Valószínű hogy erre dologra nem lesz egyszerű szűrővel vagy más ezközzel megoldás találni. Valóban vannak járművek melyeknél elektromos hiba, rossz gyújtás,gyertya stb van. Sajnos ezek elég szélessévban zavarnak, illetve elég durva felharmonikusokkal is rendelkezik a zavaró forrás és már jelfolyam antennára kerüléskor is sorozatos hibákat tartalmaz emiatt. Erre az lenne a megoldás amit elöttem szóló nakiazaki fórumtárs és még páran írtak.
Én is egyetértek a dologgal. Azonos teljesítmény mellett stabilabb vételt eredményezne a hibajavítás növelése, sőt még nemlétező térerőnövelő érzetet is adna, mert vevők stabilabbak lennének és könnyebben lockolnának ugyanakkora térerő mellett is.
Én is csatlakozom 'parzone' nick #15046-ban kitűnően leírt megfigyeléséhez.
Első emeleti erkélyen felszerelt (lengyel) lepke-antenna kiváló vételt biztosít a Maximum T-1300-as STB-vel együtt, a ház előtti úton villamos és busz is jár, de egyik sem zavar kicsit sem, viszont némelyik "jármű", különösen a pizzafutárok által preferált kis csotrogányok következetesen zavarják a vételt.
Néha csak elmegy a hang, vagy a kép egy-két rövid mp-re, máskor viszont éles csattanó hang kiséretében tűnik el minden jel néhány hosszú mp-re.
Bizonyos nagyteljesítményű különleges teher-gépjárművek is hasonlóan hatnak a vételemre. GSM-közjátékot még nem figyeltem meg - ez egy összetettebb jelenség lehet (úgy értem, nem igazán az antennán, ill. koax-kábelen keresztül zavar - talán - a GSM-forgalom, hanem valamelyik készüléket zavarhatja [?])
Addig én semmiképp sem mennék el, mint amit itt valaki említett ("ha ez így marad, kivágom az egész kócerájt"): ha "csak" nézem az adást, pl. egy múlandó sportközvetítést, ez így még éppen elviselhető, ám reményeim szerint hamarosan beszerzek egy sokórás rögzítést lehetővé tevő USB-szerkentyűt, s akkor már bizonyára kellemetlenebbül érint egy-egy értékesebb - megőrzésre szánt - anyag pizzafutáros közjátékkal tarkított rögzítése.
Csatlakozom az előttem szólóhoz.Nálam is szoktak előfordulni ilyen gépjárművek által okozott DVB-T használatánál előforduló vételi zavarok melyek esetenként azt eredményezik,hogy összetörik a kép,rosszabb esetben 1-2 másodpercre el is tűnik.Ezen vételi hibák mind erősítős nagylepke esetén,mind INGLAR 4591 tipusú antenna használata esetén is előfordulnak.Forgalmas út mellett lakom,de nem minden jármű idéz elő ilyen vételi zavarokat,de amelyek igen, azok már jóval a ház elé érkezésük előtt zavarják a kifogástalan vételt.Gondolom ezen vételi hibák kiküszöbölhetők többszörös árnyékolású,és minőségi koax kábellel és ugyancsak nem noname F csatlakozók használata esetén,vagy legalábbis mérsékelhető a külső zavaró járművek DVB-T vételre okozott negatív hatása.
Remek hozzászólás, köszönöm hogy összefoglaltad a hibajelenséget. Én közvetlenül az út mellett lakom, és az elmenő autók az Általad vázolt jelenséget okozzák, bár nem mindegyik. De például a kétütemű robogók azok mindig szaggatással párosulnak. Lassan kezdek eljutni a tűréshatárban olyan szintre, hogy eladom az egészet. Bosszantó hogy az AH sehol nem publikálja a rendszer buktatóit, sőt tképp semmit sem az alap infók kivételével.
