Szerintem is ki kell elsőnek próbálni a meglévő rendszerekkel, és a nagylepkével.
Én sima erősítő nélkül a padláson, szomszéd ház magasabb tetőjének az árnyékolásában gond nélkül fogom Bp. Széchenyi adót a Samsung TV-vel, és még a SAT miatt diplexer+satos osztó is van a kábelben, és az UHF 62-esen sem volt még semmi gondom, pedig 39 km-re vagyok a toronytól Csévharaszton.
Én is sokáig lepkeantennával fogtam Miskolcon a Tokajt, ami durván 50 km. Méghozzá nem is direktből, mert árnyékol egy betonépület, hanem az adónak csak egy visszavert hullámát, ellentétes irányból. Tény, hogy kellett hozzá valamilyen rejtélyes véletlen, ami pont oda verte a hullámokat, de nézhető volt, legalábbis este. Nappal meg úgyse néztem.
SWA-200 erősítő volt beépítve, 5 V tápról ment. (Most már múltidő, mióta az Avas benéz az ablakon.)
Tokaj, és Fehérgyarmati adók is jönnek vele a lepkével erősitő nélkül is STB-vel, erősitővel jön az analóg tokajról és nem jól és nem kásás. :) Nem az üzletet rontom csak hamár meg van a jó kis lepke miértn eelőbb azzal üzemelje be. De kiváncsi lennék a a 10-15 ezres antenna mivel tudna ugyan többet. :) Néha a vert jel erősebb bilenteni kell az ég felé...picit...
[o.o]_START__GO_! Privát üzenetben nincs támogatás! Írj ide a fórumra! [o.o]
Elméletileg nincs akadálya. A tévét és a VHS-t scart kábellel összekötve lehetséges a dolog. (Input 1 vagy Input A.)
Természetesen, csak azt tudod rögzíteni, amit éppen nézel. (A VHS tunerjét felejtsd el, az analóg.)
Sza Andris !
Az AH adatbázis szerint Pilismarót-Dunaparton csak A mux vehetö tetőantennával, Ez így igaz.
Bevallom töredelmesen hogy mind a három Muxot nézem 90% jelerősségel, 88% jelminőséggel, HD 95 CX vevővel-MinDigTV családi csomag.
De:
Nem mindenkinek van 3 hiradásipari végzettsége.
Nen mindenkinek van több százezer forint értékü sprektum analizátora.
Nem mindenki tud professzionális erősítő építeni. Lelke egy HEWLETT PACKARD MMIC. Kereskedelemben ilyet nem tudsz beszerezni.
Ennyi kellet hogy itt a vétel összeálljon.
Ez nem egy normális állapot, azt egy laikus nem tudja megvalósítani !
Hát röviden ennyi.
Üdv, Gábor
Én kivétel vagyok !
a tapasztalataink azok, hogy olyan még nemigen reklamált, akinél valamilyen vételt jelzett az adatbázis, de valójában semmilyen antennával, szakértő szerelő sem tudott stabil vételt elérni. vannak viszont olyanok akik - hozzád hasonlóan - jelzik, hogy az adatbázis szerint nincs vételre lehetőségük, mégis stabil vételük van. sok mindent a szoftver sem tud megfelelően szimulálni (ezért is írjuk oda, hogy tájékozató jellegű).
Ezek a térképek, bármilyen aprólékossággal vannak kidolgozva, akkor is csak tájékoztató jellegűek.
Nálam például egyik mux sem vehető a térkép és az adatbázis szerint, mégis röhögve (85/97%) nézem a MinDigTV Extra Családi csomagját (tehát mindhárom muxot) Budapestről...
"Most az MTV és ez RTL klub szépen jön a Tv2 viszont nagyon kásás."
A TV2 a 60-as csatornán van Tokaj adókörzetében, ha ez ilyen analógban, elképzelheted digitálisban a 68 és 63 csatornákat... mindenképpen kell kezdeni valamit az antennával.
nálad megoldódott, nem?
egyébként a közszolgálatiak foghatók ott az adatbázis szerint (tehát max. részben igaz, hogy "a MinDig TV ingyenes 7 műsora sem fogható")
Dunakanyar egészét nézve javult a vétel, de tény, hogy teljesen nem oldódott meg, ezt mi is tudjuk.
egyébként ha minden igaz, a közeljövőben a 62-es csatornán teljesítményt emelhetünk.
Ha pl itt veszed a beltérit+kártya, 15000 Ft felett már ingyenes a kiszállítás, Mo területén: http://www.edigital.hu Ha teszt után nem elég az antenna, akkor azt rendelheted bárhonnan, csak egyszer fizetsz szállítási költséget, azért, bár itt az se drága, 990Ft, ha nem éred el a 15e Ft értéket.
11.900 ft. a Technisat beltéri ára + a kártya. Ez nem olyan magas összeg ahogy elnézem az árakat. Nem vettem még meg, csak azért variálok ezzel az antennával mert netről kell megrendeljem és nem akarok kétszer fizetni a postáért ha esetleg mégsem jó az antennám. Ismerősöm meg nincs akinek lenne egy beltérije, hogy megnézzem jó-e a vétel ?
Az, hogy van, ahol működik, előfordul, de alapesetben a 60 feletti csatikra nem javasolt a lepke. .. meg azt se tudjuk, merre van az az 53km távolság, vannak még arra fehér foltok...
szerk: És elhangzott ez is: "a régi nagylepke antennával aminek nincs erősítője"...
Most tévedtél eddig amit én csináltam mind lepke antenna volt és kitünően müxik vele, mert ugye még táp sem kell mert a beltérik adnak le 5voltot az meg elég neki :) Ha nem is 100% mert nem minden vasban egyformán van a tuner sem van ahol 100 van ahol csak 70-80% de ez is elég neki és akadás mentes.
[o.o]_START__GO_! Privát üzenetben nincs támogatás! Írj ide a fórumra! [o.o]
A helyedben első lépésben mindenképpen antennacserével kezdeném, mivel Tokaj A mux 68-as, C mux 63-as csatornán sugároz, ez nem lepkére van kitalálva...
Én Dunakanyar-Pilismarót és környékét néztem át az AH adatbázisa alapján. Jellemzően:
A mux: Tetőantennás vétel
B mux : Nincs vétel
C mux : Nincs vétel
Ebböl eredően a MinDigTV ingyenes 7 müsora sem fogható !
Nagy eredmény!
Értem, köszönöm szépen a segítséget !
Egy Technisat Hdt4 Cx tip. vevőre gondoltam. Analóg Tv mellé lenne még egy jó ideig. Akkor ezt a vevőt nem javasoljátok ? Elég komoly cégnek gondolom a Technisat-ot legalábbis a Pc-s kártyáiról ez a véleményem.