Igen, abban bízom, hogy az átvétel után (persze ez nem azonnal lesz, mert az exVoda+Digi+AH ügyfelek is elég nagy falat nekik, nemhogy még ez a kb 155 ezer Direct One műholdas efi) amikor eljutnak a Direct One-tól átvett ügyfelekig, akkor ha a kártyákat nem akarják ONE műholdas boxra cserélni (mivel Digi kábeles területen lakom), legalább a Direct One-os szolgaboxos szerződésem megtarthatom.
A tavalyi közleményből nekem az jött le, hogy itt sem lesz automatikus csomagváltás (ahogy a Diginél vagy a MindigTV Prémiumnál), vagyis a Direct One által kínált Smart és Plus kvázi egy lezárt csomag lesz, amire már szerződni nem engednek, de a benne lévő előfizetők azt kapják, amit eddig - legalább is egy darabig, amíg a hűségidős szerződések kifutnak, ha pedig valaki váltani akar ONE csomagra és azt mondjuk mobil előfizetéssel kiegészítené, kap egy kis kedvezményért cserébe (árukapcsolás), az majd megteheti.
A ONE ÁSZF-ben benne van, hogy kábeles szolgáltatási területen új műholdas szerződéskötésre/telepítésre nincs lehetőség, e miatt semmiképp sem akartam kivárni a tulajváltást és a Samrtkártyák sorsát.
Köszi szépen, működik.
Kérdőjelként maradt a beltéri hátsó részén található hálózati Rj-45 csatlakozó funkcionalitása. Szervíz csatlakozásra vagy internet csatlakozásra szolgál . . .
de ezzel gondolom csak azt éred el, h talán megtarthatod a DO-féle szolgaboxot, de a csatornakÍnálat nyilván átvált arra, amit a ONE kínál.
viszont a CAM-os/szoftcames és saját boxos megoldás elég reménytelennek tűnik. hacsak valami csoda folytán nem maradnak meg tényleg ezek a most használatban lévő irdetós kártyák.
Így igaz, azok még a Smartkártyás csomagok voltak. Mondjuk tavaly ősz óta megint hűségben vannak, így a hűség végéig biztos nem nyúlhatnak hozzá. Aztán meglátjuk.
Így van, bár azok nem Online tévés, hanem Smartkártyás csomagok, amit még anno a UPC Direct vezetett be.
Biztos ami biztos, én kötöttem még egy szerződést a Direct One-nal (még mielőtt lezárnák az értékesítést), ma jöttek meg a szolgaboxok, nagyon gyorsan és egyszerűen ment a beüzemelés. Kaon MZ-52 jött. Mivel ez Nagrás, abban bízom, hogy ha egyszer eljut oda a történet, hogy a ONE hozzányúl, egyszerű átkonvertálással kap egy új CAID-ot (ahogy a DIGI RO/HU szétválásnál ment). A Smartkártyák biztos nem fognak túlélni egy olyan akciót, azokat tuti kiheréli majd idővel az új tulaj, ráadásul mivel a lakcímemen van vezetékes ONE, lehet, hogy a kártyák helyett már szolgaxokra se akarnák kicserélni azt a szerződést. A két kártya megy, ameddig megy... Így most a szolgaboxokból a nagyi is kap, neki is lesz műholdas tévé. Örült a hírnek, pláne amikor meghallotta, hogy itt nem csak Sláger TV van, mint a MindigTV Prémiumban és visszakapja Izaurát is. Remélem, megbartátkozik ezzel a boxszal, a MindigTV Prémiumhoz nem volt neki, az CI+ modullal megy, közvetlenül a tévébe helyezve.
Igen, lehet ez is ugyanúgy lesz mint a régi csak kártyás előfizuknál, hogy azok még mindig ketyegnek. Nekem is két ilyen kártyám van még, szépen működnek.
köszi!
az ügyfélszolgálattal beszéltem, és ők azt mondják, a meglévő előfizetők számára nem lesz változás, konkrétan az online tv-sek kártyái is ugyanúgy fognak működni, mint azelőtt. de hát persze, ezeket könnyű így megígérni, fenntartásokkal fogadom.
azért most belegondoltam, ha ez úgy fog végződni, ahogy nem szeretnénk, akkor gyakorlatilag ami a műholdas vételt illeti, a hivatalos előfizetés saját boxszal akkortól megszűnik
Szerintem Online szerződést nem lehet átváltani műholdasra, le kell mondani és műholdas szerződést kötni. Ügyfélszolgálatot kérdezd meg.
Arról nincs infirmáció, mi fog történni az online csomagok mellé adott kártyákkal.
