Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[2.]
Ez mind igaz is, DE ha ennyi a gond van akkor miért volt olyan fontos teleaggatni minden felesleges figyelmeztető szöveggel és logoval a hazai tv-k képernyőit. Akik ezeket kitalálták azoknak nem az lett volna fontosabb amiket írtál, mint ezeket a hülyeségekre kötelezni a csatornákat?
De ha ezekre nem sajnálták az időt és apénzt akkor a helyreállításra sem kéne!
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[3.]
Igazából miért van szükség közszolgálati csatornára?
Miért ne lenne elegendő államilag támogatni egyes közszolgálati műsorokat? (pl. támogatást adni mondjuk a tv2-nek, amiért meghatározott időpontban leadja a református egyház műsorát, vagy a szerb kisebbségi műsort, és a frekvenciabérleti szerződésben kikötni, hogy havonta ennyi és ennyi állami közszolgálati műsort kötelesek leadni.)
A meglévő infrastruktúrát pedig bérbe- vagy eladni kereskedelmi befektetőknek.
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[4.]
Hát, ez így elég gyengére sikerült. Nagyjából kidolgoztál néhány marginális kérdést, mint korhatárkarika vagy a csatornalogó kérdését. Komolyan azt gondolod, hogy megoldódnának a magyar média problémái, ha ezt a pár dolgot szabályoznánk?
Mi legyen a köztévé finanszírozásával? Hogyan lehetne elérni a politikától függetlenedését? Hogyan lehetne kordában tartani a kereskedelmi adókat, betartatni velük a közszolgálati kötelezettségüket? Hogyan lehetne "értékesebb" műsorok gyártására, sugárzására kényszeríteni őket? Hogyan kellene szabályozni a tulajdonlás kérdését, megakadályozni a monopóliumok, az egyoldalú tájékoztatás kialakulását? Hogyan lehet elősegíteni a korszerű technológiák terjedését olyan területeken is, ahol az egyébként gazdaságilag nem kifizetődő? Hogyan lehetne tényleges versenyt kialakítani pl. a kábeltévé piacon? Hogyan lehet megoldani a frekvenciák igazságos(abb) elosztását? stb stb
Ha majd ezekre a kérdésekre meglesz a válasz, akkor érdemes beszélni korhatárkarikákról meg logókról.
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[5.]
Szerintem meg csak azokat az embereket kéne elküldeni akik mindezt megalkották és csinálják (mert a munkájukat rosszul végzik, tehát el kell küldeni őket) és már új emberekkel bizti lenne némi változás.
***************************
VU+ DUO 4K SE , Panasonic VIERA TX-65GZ950E OLED DVBS2/C/T/T2, Gibertini OP100L, Inverto Black Ultra Twin LNB, Amiko DM3800 MOTOR
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[6.]
Movi fan!
Hidd el, hogy sok normális ember is olvassa ezeket az oldalakat, akit csak érdekel egyáltalán a televíziózás, a műholdas technika, legyen az amatőr vagy bármi más. Ezek az oldalak
azért vannak, hogy megosszuk másokkal gondolatunkat, véleményeinket, természetesen
a Sat.hu témakörében. Egyébként engem is és még sok embert foglalkoztat ez a törvény.
Úgyhogy nem kell foglalkozni ilyen megjegyzésekkel. Én speciel egyet értek vele.
Ha jól tudom jelen pillanatban az EU előírásra fogott jelenlegi médiatörvény azért hibázik, hisz kint a fizetős csatornák esetében nincs a sarkokban jelzés, míg HBO-n van.
Sok esetben lógó sincs. Akkor azt hiszem a törvény nem is EU –s normás.
Na mindegy szóval sokakat érdekel, úgyhogy fel a fejjel és írj.
Amiko A4, VU+ UNO 4K SE,DiSEqC SRT DM 2100 motor 90-es tükor és WaveFrontier T 90.
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[7.]
Hello
Nem ertem az egeszet, nem lehetne egyszeruen csak ugy, hogy van egy 18 even feluli es kesz, es ezt le lehet adni mondjuk 22-tol, aki meg alatta van es meg nem alszik az ugyis csinal hasonlokat, es akkor semmi ertelme sem lenne a karikaknak, amugy sem ertem az egeszet, most azt gondoljak, hogy egy mai fiatal nem jut ezekhez a filmekhez hozza, ez azert egy kicsit naivsagra vall, na ennyi, amugy meg nem rajtunk fog mulni a dolog es ugy igazan nem is erdekel :)
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[8.]
Mi az a megaplex?
VKaroly
A fenti gondolatmenet a személyes véleményemet tükrözi és nem tekinthető az általam képviselt cégek, vállalatok, egyéb szervezetek hivatalos állásfoglalásának az adott témakörben.
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[11.]
Ne bántsátok ezt a szegény Moviefant.
Jó szándékú hozzászóló Ő,csak az a baj(már többször elmondtam),hogy ez nem döntéshozó,hanem amatőr műholdas fórum,nekünk hiába mondja ez a szegény kaffkai hős a jobbító dolgait.
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[12.]
De szerény véleményem szerint több sat-tal foglalkozó emberke itt azért nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal mert NEM IS NÉZI azokat a csatornákat. (amikről szó van....)
Őszintén szólva én se nagyon nézek magyar csatornát 1-2 kivétellel.
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[13.]
T. kg2591!!!
Ha már templomba nem is jársz legalább ilyen csúnyán ne fogalmazz,"az Esztergomi Bazilikában szentmisét tartanak a balfaszoknak és a topáknak".
Egyébként meg mit cseszegetitek azt a szegény embert, legalább egyvalakit érdekel Magyarországon hogy milyennek kellene lenni e a kkv-nek,és milyen csomagokat kellene összeállitani,mert a mostani állapot csapnivalo,ésha senki sem tesz semmit marad is ez az igen csak gagyi kinálat.
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[14.]
"a műholdas televíziózással kapcsolatos kérdésekre válaszoltam"
Bocsánat, lehet rossz a memóriám, de szerintem meglehetősen ritkán előzte meg kérdés a te hozzászólásaidat.
VKaroly
VKaroly
A fenti gondolatmenet a személyes véleményemet tükrözi és nem tekinthető az általam képviselt cégek, vállalatok, egyéb szervezetek hivatalos állásfoglalásának az adott témakörben.
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[15.]
franciáknál figyelmeztetés _és_ logó is van általában (mivel náluk az ottani ortt [csa] csak ajánl, nem kötelez...) De pl. a legalsóbb kategória a -10 logóját nem kell állandóan kint hagyni, csak 10 percig, aztán minden reklám után 5 percig.
Így nézne ki egy, a modern kor vívmányait figyelembe vevő médiatörvény
[16.]
Kezdetnek elég lenne a sárga karikákat eltünteni.
Az euban tudtommal vagy valamilyen logo a sarokban vagy figyelmeztető szöveg a film elött, de hogy mindkettő!?
Mondjuk ilyen kis (-16), vagy piros x stb karikák, logok a francia tv-knél is látható, a fizetősöknél is.