Tapasztalatom szerint mindegyik DVB-T készülék nagyon érzékeny az elektromos zavarokra.Nálam is sokáig gond volt ez mert szoba antennát használok. Pl: a mobilkészülék a szobában alkalmanként teljesen bezavarta az adást,néha kockásodott a kép ha pedig engem hívtak akkor(nincs jel) volt a reakció.Ez valószínű hogy más készüléknél is így van mert az avermedia usb tv tunernél is hasonló a jelenség.Egy közeli rokonomnál még a tetőantenna sem oldotta meg a dolgot mert a ház előtt van egy forgalmas út és bizonyos gépjárművek olyan elektromos zavarokat produkálnak hogy bekockásodik rossz esetben pár másodpercre el is megy a jel hasonlóan mind nálam. Mondok egy extrém példát is, a fiamnak vettem egy pár száz forintos több színben is kapható mini kézi ventilátort ami 2db normál ceruza elemmel működik,azóta száműztem mert a fiam ha bekapcsolta a szobában azonnal elment a kép(nincs jel),szóval ennyire érzékeny a DVB-T jel az elektromos készülékek által okozott zavarokra amennyiben nem megfelelő a zavarszűrésük. Hogy ezek a zavarok mivel oldhatóak meg sajnos nem tudom,de hátha van itt a fórumon olyan elektromosságban járatos fórum tag aki tudja a választ erre a kérdésre. A CB rádió is ha viszonylag közel van az antennához tönkre teszi a
jelet. Egyben biztos vagyok,a hiba nem az Alcor HD1500-ban keresendő, mivel más készülékeknél is hasonló a jelenség legfeljebb kevésbé érzékeny rá.Az is előfordulhat hogy ha később az adóteljesítmények nagyobbak lesznek már ezek a zavarok sokkal ritkábban fognak gondot okozni a DVB-T vevőknek de lehet hogy akkor sem szűnnek meg és ezek a hibák csak valamiféle antenna és beltéri közé tett speciális zavarszűrővel oldódnak meg.Én is örülnék a válasznak mert más is küzd ilyen problémákkal.
Hali!
Nézte valaki délután a Brazil-Holland meccset?
Nálam a 2. félidőben 1-2 prcenként kockásodott, meg 1-2 alkalommal 2-3 mp-re kiírta, hogy nincs jel!
Már majdnem kivágtam az ablakon az Alcor 1500 HD-mat!
Akinek ilyen boxa van tapasztalt ilyet?
Egyébként a jelminőség 68%-os!
A bitsebesség ez esetben nem az egyes csatornákra vonatkozik, hanem a teljes multiplexen belül felhasználható hasznos kapacitásra. Jelen esetben ha jól tudom, 25 Mbit körül van egy multiplex hasznos sávszélessége, ebből lehet gazdálkodni. Ha a bithiba (a bruttó rendelkezésre álló sávszélességen belüli hibajavításra használt adatmennyiség) arányát megnövelnénk, akkor ez a 25 Mbit hasznos kapacitás lecsökkenne, viszont az adatfolyam hibatűrése megnőne az átviteli hibák javításra használható adatmennyiség megemelkedése miatt.
Az egyes műsorok ebből a hasznos sávszélességből tudnak gazdálkodni. Ha megnöveljük a bithiba-arányt, lecsökken a hasznos sávszélesség, így a jelenlegi képminőség megtartása mellett kevesebb csatorna fog beférni az egyes multiplexekbe. Remélem érthető voltam.
nekem azért ha lehet adják csak digitálisan. Legalább korrektül kezeli a tv-m a képarányt, illetve csodaszép ha HD adás van, ugye most épp a foci VB. egy 50"-os TV-hez, nagyon kell a jó minőségű digitális adás! Nagykanizsán szerencsére megvan, de majdnem biztos vagyok benn, hogy tisztességes antennával, esetleg árboccal az ország nagyon nagy részén meg van a minőség. Ha egy padlásomon levő vacak beltéri passzív antennával az innét min 60-70km-re levő Horvát digitális tv is bejön.
