Nekem egy amiko 8840 drága, de nem az ára miatt, hanem mivel egy korlátozott készülék (az ali3606 proci miatt) , a felvétel csak saját magával játszható le mással nem. Nekem akkor se kéne, ha fizetnének érte.
Más baja nincs, akinek nem számít a felvételi korlátozás, annak biztosan egy megfelelő korrekt kombó készülék.
A DVB-T2 tesztadásokat az Egyesült Királyságban kezdték először 2008-ban (ha jól tudom november/decemberben), még a hivatalos szabvány elfogadása előtt.
Nálunk nem ment volna a t2-ben való indulás, hiszen még így is sokan morogtak, hiszen a teszt mpg2 volt és még készülék sem volt kapható sehol, csak tesztpéldányok léteztek a fejlesztőknek/tesztelőknek.
Az mpeg4-es dvb-t készülékek kb. 4300Ft minimum árral voltak akkor 2008-ban, egy jó készülék kb 50000-60000Ft volt, két évet kellett várni, hogy 20000 forint alatt is legyen készülék.
Az ilyen cikkek, meg arra jók, hogy éppen legyen kit leszólni.
A technika fejlődik, de ne legyen már kötelező mindenkinek minden régi cuccot évente lecserélnie, ki tudja megfizetni az ilyen sűrű váltásokat.
Az AH az új kódolt csatornákat adhatja t2-ben, de akkor fel kell vállalnia a készülék árusítást is komolyabban, én nem hiszem, hogy most (jövőre mikor indul az újabb 2 multiplex) ezt bevállalja.
Az Osztrákok könnyebben megtették, hiszen, csak a saját simplitv boxukkal lehet nézni az adásukat (amit az előfizetésből szponzorálnak), semmilyen más t2-es készülékken nem megy, modulfogadóssal lehet megy, de ahhoz simplitv modul kell plusszban, ami CI+ rendszerű.
De tudtam... Megint megvetettek egy rakás beltéri egységet a birkanéppel, miután meg jól megtollasodtak, kitalálják az új szabványt... vegyél újat... gusztustalan ami itt megy, meddig kell még ezt tűrni?
Mutass egy országot, ahol T2 sugárzás volt 2008-ban! Még az MPEG4 is ritka volt, főleg errefelé!
Meglehetett volna a szabványváltás, menet közben, akkor meg azért menne a sírás-rívás, hogy új gépet kellene venni! Valószínűleg Te lennél a fő hangadó akkor is!
Azt azért ne mond, hogy 2008 év végére nem volt T2, most 2013 at irunk és most sem történt meg a teljes átállás.Ennyi erővel még az "átállás előtt lehetett volna egy szabványvátás T2 re", Sok tv-ben is csak az utóbbi időben van beépitett dekóder.Tudják az okosok, hogy mit miért.
"Kerülnek" bevezetésre. Nálunk meg már be van vezetve jópár éve. Abból is nagy felhördülés volt, hogy mi MPEG4-ben kezdtünk el sugározni. Nem is beszélve arról, hogy amikor mi indultunk, még nem is volt T2...
Lehet később a fizetőseket átrakják, dvb-t2 be , ugy is akinek van pénze előfizetgetni annak lesz pénze majd a későbbiekben uj dvb-t2 es boxokra is, ugye mert ez jó biznisz, el kell adni ezt is, azt is.
Nekem pont jó lenne, az ukrán csatornák miatt, meg a későbbi román csatornák miatt is, amiről azt hallani, hogy dvb-t2 es lesz, meg itthon is ki tudja meddig lesz dvb-t.Egy biztos 2020 ig nem kell fizetni egyelőre a mostani "7" csatornáért.Érdekes ez amugy, hogy körülöttünk mindenhol dvb-t2 kerül bevezetésre, addig itt csak a sima, jó az üzletpolitika.
Igen, csoda csak akkor lenne, ha FTA tartalomban lenne meghatározó bővülés, de erre szerintem az esély nulla. Ha belépne a piacra 4-6 HD csatorna, ami FTA-ban indulna a 2 új MUX-on, és olyan tartalommal, ami versenyképes, akkor lehetne a fizetős csomagokat lemondani. Addig viszont a MinDigTV főleg arra jó, hogy a közszolgálati HD elérését biztosítsa a fizetős csomag mellett.
Lehet de , csak rendelésre és jó drágán.
Kombó készülék: amiko alien2 triple pluss 2xdvb-s2 és dvbt-2/c tunerrel.
Az optibox raptor-hoz is kapni dvb-t2 tunert.
Azbox van dvb-t2 tunerral.
Sajnos ami elérhető, az a drága kombó/cserélhető tuneres készülékek, Szlovákiából vagy Ukrajnából lehet olcsón beszerezni.
Az amiko/goldenmedia x-finder is dvb-t2 képes, igaz nem tuner, hanem műszer. Mellékesen mit néznél rajta ?
Az Osztrákoknak van t2 adásuk de, csak a saját simplitv boxukkal megy, a Szlovákoknak is kódolt a t2 adásuk.
Az Ukránoknak és a Szerbeknek van még t2 adásuk, de tudomásom szerint, csak a határ közvetlen közeléből lehet elérni nagy antennával.
