Nagy gond lehet a film körül, mert egy hete a rendező is lelécelt. Mondjuk csak 1x tudják eladni azzal, hogy véresebb az átlagnál és trágár. Másodjára valami nagyobbat kell gurítani. Nem tudom mi lehet a baj, de szerintem nem tudják, hogy milyen irányba vigyék. Mivel ugye az X-Men se muzsikált jól legutóbb és egy csomó áthallás volt a Deadpoolban ezt illetően, így érdekes a dolog.
Alan Silvestri-re visszatérve, azért is lóg ki a sorból, mert ott a film kicsit sem volt félvállról véve, a zene szempontjából sem, így ott más okból kifolyólag sikeredett ennyire jól az aláfestés. A készítők elmondásai alapján a rendező, Robert Zemeckis kérése Silvestri felé ugyanis az volt (hivatkozva arra, hogy nincs túl sok mozgalmas jelenet a filmben), hogy a zenével tegye izgalmasabbá, "látványosabbá" a mozit.
Hans Zimmer-nek meg, igaz, nem a kezdeti éveiben született meg a Muppet muzsika (amelynél, szerintem, ő is békén volt hagyva, hogy szerezzen valami kedvére valót), viszont elég szépen, kiszínezve zsúfolta össze a kreativitását, amit aztán szépen végig is vezetett a Gladiator, Spirit, Last Samurai zenéken át egészen a POTC-ig. És emiatt hoztam be őt is a Debney-Powell hasonlatba :)
1. Mindkét zeneszerző a kezdeti éveiben jár,
2. szinte a teljes kreativitását azonnal be is veti, amit többek között amiatt is megtehet (szerintem), mert ...
3. ... ez a két film (bár a Hocus Pocus-t nem láttam) van annyira jellegtelen és komolytalan, hogy a készítők a zene terén nyilván közel teljes mértékben hagyták, hogy azt komponáljanak hozzá, amit csak akarnak.
Én így látom, s ezzel a filmzene külön hallgatósága nagyon is jól járt. Hallgasd meg mondjuk Hans Zimmer Muppet Treasure Island szerzeményét, vagy egy másik véglet példával élve: figyeld meg Alan Silvestri felhozatalában, hogy mennyire a pályája elején rukkolt elő a BTTF aláfestésével, amit szinte sosem tudott megugrani (s azért említettem végletpéldaként, mert Debney-re és Powell-re ez nem igaz)
Giacchino Doctor Strange-én nem sokat változtatott a film megtekintése. Az a bajom vele, hogy hiába minőségi kalandzene, a szerző kissé túltolta a biciklit és a kelleténél nagyobb szabású lett. Nem rossz így se, de azért valamivel többet vártam tőle. 7/10
Viszont most hallgatom Newton Howardtól a Fantastic Beastset, ha már a kiadó feltöltötte a YouTube csatornájára. Másabb, mint a korábbi Potter-muzsikák, viszont ízig vérig klasszikus kalandmuzsika Howardtól, és néha olyan érzésem van, mintha a 90'-es évek egy elfeledett kalandzenéje került volna elő. Egyelőre képek nélkül 8/10, de annak nagyon erős.
Köszi az ajánlót, mondjuk a lista második fele ismerős, és mégiscsak akadt benne két horrorzene, amit korábban mégis hallottam már, de aztán többet nem vettem elő, bár a Sinister remix tétele (ami, ha jól tudom egyébként is Young műve) gyakori hallgatni való. Szerintem a Creation-nal kezdem, mert arról több felől is jó kritikákat olvastam.
[előzmény: (24023) Kulics László, 2016-11-01 08:17:34]
a 'hocus pocus' nekem titkos kedvencem, nem nagyon szoktam hangoztatni, de imádom :) elsők között vettem meg az intradás kiadást még három évvel ezelőtt. debneytől nálam a másik abszolút favorit a 'the scorpion king', de nagyon szép a 'the stoning of soraya m.', és én csípem a valszeg viccnek szánt 'komodo'-t is.