és miért nem agyják a hagyományos analogot...ott nem kockásodik...miért nem lövik műholdra ingyen, mint a németek.... nem muszály digitálisan...kell a f.sznak, a német analog csatornák többsége jobb minőségű, mint a magyar digitális
Ha kérhetném, tartson már valaki egy kiselőadást (vagy adjon linket egy szakkcikkhez) az alacsonyabb bítsebesség jobb vételi lehetőség?, jobb minőség? vagy mi a csuda témakörben. Most már semmit sem értek. Hogy jön ez a hullámterjedéshez?
Azt látom, hogy az alacsonyabb bitsebesség rosszabb képminőséget eredményez.(RTLK,TV2, vagy pl.műholdas csatornáknál) Nem inkább az alacsonyabb frekvencia lenne a megoldás? Az a tapasztalatom ( a szakirodalommal összhangban),hogy minél magasabb a frekvencia, annál inkább szükséges az optikai rálátás az adóra.(pl. GH. tartomány,műhold esetén)
Szívesen veszek minden ismeretterjesztő hozzászólást.
Köszönettel m_kovacs
Nem várom a digitális földi vétel lehetőségét,hanem élek is vele 2009. november óta.Karcagon (légvonalban kb. 85 kilométerre Kékestől) is simán jön a Kékesi A multiplex (jelenleg 92%) és C multiplex is,igaz kicsit gyengébben (jelenleg 88%),persze ehhez megfelelő antenna szükséges hozzá:Inglar4591 tipusú antennával is jön(erősítőgyertya használata nélkül is),valamint erősítős nagylepkével is jön gond nélkül,annak ellenére,hogy a MindigTv hivatalos honlapján található lefedettségi adatbázis szerint nem lehetséges a digitális földfelszíni TV vétel ezen vételi helyen,valamint a lefedettségi térkép szerint is a fehér folton helyezkedik el Karcag.A vételt szolgáló beltéri egység tipusa:Optibox T1000 HDCX.
Nem mellesleg te most megfogadtad, hogy akinek egy jó szava van a szolgáltatással kapcsolatban azt elkezded cseszegetni?
Cseszegesd a Magyar Államot, mert ilyen szar, agyonkorlátozott frekvenciákat szerzett, tetőantennás vételre írt ki pályázatot és ezt el is fogadta, csesztesd a hülye magyart, aki csak beleugrik anélkül, hogy utánanézne, csesztesd a nulla tudású, ám annál nagyképűbb bolti eladókat, akik annyi butaságot hordanak össze, hogy az már fáj...
Ha úgy gondolod, lehet menni az NHHhoz panaszt tenni, annak van értelme, annak viszont nincs, hogy nekemugrasz, mert én személy szerint elégedett vagyok a szolgáltatással és semmi bajom az AH-val.
[előzmény: (14977) European Tv Media Ltd., 2010-06-30 21:00:33]
Nem te írtad hogy mindenki rohanjon kártyát venni, mert itt az akció?
Ilyet írtam volna? Nem hiszem. Másrészt aki nem néz utána, hogy egy adott szolgáltatás a lakhelyén elérhető-e és ha igen milyen feltételekkel és nem működik nála, akkor csak magát okolhatja. A MinDigTv oldalán van egy kereső, amely címre lebontva közli, hogy van-e lefedettség. Ha az azt írja, hogy van, és mégsincs, akkor megvan a megfelelő szerv a panasztételre, mert ebben az esetben ez megtévesztés, melynek következményei lehetnek.
[előzmény: (14977) European Tv Media Ltd., 2010-06-30 21:00:33]
Csak tudnám, ez miért jó... Teljesen idióta rendszer, miért nem állítják vissza az eredeti megoldásra, ahol az audio gombbal lehetett váltani a hangsávot? Ez így nagyon zavaró, főleg hogy az EPG-je se működik rendesen a 3-5 perces "műsorok" miatt...