A 36461 számú hozzászólásom után másnapra már ki is javították illetve két időtartamra bővítették a frekvencia.hu oldal táblázatát, ami egyébként roppant jó és tökéletesen próbálja lekövetni a digitális átállás szövevényes menetét: DVB-T műsorszóró adóhálózat
Magyarország (HNG). Gratulálok hozzá.
A javaslatom az lenne, hogy minden egyes táblázatból ki kellene szedni a lekapcsolt analóg adókat, úgysem érint illetve érdekel az már senkit. Ennyivel is egyszerűsödne már az "életünk".
Az alábbi táblázatokra gondolok:
Televízió hálózatok (analóg)
HNGTV-LISTHNG <<<<----analóglekapcsolás
m1Magyar Televízió 1 gerincadó hálózata<<<<----analóg lekapcsolás
m1Magyar Televízió 1 átjátszóadó hálózata<<<<----analóg lekapcsolás
tv2TV2 gerincadó hálózata<<<<----analóg lekapcsolás
tv2TV2 átjátszóadó hálózata<<<<----analóg lekapcsolás
RTL Klub logóRTL Klub gerincadó hálózata<<<<----analóg lekapcsolás
RTL Klub logóRTL Klub átjátszóadó hálózata<<<<----analóg lekapcsolás
Teljesen egyetértek amit írsz !
Pilismarót-Dunaparton nagy nehézségek árán sikerült Nagy-Hideg hegy vételét megoldani. Profi antenna, erősítő stb. Attól tartok hogy Nagymaros esetében az adó teljesítményével lesznek problémák ! Föltesznek majd 0.1- 0.2 kW ERP-s adókat, az nem sokat fog segíteni.
Feltételezés amit írok !
Ne legyen igazam !!
Muxok ide muxok oda azért maradjunk a földön.
A Mindig Tv 2014 nem fog előrántani még pluszba 10-15 HD adást és még melette 10-20 újabb adót versenyezve a Digi vagy UPC kábel kínálattával.
Ezért nem gondolom hogy itt valamiféle csoda lesz kibontakozóban, de szívesen csalódom.
Egedi [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2013-08-17 15:21:50]
A budapesti adók a hegyek által takarásban vannak, nekem nem sikerül a vételük. A Nagy-Hideg-hegyi adó szintén takarásban van, a visegrádi hegyoldalt megcélozva a visszaverődő jel irány érzéketlen erősítős nagylepke vagy erősítős háromágú antennával vehető, de a vétel nagyon zavarérzékeny (vasút, időjárás, lombos fák). A váci átjátszóadó szintén takarásban van és kicsi a teljesítménye. Hála a döntéshozóknak novembertől a nagymarosi átjátszóadó is átáll digitálisra. Ez várhatóan megoldja Verőce, Kismaros, Visegrád, Pilismarót, Dömös és részben Zebegény valamint Szob ellátását. Nagymaroson akik rálátnak az adóra (hacsak nem ellát felettük az adó) szintén örülhetnek, sokak viszont ismét csak a Visegrád irányából visszaverődő jelek sikeres vételében bízhatnak.
Évtizedek óta sokan a kékesi adó analóg adásait vesszük, ha a digitális adás nagyobb teljesítményű lenne, akkor ez az adó továbbra is a legjobb megoldás lenne számunkra.
Egyetértek. Kékesen is kell antennát cserélni, nem csak korlátozva van a kisugárzott teljesítmény?!?!
A K44 és főleg a K39 teljesítménye (15,5 és 7,6 kW) érthetetlenül kicsi az eddigi nagy analóg lefedettséghez és a többi digitális gerincadó teljesítményéhez képest.
Itt a Dunakanyarban, 80 km-re a toronytól sokan vesszük az analóg adást, pld. erősítős nagylepke, vagy nagy nyereségű Yagi antennával.
A digitális vétel tapasztalataim alapján csak utóbbival működik elfogadhatóan. Legjobban a K69 a 30,9 kW, legkevésbé a K39 a csekély 7,6 kW miatt. Ezért várjuk sokan a teljesítményemelést.
Tegnap óta nekem lekeresi a B muxot, pedig, nincs is lefedettség. :D
Törzstag
Leíratkozott felhasználó
36478. Elküldve: 2013-08-16 20:39:30,
MinDigTv
[22698.]
Az NMHH-s csatorna PDF alapján Budapestnél még van egy UHF34-es csatorna, ami szabad. Meg akkor ott van még az ex RTL Klubos UHF24-es, ami szintén szabaddá vált most már. Az ex TV2-es UHF58-ra megy le a mostani C MUX az UHF62-ről, azaz így az nem lesz szabad. Meg van még az ex M1-es UHF41-es, ez akkor azt jelenti, hogy Budapestnél a jelenlegi 3 MUX mellé még további 3 MUX jöhet fel. Ebből ugye 2 még az AH-jé, és egy meg gondolom körzetieknek lesz. Ez akkor legalább még + 15-20 új TV csatorna. Gondolom most a 3 ex analóg adó átállítása, és antenna cserék vannak folyamatban, és utána indul a további 2 MUX az AH-tól. Hát jövőre nagy zsongás lesz a média piacon, nem érdemes akkor most további hűséget vállalni a jelenlegi kábeles, vagy műholdas szolgáltatónál.