Na ez az. a szoftver. Nagyanyám nem fog leállni szoftvert frissíteni a beltéri egységen... Nekünk ez nem probléma, megoldjuk, de az átlagember -mint anno a Nagy-Bandó számban Hankis- azt tudja, hogy a televízió úgy működik, hogy bekapcsoljuk....
Még mindig nem értelek, de biztos bennem van a hiba.
Mi nem szabványos ezen a konvertáláson?
Egyébként éppen a kábeltévék kedvéért alakították át az egyik vevő software-t, így már képes a sonder sávokat is venni. Másrészről pedig a vevők mind tudják fizikailag venni a sonder sávot szerintem, csak a software buta bennük a megjelenítéshez.
jónéhány adónál jelentős teljesítménykorlátozások vannak, így például kabhegy és kékes esetében is, jellemzően a szomszéd országok miatt, de akad hazai korlát is még. AH-nál nem jelentene nagy melót a teljesítmény felemelése értelemszerűen, hiszen az infrastruktúraelemek a végleges szintek alapján terveződtek. A többi a frekvenciagazdálkodásért felelős hatóság kompetenciája lenne..
Bajnak nem baj, csak éppen nem szabványos. természetesen sokkal olcsóbb a konverteres megoldás, de pl. ha SONDER sávba konvertálunk földi jelet, nem biztos, hogy minden vevővel be lehet majd fogni.
A mai spórolós világban simán elképzelhető, hogy egy földi digitális vevőből kihagyják a sonder sávot.
De persze ha ésszel csinálják a konvertálást akkor természetesen használható a rendszer így is.
Az információk nem titkosak, csak el vannak ásva pl. az NHH sokszáz oldalas, de nyílt dokumentumaiban.
Úgy gondolom, hogy megírtam az igazságot korábbi, 15342. sz. hozzászólásomban. A jelenlegi analog adók leállításáig tartó un. átmeneti időszak fogalmának meghatározása megtalálható az AH honlapján, a Fogalmak között. Az átmeneti időszak végét korábban 2012-vel határozták meg. Hogy lesz-e újabb dátum és akkor az AH milyen feltételekkel vállalja majd a teljesítmény véglegesre történő növelését, az majd kiderül. Jogilag azonban kell lennie növelésnek.
Megnéztem az AH honlapját a DVB-T lefedettséggel kapcsolatban. Ott szó nincs semmiféle teljesítménynövelésről. A mostani helyzetet én véglegesnek látom - legalábbis a tájékoztatás szerint.
Nincs valaki kompetens műszaki ezen a fórumon, aki tudja mi az igazság? Vagy ezek az információk szigorúan titkosak? Vagy csak fantáziális a teljesítménynövelés.
Az AH jogosan állítja, hogy az NHH 2008-as pályázati kiírása szerint tetőantennás vételre tervezték a rendszert, az adóantennák jellemzői és az adóberendezések teljesítménye most ennek megfelelő. Azt is jól tudják azonban, amit a kiírás még tartalmaz, hogy „Annak érdekében, hogy az átállás befejezésekor a végleges, a GE’06 Tervnek megfelelő hálózatok álljanak rendelkezésre, és elérhető legyen a kültéri hordozható vételhez szükséges jelszint, az adók kisugárzott teljesítményét a Tervnek megfelelő mértékben növelni kell.” Biztos vagyok abban, hogy az AH szakemberei ezt nem az adóantennák ismételt cseréjével, hanem sokkal egyszerűb módon, az adóberendezések kimenő teljesítményének növelésével tervezik megvalósítani.
Az MTV-nek nem az ellátottságba kellene beleszólnia, hanem abba, hogy az AH, vagy a hatóság tájékoztassa a lakosságot arról, hogy a tetőantennás vétel területein belül vannak még a szobaantennás és a külsőantennás (erkély, stb.) vétel területei is. Az MTV-nek erre nem csak a valószínűleg rendszeres egyeztetések keretében, hanem a műsoraival is van módja. Az AH-nál tökéletesen ismerik azokat a kutatási eredményeket és módszereket, amelyekkel az említett vételi területek számítással is meghatározhatók, csupán valamilyen óvatosság, vagy üzleti érdek gátolja az AH-t a publikálásban. Az is feltételezhető, hogy a nemzetközileg is élvonalba tartozó mérőszolgálataik is rendelkeznek már a szükséges adatokkal.
Aha. Kiváncsi leszek, jovore meglátjuk. Csak az a bibi, hogy az AH folyamatosan azt állítja, hogy tetoantennas vetelre mereteztek a rendszert. Akkor ez hogy van?
Az MTV sajnos nem tud a lefedettsegbe, ellatottsagba beleszólni, azert reklamálni. Nem errol szol a Műsorterjesztési szerzodes.
A tervezetet tetoantennas veteli lehetoseget biztosito rendszerre fogadtak el, nem igy volt? Az uzleti erdeke valakiknek ezt diktalta. Mindig ez a nagy sopankodas, holott senki nem allitotta, hogy odabent szuper lesz, azt sem, hogy ilyen halozat epul, csak a 'jo lenne!' faktor dolgozik erosen.
off
Ami ott kozszolgalati minoseg es tartalom, az idehaza kodolva is alig/egyaltalan nem erheto el. Nagy kulonbseg van. Ott is van persze (talk)show az egyszerubb szorakozast kedveloknek/ertoknek, meg Taft, de alapvetoen nem arra a fajoan alacsony IQ-szintre van belove az atlag televiziozas, mint nalunk. Dilettantizmust sem latok, utanerzeseket sem tapasztalok, lehetne itt meg taglalni, nem szeretem magat a nyelvet, de sokszor sokkal szivesebben nezem a germanokat, osztrakokat mint a magyar adokat. A merce/ok egyszeru: a kintiek nem fajnak! Ennek pedig valami oka csak van, nem?
on
Miért is? Áruld el már, hogy melyik szabvány írja elő, hogy milyen modulációt kell használni a kábelen? A COFDM ugyan annyira megfelel, mint a QAM, és ráadásul a kis hálózatok is könnyen és olcsón képesek megvalósítani a konvertálást.