Ha már elkészítetted a menüben a kedvencek listádat, állj egy adott csatronára, nyomd le az OK gombot. Ez bedobja a csatornalistát. A bal navigációs gombot nyomd meg, ott tudsz választani a TV csatornák, Rádiócsatornák és az általad létrehozott Kedvencek listák közül.
vajon arra van lehetőség, vagy érdemes egyáltalán ilyenben gondolkozni, h meglévő online tv (+kártya) előfizetést műholdas tv-re "váltani", h a szolgáltatóváltás után is működhessen? (feltéve, h ellenkező esetben az ilyen online tv mellé kapott kártyákat lekapcsolják)
Azért linkeltem mindkét szolgáltatást külön, mert az Online csomagok (Smart Now és Plus Now ) kevesebb csatornát tartalmaznak és nyit a kártya, mint a műholdas szolgáltatás (Smart és Plus csomagok) keretében a szolgáltatói box.
CI+ modul már rég nem elérhető, kártya csak az Online tévécsomagok mellé érhető el. Annyit hozzá kell tenni, hogy az Online csomagok előfizetőit (ha kapott valaki kártyát, ha nem), nem veszi át majd a felvásárlás után a DIGI, ők maradnak Canal+ előfizetők, így hogy a szolgáltatás átvétele után azokkal a kártyákkal mi lesz, az egy jó kérdés...
A 2024.12.31. ÁSZF-ben benne van, rákérdeztem levélben mert megrendelésnél nincs ilyen opció, de még nem jött válasz,.
"Az Előfizető jogosult a Szolgáltatást a Szolgáltató által biztosított mediabox nélkül igénybe venni, amely esetben a
Szolgáltató a dekódoló kártyán kívül egyéb beltéri egységet nem biztosít az Előfizető részére. Ebben az esetben a
Beltéri egység az Előfizető által megrendelt dekódoló kártya. Ez esetben a Szolgáltatás beüzemeléséhez az Előfizető
köteles rendelkezni saját kültéri egységgel, előre kiépített, a kültéri egységet és a Beltéri egységet összekötő
hálózattal (megközelítőleg 75 Ohm árnyékolási csillapítással rendelkező (dualshield azaz kettős árnyékolású)
csavaros vagy roppantós F-csatlakozóval ellátott koax kábel), valamint saját beltéri egységgel vagy a
Végberendezéshez csatlakoztatott vagy abba beépített CI/CI+ modullal. Az Előfizető a Szolgáltató által biztosított
Szolgáltatást mediabox igénybevétele nélkül kizárólag IRDETO ICE kompatibilis saját beltéri egység, illetve CI/CI+
modul és CI/CI+ kimenetellel rendelkező televízió készülék útján tudja igénybe venni.
...
Amennyiben a mediabox nélküli Szolgáltatás igénybevétele esetén az Előfizető a Szolgáltató által rendelkezésére
bocsátott dekódoló kártyát (beltéri egység) a Szolgáltató partnereitől (a forgalmazói pontokon) veszi át, akkor a
Szolgáltató partnerei az Előfizető kérésére a forgalmazói ponton ellenőrzik a kártya működőképességét. Amennyiben
másképp rendeli meg a kártyát, úgy az ellenőrzésre beüzemelés előtt nincs lehetőség"
A Viasat Expore HD december 31-én távozott, ez volt a magyar reklámos változat.
A Viasat Explore CEE SD, ha jól emlékszem, tavaly májusban került ki a Direct One és a freeSAT CZ/SK kínálatából. Direct One előfizetőknek nincs Viasat Explore, csak a Focus Sat és a Digi efiknek van román reklámos, azon van magyar hangsáv is.
Ezen a TP-n csak ezt a Viasat Explore-t találtam:
Viasat Explore.
Viasat Explore RO
Egyiket sem nyitja Irdeto módban.
Nálad milyen módban nyílik és melyik csatorna?
----------------------------------------------------
Panasonic TX-L42D25 LCD TV DVB-T,beépített DVB-S/S2, VU+ Uno 4K SE; Gibertini alu 100-as (1W) és Maximum E85 multifókuszos parabola.
Új vagyok a pályán azaz a Direct One-nál, Telekomtól jöttem ide. Elég gyorsan elrendeződött a váltás, kaptam 2db. KAON MZ-52-t most ott tartok, hogy a Kedvenc listámat szeretném előcsalogatni a távirányítóval, de nem megy, hátha valaki közületek tudja. Ugyancsak érdekelne a távirányító HOME, LIBRARY, valamint az összes színes gomb funkciói. Quick útmutató nagyon gyorsan átugrotta ezeket és persze a többi szöveg is semmitmondó. Ja, még az is érdekelne, hogy a beltéri hátsófelén lévő Rj-45 hálózati csatlakozónak milyen szerepet osztottak. Előre is köszönöm a válaszaitokat.