Látom az euronewsról megy a diskurzus így gondoltam megosztom veletek.
Digikábelen ma jelent meg a magyar hangsáv ahol magyarul és angolul informálnak a magyar adás indulásáról aztán sípol mint a fene.
Szóval tesztelnek hamarosan el is indul véleményem szerint.
[Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2013-04-16 15:10:19]
A magyar adás elindítása - a decemberi görög start mellett - történelmi jelentőségű az Euronews életében.
A 19 éve hírszolgáltatással foglalkozó médiavállalkozás először lép ki Lyonból, ahol a központja van. Bár vannak Franciaországon kívül is irodái, azok tudósítói irodák, néhány fős személyzettel, önálló szerkesztőséget eddig más országban nem hoztak létre, inkább az volt a jellemző, hogy az egyes országokból érkező újságírók a lyoni központban gyártották saját országuk híreit is.
A magyar adás elindítása nem csak a magyar nézők tájékozódását segíti, de a helyi szerkesztőség egyben azt is biztosítja, a Magyarországgal kapcsolatos hírek - szóljanak azok politikáról, sportról vagy kultúráról - nagyobb arányban szerepelnek majd az Euronews teljes kínálatában.
A hírcsatorna mindenhova ugyanazt a tartalmat sugározza, de elképzelhető, hogy később csak helyben sugárzott anyagok is készüljenek.
Ezekkel a részinfókkal kb. tisztában vagyunk, azonban ebből konkrétan kijelenteni, hogy új csatorna lesz, szerintem felelőtlenség.
Emellett Digi kábelen már megjelent egy új hangcsatorna (amin kommentár nélküli hang van) a meglévő Euronews csatornához.
---------------------------------------
Read only felhasználók számára itt a válasz
Már fél éve tervezik a magyar változat indítását, nem a magyar hangsávét, a magyar változatét. Mivel felvettek már "jóképű" hírbemondót is, ez is arra utal, hogy valamennyire önálló csatorna lesz, vagy legalábbis lesz pár órányi saját adásrész a magyar verzióban...
Lessssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssz! Nem magyar hangsáv, hanem magyar változata a csatornának. Végülis ez magában foglalja a magyar hangsávot is, jah.
a város tényleg szép,de mikor a közszolgálati rádiók lefedettségéről döntöttek,igencsak benézték Szekszárdot.Mlég jó,hogy utólag legalább a Kossuth kapott helyi erősítőt.
Anno olyan jókat mosolyogtam,mikor a Class FM a pécsi erősítőjével (105.5Mhz) reklámozott a városba,aztán "valahogy rájöttek,hogy itt egyáltalán nem elérhető a műsoruk,ezért raktak fel egy erősítőt a helyi rádió tornyára.
Ebből fakadóan egy szakmai kérdés.Dombon lakom (3.Em ) szobám ablakával szemben kb 100méter légvonalban van a helyi rádió,illetve a Class FM erősítője.Ez nagyon szép jó,de szerintem amiért túl közel vagyok,egyszerűen elnyomja a gyengébben fogható rádiókat!Ez ellen nem lehetne valamit tenni az erősítővel?
Nagyon sok rádióval kipróbáltam,mindnél probléma volt.
"Szekszárd ritka rossz helyen fekszik"
Boldog lennék, ha ilyen szép helyen lakhatnék, de teljesen igazad van, egy ilyen szép város megérdemelne több figyelmet, de sajnos messze vagyunk Bp-től.
Maximálisan egyet értek Veled.
Szekszárd ritka rossz helyen fekszik vételi szempontból!Amég észak felöl nem érsz be a városba,tökéletesen fogható pécsi,úzdi adó!Amint beérsz Szekszárdra,a domb mindent elnyom!úzdi,csávolyi a városban még mónóba sem élvezhető,mert sistereg,dombon ahol lakom a csávolyi erősítőt már full stereoba lehet fogni.De ha megyek valahova,egyszerüen nem lehet hallgatni!!
Elég lenne egy kisebb teljesítményű erősítő pár 100Wattos,amivel legalább a város lelenne fedve!
Valóban az általam belinkelt cím az OMK analóg adására vonatkozik (K41). A csökkentett üzemmód pedig kisebb teljesítményt jelent és így a kontúr szélén kimaradás lehet.