Hallgatta már valaki Debney-től a Hocus Pocust? A héten akadtam bele és lefagytam tőle mennyire zseniális :) A filmet imádtam gyerekként, hétvégén megnéztem, hát 'kopott' az élmény rendesen :DDD De a zenéből rendeltem egyet, fantasztikus! Ez a Debney gyerek kezd a szívem csücske lenni, a Cutthroat Island, Jobs, Lair trió meglehetősen erős a Hocus Pocus mellett :D
Ami infó volt a zene keletkezéséről, azt igyekeztem beletenni, de annál bővebbet a felkereséssel kapcsolatban nem találtam, mint amit beleírtam. :)
A nyakon vágó kategória még nem született meg, mert nem a tetlegesség a fegyverünk, hanem ajánlással igyekszünk kedvet csinálni
Komolyra fordítva: a pontozásokkal - még ha szubjektív, ízlésből adódó dolog is - igyekszünk jelezni, hogy milyen egy zene - azért az egy-két pontosokat is érdemes meghallgatni, nemcsak a 9-10-eseket :)
Young munkásságával én kellően elfogult vagyok, ezért gyakorlatilag az egészet tudnám ajánlani neked , de az alábbiakat mindenképpen (azokról nem beszélve, amiket te már szóba hoztál):
Hellraiser I & II
Jennifer 8
The Fly II
Murder in the First
Species
Murder at 1600
The Man Who Knew Too Little
Urban Legend
Hard Rain
Entrapment
Bless the Child
Something the Lord Made
The Exorcism of Emily Rose
Drag Me to Hell
Love Happens
Creation
Sinister
Priest
Minden jó, ha a vége jó. Ezért mondok egy negatívumot, és aztán gyorsan el is lehet felejteni! :)
Szóval, kár, hogy nincs egy klasszikus értelemben vett főtémája a The Monkey King-nek, de ezzel le is tudtam a siránkozást :) Jöhetnek a pozitívumok.
Az addig oké, hogy 9 meg 10 pontozzátok a zenét, főleg ezt, de kérdem én, miért nincs egy nyakon vágó kategória is? :D Úgy értem, a tisztelt hallgatóságot (minket, engem) észhez térítendő "nagy leves" :), hogy hé, aki filmzene-rajongónak tartja magát, az mindenképpen pörgesse végig az emlegetett albumot? :) Na jó, persze viccen kívül, egyébként is ízlésekről beszélgetünk, s mindenki a sajátjáról próbálná győzködni a másikat, azonban itt pl. szerintem tényleg nem kellene győzködni senkit :)
1. Engem ugyan nem szoktak zavarni a huszon-harmincon felüli track-kel rendelkező művek, főleg akkor, ha úgy van megcsinálva, hogy valójában egybemosódik, és csupán a kereshetőség kedvéért vannak túlságosan tagolva. Mindettől függetlenül rég hallgattam már 15 tétel darabszám alatti muzsikát, és ez most nagyon jól esett.
2. Végre egy olyan album, amiről különösebben nem lehet számot kiemelni abból a szempontból, hogy tényleg egészében, elejétől a végéig magával ragadó.
3. Az előző ponthoz kapcsolódóan jut eszembe, hogy közre játszhat benne az, hogy Young-gal a hangulathoz írattak zenét, nem pedig a jelenetekhez, és így utólag belegondolva, néhány "odaátról" hallgatott korábbi zene is emiatt lehet ilyen, azaz a hangulatot remekül tükrözi az aláfestés, viszont majdnem mindegy, hogy melyik milyen jelenethez tartozik. Viszont olyan sokat azért nem hallgatok ilyenekből, így ez a két Young szerzemény kifejezetten jó, hogy további pluszként rám talált. A film kapcsán amúgy sem lett volna semmi esélye, mert az ilyeneket nagyon nem bírom nézni, egyszerűen nem értem a kínaiak ehhez hasonló embereket repkedtető alkotásait. Jackie Chan jóval másabb, sőt, kedvenc is, bár egészen más tészta.