Miért baj ez?
Ha pedig arra gondolok, hogy a DVB-C2 ami ugye a fejlettebb rendszer, szintén a COFDM-et használja, akkor duplán nem értelek, hogy milyen szabványról magyarázol.
pentoda: a tapasztalat mást mutat!
az állításoddal ellentétben Budapesten kevés helyen elég a szobaantenna.
Ezt onnan tudom, hogy rengetegen jönnek be hozzánk olyanok, akik vettek valamilyen szobaantennát és nem boldogultak vele, Végül kénytelenek voltak kültérire váltani, még ott is, ahol közvetlen rálátás van a toronyra.
Sok esetben a szobaantennákba épített gagyi erősítők okozzák a gondot. Nem lehet mellettük telefonálni, mert szétesik a kép, de az is előfordul, hogy bezavar az utcán elhaladó motor.
Egyébként is gusztustalan, ahogy a legtöbb szobaantenna kinéz. Csak a baj van velük. állandóan állítgatni kell, leveri a gyerek, eltekeri az asszony portörlésnél, áramot fogyaszt, elromlik stb.
A tetőantenna egyszerű, problémamentes, tökéletes vételt produkál, nem fogyaszt áramot, a vezetéket elrejtheted stb.
"Mert az okosok tetoantennas vetelre mereteztek a hálózatot. Ne varj csodat, ez a magyar valóság, a remek hazai digitalis atallas... "
Ebben szó sincs a barkácsolásról.
De ha már szóba hoztad legyen, a házi gányolástól nekem is feláll a szőr a hátamon, de akinek megfelelő műszerei, szerszámai vannak és a szaktudása is megvan, az továbra is fog tudni építeni, javítani, átalakítani kábeltévés építőelemeket. sokkal nagyobb gond, hogy kezd elterjedni a kábeltévé hálózatba való DVBT "bekonvertálás" amikor is a DVB-T csatornát egy konverterrel átteszik egy másik frekvenciára és csak úgy durr bele a kábelrendszerbe. Ha nagyon szabványosan akarnánk eljárni, ebben az esetben egy DVB-T/DVB-C konverzálást is kellene csinálni.
Érdeklődök, van valami konkrétum arról, hogy milyen a jelenlegi és milyen lesz a végleges teljesítmény a digitális mux-okon országos szinten? Lehetőleg teljesítmény szintekkel, ne csak elnagyolt térképekkel. A kabhegyi adótól délnyugati irányban akár csak 10-30km-re is CSAK KOMOLY DVB-T-re alkalmas tetőantennával van stabil vétel. Egyre több ember jön hozzám tanácsot kérni, de nem tudom mi az igazság. Mai árakon az alkalmas antenna ára 5.000 Ft. körül van. Ezekre az antennákra lesz szükség a jövőben is illetve érdemes-e berendezkedni a beszerzésükre?
Lehet, hogy meg is tette. Korántsem biztos, hogy tervezési hiba a jelenség. Ugyanis éppen ilyen lehet az is, ha valaki belebarkácsol egy földi antennát a hálózatba.
Fix, telepített antennával nekem is ez a tapasztalatom Tokajról. Felkapcsolás után stabil jelem volt. Utána nem sokkal lejjebb vehették a teljesítményt, most pont kevés a jel, akad rendesen.
Nem, jóval északkeletebbre vagyok, Szécsényben. 471 Mhz-en (azt hiszem UHF 21) van itt egy nagyon erős analóg STV2 sugárzás. Nálam az Eurosport 2-t zavarja a kábelen, az van ugyanoda téve.
T. hiperion,
Bejegyzésednek [15324] erre a részére reagálok (amellett, hogy persze az alap-felvetésed - "kölcsönösen nem sugárzunk át?!" - szintén érdekes, még ha ez engem budapesti lakosként KÖZVETLENÜL nem is érint):
"számos csatornán az analóg STV 1-2 fogható, az egyiken annyira erős a jel, hogy az analóg kábeltévé egyik csatornája szinte nézhetetlen miatta"
Szövegedből arra következtetek, hogy Esztergom környékéről írsz. Ismerősöm Táton gyakran panaszkodik egy sajátos problémára: a helyi (gyakorlatilag Dorog székhelyű) kábelszolgáltató által biztosított csomagban az RTL-Klub adása szinte nézhetetlen, annyira zavarja a képet valamilyen idegen zajforrás. Azért is furcsa ez, mert csakis és kizárólag az RTL csatornáján fordul elő a jelenség, a csomagban elérhető többi adó jele OK (vagy legalábbis zavarmentes...).
Kérdésem mindössze ennyi: ugyanerről a jelenségről, ill. adóról/csatornáról beszéltél idézett kommentedben, vagy esetleg egészen más vidék és más csatorna okoz gondot nálad?