És még RJ-45 (LAN) csati is van rajta, ha jól látom.
Amúgy árában elképzelhető, mert végülis csak egy DVB-S tuner kellett rá, a többit meg valószínűleg eddig is tudta a chip (már ha ugyan az a chip van benne).
Túl szép lenne, hogy igaz legyen, úgyhogy az eddigi tapasztalatok alapján a szoftvere lesz a kakukktojás :D
Más:
Én látom rosszul, vagy még mindig csúszik a hang HD adóknál a wayteq-en v3-as szoftverrel (v2197)? Meg tudná ezt nekem valaki erősíteni vagy cáfolni?
Fizetős platformon máshogy mennek a dolgok, mint az FTA-n. Még ha ugyanazon a frekvencián mennek is. Ha tévednék, part_wish úgyis kijavív, de valahogy így működik: Az EXTÁnál az AH határozza meg a video sávszélességet, nem az adott tévétársaság. Tehát simán megtehetné, hogy két adót átrak a B MUX-ra, így a többinek több marad, javulhat a minőségük. Persze ehez meg kellene kapnia a B MUX-ot. No persze ott, ahol a társaság eleve rossz minőséget küld (lásd AXN) nincs mit tenni.
Szerintem olyan nem igazán lehet, hogy erre ne legyen határideje. Egyszerűen csak valószínűleg egy minisztérium lehetne, aki fenéken billenti a hatóságot, ott meg nem (csak) lelkes, és haladó gondolkodású emberek dolgoznak. Ez nem fontos most az államnak, csak az AH-nak és nekünk.
Néha segít. De mint tudjuk, Mo-on, ha egy hatóságnak 30 napja van vmire, akkor azt 30 napig el is húzza, ha nincs határidő megszabva, akkor végtelenig.
part_fish!
Tényleg vicc nélkül.Ezek titkos adatok vagy esetleg nem lehet vele dicsekedni mert.....
Kerestem de nem találtam előfizetői adatokat sehol sem ellenben ktv szolgáltatókét megtaláltam meg a műholdasokét is.
Eddig mindig korrektül válaszoltál a kérdéseimre remélem most is megteszed.
Pont az a gond hogy ingyenest nincs mit rakni rá.Fizetőst meg szerintem jelenlegi formájában nem vonzaná a tömegeket.Minőség szempontjából is felejtős a dolog mert az meg csak a mi érdekünk esetleg az AH-é mert nagyobb sávszél több bevétel,de nem a televízióké.
Ha másra nem, arra jó volna, hogy nyomatékosítjátok, nektek fontos lenne a minél hamarabbi döntés. Főleg, ha lenne mit rakni rá, de minőségjavításra mindenképpen jó lenne.
Oké! Értem, hogy már kértétek, meg ti nem dönthettek egyoldalúan. De, ha nem kérdeztek rá, hogy MI A HELYZET!? HAHÓ, ELTELT EGY ÉV!akkor az egész ötlet megy a levesbe ismerve a magyar hozzáállást...
Én szurkolok a MindigTv Extrá-nak, előfizető is vagyok már jó ideje. Épp azért döntöttem a szolgáltatás mellett, mert saját beltérit használhatok. Az ebben rejlő előnyöket nem képes felismerni a két legnagyobb műholdas szolgáltató.
szavakban legalábbis már erősek, én szurkolok a legjobban annak, hogy gyorsan menjen náluk, ezáltal a digitális adókra vonatkozó teljesítmény és iránykorlátozások megszűnhetnek.
már le lett írva párszor, hogy az AH hivatalosan kérte tavaly tavasszal az (akkori) NHH-tól, hogy a DVB-H MUX-ot DVB-T célra használhassa. már akkor látszott, hogy a DVB-H megdöglött mindenhol. ezt egyoldalúan az AH nem teheti meg sajnos.
Az általam használtban van - legalábbis nagyon úgy néz ki, mert amikor a jelzett kis nyílásba bedugtam egy SD kártyát, akkor a készülék megjelenítette a rajta lévő fotókat...
Biztos, hogy nem csoda történt, mert nem szoktam imádkozni a kismillió minden6ó egyikéhez sem...