Tudom, ígértem, hogy nem lesz több negatívum, viszont az album legszebb motívuma a több, mint negyedórás összeállítás utolsó 4 perce, amit ha hallgatni kívánok, mindig oda kell tekernem, ilyenkor jobb lenne a tagoltabb track-ek általi szerkesztettség. Az emlegetett "Niu Mo Wang, the Bull Demon King" tehát számomra is az album legjobbja, szépen végigpörgeti a fantáziámat, majd a legvégére a szívemet szorongatja meg :) Emellett még az "Erlang Shen, the Three-Eyed Warrior", valamint a "Tieshan Gongzhu, the Princess Iron Fan" nyűgözött le, annak ellenére, hogy azt is szóvá tettem, hogy nyitányostul-lezárásostul nincs benne igazán kiemelendő pont... Tényleg tessék szépen az egészet meghallgatni annak, aki még nem tette :)
A második rész zenéje nekem nem jött be annyira, mint az első, de nem azért, mert rossz lenne, erről szó sincs! Így igazából pont fordítva vagyok többőtökkel, mert szerintem az első lett a jobb :) Bár a "Guanyin, the Goddess of Mercy" és a "Bái láng má, White Dragon Horse" tételek kapcsán fogalmam sincs, hogy ki az, aki ne nyalogatná meg utána mind a két fülét :)
Valamelyest persze leírtátok az oldalon, hogy miként is került Christopher Young az alkotógárdába, hogy a készítők akartak hollywoodi szerzőt, de attól még továbbra sem értem, hogy miért pont őt. Hiszen Paul Talkington nyilván csak azt ajánlja, akivel jó ideje szorosabb munkakapcsolatban áll. Vagy volt esetleg más is, aki után érdeklődtek? Illetve még Young részéről nem értem a dolgot, hogy erre a felkérésre hogyan is tudott lehetőségként tekinteni, vajon mit látott ebben akkor?
Persze mindez legyen az én bajom, most így legalább örülhetek, hogy van mit hallgatni a nagyon jó muzsikák között :)
Még egy utolsó elgondolkodni valóm azért támadt. Horrorfilmeket nagyon nem nézek, de zenéket sem igen hallgatok ilyeneket, így nem csoda, hogy Young-ot különösebben nem ismerem, bár a The Core és a Spiderman III. így is többszöri hallgatásra született, viszont csupán kb. ennyi ismeretében is bólogatni tudok arra a hasonlatra, hogy a két The Monkey King aláfestés a szerző Star Wars-a.
Legutolsóként pedig jöhetne pár hallgatni való tipp CY-tól :) [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2016-10-30 22:06:00]
A tippem simán valami Bernstein kompozíció lett volna.
De tudom, mert különösen kedvelem a katona zenekarok fellépéseit, hogy mindig olyan repertoárjuk van, aminek java része külön ezekhez íródott indulókból áll, s ezek szinte sosem konferálódnak, vagy ha igen, annyira ismeretlen nevekkel, hogy már akkor egyből el is felejtem, vagy nem is értem a nevet.
Ennél a zenénél sem keresgéltem hát a western muzsikák között, hanem lefuttattam rajta egy keresőt, melynek a találatához eléggé nagy esély volt, mert annyira szépen, tisztán szól a linkelt felvétel. Így találtam meg :)
[előzmény: (24014) Bíró Zsolt, 2016-10-28 06:55:52]
Jó, hogy a Batman-t felhoztad példaként, mert a napokban pont ennek (mint filmnek, nem zenének) a kapcsán kezdtem el gondolkodni a filmzenék megítélésén.
Ugye nyilvánvaló, hogy akik "szintet lépnek" (ha így nevezzük), azoknál átalakul a folyamat azzá, hogy előbb hallgat szinte minden zenét a film előtt, s majd utána következik az, hogy megnézi hozzá a filmet :) Mint mondjuk nekem nemrég John Powell Pan-ja.
