb fociligák meccseit nézni kívánják (igaz, nem HD-minőségben).
Jelenleg igaz hogy nincs nekik hely az 100.
Én azért említettem meg mert egy minicsomagos felállásnak nagyobb lenne az esélye a megvalósulásra mint az egyenkénti válogatásra. A T árai ezen a téren eléggé elszálltak azt nem vitatom.
Jelenleg szerintem nincs rá hely, ugyanakkor miért jók a minicsomagok? A 3-4-5 csatornás minicsomagokért elkérnek 1000-1200.-Ft-ot. Ráadásul az AXN Crime és a Sci-fi folyamatosan ismételgetnek csak, új műsorok szinte nincsenek is rajtuk, délelőtt meg 3-4 órás tv shop megy, a képminőségükről meg ne is beszéljünk.
"a teljes kínálatból csak 4 csatornát néztem, a többire még csak nem is kapcsoltam.Mivel nincs lehetőség arra, hogy csak azért fizessek amire szükségem van, ezért nem fizetek tovább"
Tegnap már volt szó róla másik topicban, hogy ha egyenként lehetne összeválogatni a csatornákat, akkor lehet közel annyit fizetnél a 4-ért, mint most a kb. 25-ért.
Minek ide kártyaszerver.
Kártyával is megoldható lenne.
Csatornánkénti engedélyezés van jelenleg is.
Csak nem akarnak csatornánkénti előfizetéses konstrukciót.
Gondolataim a Mindigtv kapcsán, magamból kiindulva.
Van jelenleg egy családi csomag előfizetésem, ami hamarosan lejár.Nem fogom meghosszabbítani,mert az elmúlt öt hónapban a teljes kínálatból csak 4 csatornát néztem, a többire még csak nem is kapcsoltam.Mivel nincs lehetőség arra, hogy csak azért fizessek amire szükségem van, ezért nem fizetek tovább. Viszont megindult az agyam.Lehet hogy nem széles kőrben ismert, de léteznek kártyaszerverek(tudom hogy illegális) amik előfizetői kártyákat osztanak meg másokkal(pénzért). Ezen mintára a Mindigtv is üzemeltethetne jogtisztán egy kártyaszervert, ahol lehetőségem lenne csak az általam nézett csatornákért fizetni.
Ahhoz képest, hogy ezután a Mindigtv-nek tőlem nem lesz bevétele, a fent említett megoldásban viszont lenne bevétele.
Nem beszélve arról, hogy a fekete gazdaság is csökkenhetne.
Én arra tippelek, hogy nem én lennék az egyedüli aki ezt igénybe venné.(egy közvélemény kutatással eldönthető, hogy kifizetődő e)
Megfontolásra ajánlom az illetékeseknek!
Én az M2-n belefutottam a múlt hétvégén egy ilyen műsorba. A kis Wayteqemen be volt kapcsolva a felirat, az M2-n pont ment egy szinkronizált sorozat vagy film, és közben felirat is volt alatta... Ki is kapcsoltam gyorsan ezt a funkciót...
Nem rossz dolog, hogy választási lehetőséget biztosítanak. De azért az első fájl eléggé felborzolta az idegeimet.(Ez elmondható szinte mindenkiről a fórumon.)
Kíváncsi leszek, hogy a kiválasztott érintettek közül valójában hányan néznek analóg földfelszínit.
Ez a szigetszerű lekapcsolás elég szimpatikus. Feltételezem azt takarja, hogy végigmennek egy adott gerincadó és az átjátszói által lefedett területen és amikor az érintett területen végeztek lekapcsolhatják az analógot azon a tájékon. Azt hiszem az Ah-nak is tervezhetőbbé teszi a fejlesztési ütemtervét.
Ha tényleg Pesten kezdik utána egyből mehetnek arra a tájékra ahol nem tudott még elindulni a Családi csomag frekvencia hiány miatt.
Remélem az AH megtoldja majd a támogatásra szánt pénzt. Azért, hogy a kedvezményezettek kártya fogadására képes boxot kapjanak. (Azt hiszem elég sok helyen modulátoros boxra lehet majd szükség. Ami azért kicsit drágább.) Miért gondolom így? Remélem ha az illető aki a boxot megkapja idővel jobb helyzetbe kerül és lesz pénze előfizetésre akkor megmarad a dvb-t platformon.
Tartok tőle, hogy ha/amikor a két kereskedelmi kikerül az ingyenes kínálatból eléggé kiakadnak majd azok akiknek eddig elég volt a 3 adó. Talán egy e két esetleg a legfontosabb fiók adókat is tartalmazó (Tv2, Pro4, RTL klub és RTL2) feltöltős kivitelű minicsomag feloldaná az indulatokat.
De csak akkor lenne erre esély ha előre tudnák, hogy nem lesznek az ingyenes csomagban és eleve kártyaolvasós boxot vennének.
Jelenleg egy csatorna sem biztosít ilyen plusz szolgáltatásokat. Az AXN-en és az HBO csatornákon van magyar feliratozás, de csak akkor ha az éppen sugárzott műsor nincs szinkronizálva. Olyan nincs, hogy szinkronizált a műsor és elérhető legyen mellé még magyar és angol felirat is.
Csak egy kérdés: van-e lehetőség arra, hogy amely csatornák több hangvivővel rendelkeznek (uneversal, cn, hystory, ng...) - azokon a feliratozás is elérhető legyen akár magyarul-akár angolul? Ezek a csatornák esetleg elérhetőek-e így más szolgáltatóknál?
Sziasztok, kérdezni szeretnék. Horányban lakom, a Mindig TV-t évek óta veszem jellemzően sikerrel. Az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy a vételi szintem folyamatosan ingadozik (másodpercenként többször ugrál a majdnem semmi és a tökéletes között). Ezt mi okozhatja? Tetőantennával, egy Hirschmann erősítőn keresztül kapom a jelet. A jelenség nemrég jelentkezett, először csak ritka ingadozással, majd egyre sűrűbben, most már élvezhetetlen az adás. Ugyanabban a házban egy másik TV-n egy szobaantennával kifogástalan a vétel. A tetőantennát már ellenőriztem, a koax bekötést újracsináltam.. Valami ötlet esetleg? Köszönöm, Péter