"ha van olyan vevőm ami már matricás, csak másképpen hívják"
hát ha nem úgy hívják, mint ami a MinDig TV honlapon van, az nem matricás termék, gondolom.
kicsit olyan, mint a 3 különböző autótípus, amit ugyanarra a vázra és akár még ugyanazzal a motorral is látják el, csak az egyik japán, másik olasz, harmadik német márka lesz. ettől még különböző cégekről beszélünk.
egyébként a matrica nem az én asztalom, kollégák elérhetőségét tudod.
[előzmény: (8359) European Tv Media Ltd., 2009-12-02 20:53:07]
Én nem erre gondoltam, hanem a kábelre. Az oké, hogy az AH nem ad majd analógban, de ez nem nagyon érinti a kábelt, hiszen most is a műsorok 99%-a digitálisan jön, és a kábelen mégis analóg a továbbítás.
Ebben igazad van, csak még jó ha az analógok is bejönnek :)
De lehet hogy megpróbálom majd, hogy Kab-hegy felé hagyom az antennát.
Tudom már többször felhoztam a témát, de az hogy lehet, hogy Budapestről az analógok nagyon jó minőségben jönnek, a digitálison így éppen a minimum a jelszint, míg Kab-hegyről az analógok alig jönnek, a digitálisat viszont elfogadható minőséggel sikerült fogni?
Mintha Győrben ezt említette volna az AH-s.
De oda tettem, ha jól tudom...Egész nap ott ültem és elég sok információt kellett végig hallgatnom. Egyébként mutatták az egyik antenna cseréjét is amit a jutubon is meglehet nézni.
Írd be a Youtube keresőjébe: Hegyhátsál és látsz egy antennacserét is.:)
Látod ezért kértem, hogy írd meg, ha nem így van, mert csak 1x láttam a reklámot, és nem voltam biztos benne.
Matrica ügy: Írtam a gyártónak, hogy akarjuk e a matricát vagy sem, de még nem válaszoltak rá.
Végül is egy próbát megér a dolog, főleg ha egyáltalán nem kerül pénzbe.
Az OTA program frissítés is ingyen van a matricás vevőknek?
Még egy dolog, ha van olyan vevőm ami már matricás, csak másképpen hívják, akkor az automatikusan matricás lesz? Ugyanis minden egy az egyben ugyan az mint az egyik matricásnál, még a gyártó is, csak a felirat más rajta.
Lekapcsolják....át kell térni ott is a digitálisra. Ha jól tudom az analóg antennákat le is fogják szerelni, így nem fognak sugározni, mert nem lesz mivel.
Igaz hogy nem tőlem kérdezted, de ugyan ott lakom én is, kb 45km légvonalban. De én még be sem tudtam fogni erősítős lepkével. Nálam sokkal szerencsésebb helyen lakók is csak nagyon esetlegesen tudják fogni úgylátom a hsz-ekből. Kicsit nehezen indul el.
Kereséskor első találat 610 MHz-ről egy Int-Table nevű csatorna (Az antennám a Bp. Széchenyi hegy felé van fordítva). Adatcsatorna lehet mert se kép se hang nincs. A jelszintje alacsonyabb mint a műsort sugárzó adóké. Mi célt szolgál?
de miért gondolja bárki is, hogy nem MinDig TV-s matricás dekóder vásárlásához is jár a kártya? az elején megmondtuk, hogy CSAK MinDig TV matricás dekódereket promotáljuk. Az összesre érvényes az akció, kivéve az egyik Alcort, amelyben nincs kártyafogadó.
a tv-szpotban is a felirat: "Az ajánlat csak MinDig TV matricás, kártyaolvasóval ellátott dekóderekre vonatkozik. A tájékoztatás nem teljeskörű. Részletek: www.mindigtv.hu"
egyébként Sanyi, most hogy ingyenes a matrica, hajrá, érdemes csatlakozni. szerintem nincs több érved, hogy miért nem.