Viszont elképzelhető (átgondolva a saját szempontjaimat), hogy mégsem ez az elsődleges abban, hogy néhányan (köztük én is) másképpen ítélem meg a mai felhozatalt, mint a régieket. Mert igen, az igaz, hogy régen tematikusabban közelítették meg a szerzők a műveiket (voltak karakterekhez, szereplőkhöz köthető tételek, voltak eseményhez, voltak érzelmekhez pl. szerelmi szál, meg aztán maga a Main Title).
Viszont, és ehhez jön a Batman-hasonlat, maguk a filmek sem annyira sarkosak ma már, mint egykor, jóval összetettebbek, melyek talán hihetőbbek, de kevésbé lehet értük egyértelműen, gyermeki módon rajongani. Ehhez pedig elég megnézni az embereket az utcán, akik Batman jelét viselik ruhájukon, táskájukon, vagy bármin. De tényleg, hány emberen láttátok már az új Batman-jelet? Mindenki csak a régi sárga-fekete változatot hordja. Tehát a lényeg, hogy maguk a filmek is olyanok ma már (pláne ebben a töménytelen, egymást gyorsan lenyomó felhozatalban), hogy egyszerűen zseniálisak, reálisabbak, átérezhetőbbek, ám hiába, mert így meg nincsenek annyira letisztulva, hogy egyértelműen lehessen bármelyik iránt is függetlenül attól, hogy felnőtt fejjel, de gyermeki rajongást kifejezni (az animációs mesék nálam, de talán mindenkinél kivételek, mert azok szerintem a kezdetektől fogva nagyon jól elkapták a kettő közti átmenetet mondanivalók, megvalósítás tekintetében egyaránt).
Nálam a filmzenei érdeklődés nagyjából az Indy filmek VHS korszakától kezdődtek, amihez persze szükségeltetett az is, hogy előtte is szerettem az ének nélküli (akkor így mondtam) muzsikákat, komolyzenét is, csak azok valahogy nem az igaziak voltak a kivételektől eltekintve. A BTTF meg a Jurassic Park viszont már végleg elindította az azóta is töretlen vadászatot :), ami bár (ahogy a napokban tárgyaljuk is) átalakult, de egyszer kétszer még azért előfordul ez a féle sorrend. A legutóbbi nekem az End Of The Spear c. film volt, aminek a zenéje sikeresen be lett szerezve, de a legjobb zene meg nem is került fel rá, óóó :( s majdnem olyan érzést keltett bennem, mint annak idején, mikor legelső lemezként kézbe vehettem a BTTF első részének betétdalos kiadványát, amit egy idővel megszoktam ugyen, de nem értettem, hogy akkor már a Mr. Sandman hogy a francba maradhatott le, hogy aztán lehessen kutatni külön a megfelelő verzió után, vagy mondjuk a Johnny B. Goode miért nem a filmben elhangzó vad befejezést kapta? Ej, na sebaj :)
A Batman-logó egyik érdekessége (de csak nekem, mégis megosztom további untatásotokul :D), hogy gyerekként sosem értettem, miért egy ennyire hiányos fogazat a bőregér jele? :D De tényleg, nagyon sokáig sehogy sem tudtam belőle kivenni a denevért, hanem csupán azt, hogy fölül van három fog, a középső valamiért kisebb és törött is, alul meg kifele ferdülnek az őrlők, hát mondom nem is annyira ijesztő ez a vámpír-fogazat :D
Szerintem törvényszerű, hogy először mindenki a film irányából közelít a műfajhoz és akit elkap, az egy idő után
a filmek elhagyásával "szintet lép". Anno ugye nem is volt nagyon más lehetőség. Konkrétan emlékszem is, mely
filmzenék révén, mely szerzőket szerettem meg és követem azóta is. Pl. Elfman (Batman, 1989), Zimmer (Days of Thunder, 1990),
Williams (Home Alone, 1990), Shore (Silence of the Lambs, 1991). Morricone volt első, akit filmek nélkül ismertem meg. Volt egy
Film Hits válogatás magnókazetta tőle, amit rongyosra hallgattam.
