Állítólag 2 napja megállapodott az AH és az EuroNews. Ha ez igaz, akkor már nem teszt ami a DVB-T-n fogható. Egyébként olyan valaki mondta, akinek lehet bízni a szavában.
Szóval ezentúl ez a rendkívül érdekes csatorna itt lesz egy darabig az éterben országszerte.
A másik talán érdekesebb dolog, hogy a mai nap megérkeztek az első darabok a DAB+ autós vevőből. Már be is szereltem a kocsimba az egyiket. Remekül szól, a távirányító is rádiós, így a vevő elrejthető akár a műszerfal mögé is.
Egy negatív dolgot találtam csak. A jelenleg sugárzott adásokat egytől egyig tesztnek hívják. Így kicsit nehéz megállapítani, hogy melyik adó micsoda. A vevő a digitális azonosítót átsugározza a rádióra, ahol RDS információként megjelennének a műsorok nevei, ha nem tesztnek hínák mindet.
Budapesten az adótól öt kilométerre szobaantennával a MinDig jelerősség totálisan nulla. A nagyadótól öt kilométerre. A digitális vevőhöz gyártott szobaantennával.
földfelszíni WayteQ MovieBox CX,
RTL2832U + DVB-T2 (Thomson),
Telekom kábel IPTV (...)
(már a monitor se katódsugárcsöves) - visszasírom
TV: egy Bravia és egy Philips (de az is kínai...)
Aszódon, dombtetőn, magas földszint, saját készítésű lepke az UHF sáv közepére méretezve, Thomson 70 cm-es analóg tv, Bp.,UHF 41. csatorna : zömében színes, de rendkívül zajos, rossz minőségű vétel, időnkénti teljes vételkieséssel, de ez is csak a lakás Budapest felé néző szobájában.
Kiegészítés : ugyanezzel az antennával digitális vétel - Sony tv - nincs, kivéve Bp., UHF 38. csatorna - DVB-H - stabil, jó jelszint és minőség.
Budapest (Békásmegyer), panellakás, keletre néző ablak adóra rálátás nélkül, 3. emelet, kétágú teleszkópantenna:
mindhárom budapesti főadó erősen szellemképes minden pozícióban. 24-es és 41-es térereje jó/kiváló, 58-as közepes/jó, 31-es nagyon gyenge. Kékesről a 36-os és az 53-as egyaránt gyenge térerő, időnként színes, hang jó. Nyomokban itt az óbudai átjátszó is a 34-es és 49-es csatornán, meg négy szlovák is.
Sziasztok!
Csináltam egy szóbaantennás tesztet, Békésen a szentesi adó vételét próbáltam.
Megfigyelés:
Az adótól 67km-re, családi ház tetőtere, adó felé néző ablakkal. Antenna egy békebeli Junoszt TV hurokantennája. Analóg adások zajosan, de színesen jönnek. Sajnos csak MPEG2-es vevőm van, így csak csatornalistát tudtam megjeleníteni. A szobában a "hurkot" mozgatva 60 ill. 65-ös csatornánál is más-más pozícióban volt a max. jelszint, kb 30% jel mellett 20% minőség, a vevőm mindkét MUX-ból a csatornákat betöltötte...analóg adásoknál (23, 57) is más-más antenna pozícióval volt a legjobb kép és ezek sem estek egybe a digitális adások jelszint maximumával.
...
üdv EnJoe
Tehát Te tudod élvezni? (Az én konfigurációm azért nem mérvadó, mert TO-3507 szoba-antennát használok. Nyílászárócsere volt nálunk a közelmultban, és a "lágyfém" bevonatú üveg a 62 csatornán üzemelő MUX esetében tökéletes Faraday-kalitka effektust biztosít.)
Ezt az antennát használom itt a várban. Nincs jelentősége, a gyártásnál nem pepecselnek a szegecselés után egyengetéssel.
Ha bálba mész vele, egyengetve szebb.
Én nem vittem bálba de megtettem.
Üdv, Gábor
Mozog az adóantenna az erős széllökések miatt. A Buda-i várban a megszokott térerö van mind a két MUX-n. 50-50dBuV /320-320uV/.
Nagy széllökéseknél a müszeren ez az érték 42dBuV-ra /130uV/ esik le rővid idöre.
Én ennyit tudok.
Üdv, Gábor
Sziasztok, most vettem egy ilyen antennát:
http://forgat-sat.hu/webshop/image/three_star_digital.jpg (Inglar A2682)
Most bontottam éppen ki, és nekem ott azok a középső és az oldalsó ágakon lévő kis elempárok szinte mind egy kicsit szétállnak, tehát nem merőlegesek az ágak síkjára. (egymásra igen)
Ott a képen pedig egyáltalán nem látszik, hogy azoknak enyhe V alakban kéne állniuk...
Szerintetek visszahajlítgassam őket szépen merőlegesre mindegyiket, vagy esetleg azok direkt állnak úgy? (a képről nem ez látszik)
Pedig óriási vonzóereje volna egy ilyen csatornának. Az áruházak tudnak róla?
Legyen valami különbség a hagyományosan fogható választék és a DVB-T-n foghatóak között!
földfelszíni WayteQ MovieBox CX,
RTL2832U + DVB-T2 (Thomson),
Telekom kábel IPTV (...)
(már a monitor se katódsugárcsöves) - visszasírom
TV: egy Bravia és egy Philips (de az is kínai...)
Most, esőben, Bp. Lágymányoson, légvonalban mintegy 6-7 km-re DK-re a Széchenyi hegyi adótól, I. emeleten Inglar A2680-al is élvezhetetlen a 802 MHz :-( A minőség 5 és 30% között ugrál)
földfelszíni WayteQ MovieBox CX,
RTL2832U + DVB-T2 (Thomson),
Telekom kábel IPTV (...)
(már a monitor se katódsugárcsöves) - visszasírom
TV: egy Bravia és egy Philips (de az is kínai...)