Ezeket a zenéket a moziélmény után évekig nem láthattam újra, a dallamuk mégis megmaradt a fejemben. Ennek hatását mai napig érzem,
könnyebb megkedvelnem azokat a zenéket, amelyek instant fülbemásznak és nem csak többszöri hallgatás után érnek be.
Ha kivesszük a kalapból a filmzenékkel komolyabban foglalkozó emberkéket, akkor megfigyelhető, hogy továbbra is a régi trend érvényesül.
Elég csak összevetni a Zimmert és Howardot. Utóbbinak szerintem kevesebb filmjét ismerik az emberek, kevésbé felismerhetőek (slágeresek)
a művei és emiatt nálunk kisebb közönség előtt fog majd játszani.
Az nem kérdés, hogy mindannyiunknak van ilyen példája. Azonban szerinted ezek nem inkább a szabályt erősítő néhány kivételhez tartoznak? Mert nyilván lehet sorolni akár jó párat, de még így sem annyit, ami az összesen hallgatott albumok számát tekintve százalékosan mérvadó lenne (legalábbis magamból kiindulva).
Ellenben azt megjegyzem, hogy nálam is átfordult a sorrend a zenék film előtti megismerésének irányába, hogy szinte mindent még a film előtt hallgatok meg.
Így nálam ezért is lett kb. elsődleges szempont ez abban, hogy másképp ítélem meg a mai felhozatalt, mint annak idején (de ez nem azt jelenti, hogy negatívabban, hiszen akkor nem is hallgatnám tovább a műfajt, csupán nincs meg az egésznek az a vadászat jellege, mint anno, és attól még a film ismerete előtt magam is tudok jó pár jeleneten képzelegni :) látatlanban is). Viszont a filmmel együttes összhatásra többségében akkor is szükség van, hiszen azzal együtt egy egész.
Mihelyst látva van az összhatás, máris közel minden a helyére kerül. Bár nekem most legutóbb az Inferno volt olyan, hogy a "Doing Nothing Terrifies Me" tétel végén hallható (www.youtube.com/watch?v=Qgkgm_HQfNk#t=2m2s), erősen Interstellar utóérzetet keltő, s a filmben többször is felbukkanó momentumának semmi értelmét nem láttam (vagy talán csak így film nélkül, önmagában, mint valami Interstellar kiegészítés), mert az Inferno esetében semmiképp sem értem, hogy jött ez ide.
Én amúgy egyetértek azzal, hogy a filmzene film nélkül is megáll a lábán és jó hallgatni a JÓ filmzenéket, mert dallamosak hangulatuk van, miegymás. De nekem valahogy mindig az jár a fejemben, hogy jó lenne tudni mi az amihez ez a zene kifejezetten íródott... Hiszen a komponista nem csak úgy járkált a városban és felnézett az égre aztán fütyürészett, hanem megihlették bizonyos képek vagy történet... És a jó filmzenénél kíváncsi vagyok rá, hogy mi hatott így a komponistára.
Arról nem is beszélve, hogy bár a filmzene már egy fél komolyzenével ér fel, azért azzal szemben itt mivel a film cselekményével kell együtt müködni, ezért akaratlanul is lehetnek benne kizökkentő pillanatok (mondjuk utazik egy kocsiban a család, szól valami lágy zene, majd hirtelen karamboloznak és átvált ütemes drámai valamire a zene), amik azért a film nélkül nehezen élvezhetők/érthetők. Értem én, hogy aki filmzenét hallgat annak ez már nem kunszt én is ezer cd-t hallgattam már életemben úgy, hogy a filmet azóta se láttam, de azért na, mégse az igazi.... Most gondoljátok el, ha betennétek egy abszolút laikusnak az Alien zenéjét a film ismerete nélkül, szerintetek meddig bírná? :D
Elküldve: 2016-11-04 15:09:22, 
Komolyra fordítva: a pontozásokkal - még ha szubjektív, ízlésből adódó dolog is - igyekszünk jelezni, hogy milyen egy zene - azért az egy-két pontosokat is érdemes meghallgatni, nemcsak a 9-10-eseket :)
